Gondolatok a Donáth Árpád matematika emlékversenyről
Rendhagyó matematikavetélkedőt szervezett a marosvásárhelyi Elektromaros Iskolaközpont május 13-án.
Rendhagyó matematikavetélkedőt szervezett a marosvásárhelyi Elektromaros Iskolaközpont május 13-án, az egy éve elhunyt Donáth Árpád matematikatanár emlékére.
Példaértékű ez a kezdeményezés, jó volt megtapasztalni azt, hogy a kitűnő pedagógusról, az igaz emberről nem feledkeznek meg sem tanítványai, sem kollégái, emlékét szeretettel és tisztelettel ápolják.
Meghatóak voltak a megnyitón az iskolavezetők őszinte gondolatai, a tanítványok felidézett emlékei, köszönő szavai, a dísztermet díszítő grafikák, amelyek a tanár úr életútjának egy-egy szakaszát jelképezték és a kifüggesztett vallomások, amelyeket tőle idéztek.
A részt vevő pedagógusok, kollégák, barátok, a család tagjai elzarándokoltak a temetőbe és a sírján állított kopjafánál fejet hajtottak emléke előtt, majd az iskolában felidézték a nagyszerű embert, a barátot.
Egy arab filozófus ezt a gondolatot hagyta ránk: „Keress olyan mestert, akinek szelleme világos, tudása nagy és szíve jó!” Nagyon tömören ezek jellemezték Donáth Árpádot is.
A barátok, kollégák, munkatársak (Veress Éva, Sebestyén Júlia, Sebestyén Mária, Bucse Mária, Kálmán Ferenc, Pethő László, Magyari Anna, Józsa Gabriella, Kovács Júlia) meghatottan beszéltek, meséltek a volt kollégáról, a szaktanfelügyelőről, a főtanfelügyelő-helyettesről, a barátról, az igaz családapáról, férjről, egyszóval az Emberről, akinek hiánya pótolhatatlan.
Szolgálta az iskolát, a magyarság érdekeit, Maros megye tan-ügyét a legnagyobb hozzáértéssel és odaadással, amiért életében nem sok köszönő szót kapott.
Tudása legjavát megosztotta tanítványaival, akiket nemcsak oktatott, hanem nevelt is. Gondozta a tehetségeket, segítette a hátrányos helyzetű, jó képességű diákokat, akik ma a hazai és a külföldi egyetemek hallgatói vagy munkatársai.
Példát mutatott szakmai igényességből, szerénységből, segítőkészségből, pontosságból, emberségből, családszeretetből és erkölcsi tartásból.
Felesége, Donáth Adél meghatódva mondott köszönetet az iskola vezetőségének és pedagógusainak az emlékverseny megszervezéséért, és felajánlotta férje gazdag szakmai könyvtárát a líceumnak, az itt tanító kollégáknak és diákoknak.
Mindannyian köszönetet mondtunk a sorsnak azért, hogy ismerhettük, hogy barátunknak, kollégánknak tudhattuk, és bízunk abban, hogy példaértékű életéből ma is erőt, bátorítást kapunk a mindennapi küzdelmes pedagógusi munkánkhoz.
Álljon itt végezetül Donáth Árpád vallomása:
„Nem tudom, hogyha egy ember ennél többet kívánhat, mint amit én az élettől kaptam.”
Isten nyugtassa békében!
Kovács Júlia szaktanfelügyelő
