Gyalázat
A körték és almák és a szilva nyüvesen hull a fákról, az emberek pedig dalolva görnyednek a lombok alatt. Mert az újságban azt írták, hogy a munka boldoggá teszi a szegény embert és a parasztot is. Fehér lenvászon ingjeikben járnak a délibábbal, és várják, hogy teljék az idő.
Mint ahogy a leány is várta, hogy ne az apja földjén gyűjtse a szénát és tépje a kalászt, hanem az uráén. Hogy ne az apja keze tanítsa rendre, hanem az uráé. Várta, hogy ne a táncba járjon, hanem a fonóba, s hogy tudjon olyan dolgot is, amit leánynak szégyen tudni, nagy szégyen. Így ő az ura oldalán lépked, de két lépéssel megette, igen bölcsen. Alsószoknyáját sár nem éri. Mert a körték és almák és a szilva nyüvesen hull a fákról. És az ura üstbe teszi, ahogy az apja tette. Őt pedig bánatba viszi, ahogy az apja az anyját vitte. Az idő pedig nem múlt, míg az üst ki nem ürült, s a kocsma ajtaját be nem tették. S a leány megtanulta, mi a gyalázat a fonóban. Míg az urát várta, megtanulta, mi a kín. S míg keszkenője megi rejtette felduzzadt arcát, megtanulta, mi a gyűlölet. Mert a körték és almák és a szilva nyüvesen hull a fákról. Ezután várta, hogy teljék az idő, hogy az urát megláthassa, s az ura gyalázatos legyen és vad, hogy ő minden perccel jobban tudja gyűlölni. Minden szaváért jobban utálja, minden ütéséért jobban undorodjék tőle. Minden alkalommal egy kicsit jobban megvethesse, akárcsak az anyja az apját. És ősanyái az ősapáit. Az ura pedig lassan belecsömörödött az asszonyába, aki nem sír, amikor ő részegen jön haza, és nem jajveszékel, ha megveri. Csak nézi két nagy fekete szemivel, s ő most már retteg, retteg, hogy azok a szemek elnyelik egyszer. Csalódott önnönmagában, a leányban s a dolgok rendjében. Mert a körték és almák és a szilva nyüvesen hullanak alá a fákról.
A fájdalom gyeplője kiesett a keziből, s érezte, hogy nyomorékká vált, mint akinek egyik lábát levágták. Az asszony pedig csak nézte, nézte sokáig, rájövén, hogy ilyen szánalmasan nem tudta már gyűlölni a fiút. Tovább éltek hát ketten csendben, mint anyja az apjával, s ősanyái ősapáival. Mert a körték és almák és a szilva nyüvesen hull a fákról.
Szabó Iringó
