2024. december 3., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A tüntetések nyomán elért részeredmények

Amint korábban írtunk róla, az előző hetek gazdatüntetésein egyebek mellett az ukrán–orosz háború okozta kár megtérítésének hiányát jelezték az érintettek. Florin Ionuţ Barbu mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter tárgyalássorozatot kezdeményezett a mezőgazdászok szakmai szervezetei és a tüntetők képviselőivel. Több vidéki településen – Marosvásárhelyen is – találkozott a gazdákkal, ahol azt ígérte, hogy a követelések egy részét – határidőre – megoldják. A kormány január 25-i ülésén születtek olyan konkrét határozatok, amelyek a kártérítésre vonatkoznak. Az alábbiakban ezeket tesszük közzé. 

Kifizetik a gázolaj jövedéki adóját 

Jóváhagyták a mezőgazdasági munkálatoknál használt gázolaj támogatására vonatkozó kormányrendeletet, amely kiegészíti az erre vonatkozó korábbi jogszabályt. 2024-ben a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium 270.000.000 lejt különített el erre saját költségvetéséből. Az ártámogatott gázolaj növénytermesztőknek, állattenyésztőknek jár, illetve talajjavító munkálatokra is lehet használni. 1000 literenként 104,47 lejt fizetnek, ami a raktározási ár legkisebb értéke, 1000 literenként 21 euró, aminek átszámítási értéke a 2023. október 2-án az Európai Unió hivatalos lapjában közzétett 4,9748 lej/ 1 euró árfolyam. A gázolaj-támogatással az állam átvállalta a jövedéki adó törlesztését, a következőképpen: 2024. január 1. és június 30. között 1850,95 lejt fedeznek 1000 liter gázolajra, míg július 1. és december 31. között 2183,85 lejt. Az értéket a pénzügyi jogszabály különleges adókra és illetékre vonatkozó 120. cikkelye szerint számították ki. A támogatást utólag számolják el. 

Támogatás állattenyésztőknek 

A kormány jóváhagyta azt a sürgősségi rendeletet, amellyel időszakosan, 2024. június 30-ig támogatják az 2022. augusztus 1. és 2023. augusztus 31. között – az ukrajnai háború miatt – kárt szenvedett sertés- és háziszárnyas-tenyésztőket. A keretösszegből az említett idő alatt a takarmány, az üzemanyag és más inputok árának emelkedése miatti veszteséget térítik meg. A tenyésztőegységeknek egy alkalommal legtöbb 280.000 eurónak megfelelő összeget utalhatnak át, amennyiben igazolják a veszteséget. Az állami támogatás összértéke sertéstenyésztőknek 126.694.400 lej, vagyis 25,6 millió euró, a háziszárnyas-tenyésztőknek 151.934.300 lej, mintegy 30,7 millió euró. Az árfolyamot a Román Nemzeti Bank 2023. augusztus 1-jei árfolyamán – egy euró 4,9334 lej – számolták ki. 

Pályázhatnak jogi személyiséggel rendelkező tenyésztők, egyéni és/vagy családi vállalkozók, engedélyezett magánszemélyek, a 36/1991-es törvény alapján létrejött mezőgazdasági társulások, más társulások, amelyek/akik 2022. augusztus 1. és 2023. augusztus 31. között sertés- és/vagy háziszárnyas-tenyésztéssel foglalkoztak. A pályázóknak igazolniuk kell a támogatási igény benyújtásáig, hogy az említett időszakban állategészségügyi engedéllyel működő, saját tulajdonukban levő mezőgazdasági egységük volt/van. Egy számosállatért (UMV) lejben 100 eurónak megfelelő támogatást nyújtanak, hízó esetén az érték 0,3 számosállat, míg tenyészállatokért 0,5, a húscsirkéért 0,007 számos állat, a kispulyka értéke 0,03, az állomány létszámát szaporító szárnyasé 0,014 számosállat. 

Ehhez hasonlóan megtérítik a húshasznú szarvasmarha- és a bivalytenyésztőknek a 2022. október 1. és 2023. március 31. között – szintén az ukrajnai háború miatt – keletkezett kár értékét. Ez esetben is a takarmány, az üzemanyag, a munkaerő, az állat-egészségügyi szolgáltatások és más inputok, valamint a közműhasználat megdrágulása miatt generált veszteséget fedezik. A sertés- és a háziszárnyas-tenyésztőkhöz hasonlóan itt is a korábban felsorolt jogi és magánszemélyek kérhetik a támogatást. Ez esetben azonban a támogatást az országos állategészségügyi regiszterben (cod ANSVSA înscrisă în BND – Baza Naţională de Date) 2023. március 31-én bejegyzett állatállományra számolják ki. Az igénylők állatállományának a fele az előző napon szerepelnie kell az országos fajtaregiszterben (registrul genealogic al rasei, secţiunea principală sau suplimentară). Ez esetben is egy tenyésztő legtöbb 280.000 euró támogatást kaphat. Állatonként 100 euró támogatást folyósíthatnak. A támogatás keretösszege 79.427.740 lej, mintegy 16.100.000 euró. Ebből az összegből a minisztérium becslése szerint kb. 6.000 igénylő összesen 150.000 hússzarvasmarhára és 11.000 bivalyra kaphat támogatást. Az eurót a Román Nemzeti Bank 2023. augusztus elsejei árfolyamán, azaz egy euró = 4,9334 lej értékben számolták át. 

Szükséges dokumentáció: az igénylő személyazonossági igazolványának, a gazdasági egység kereskedelmi jegyzékének másolata. Dokumentum, amely igazolja, hogy az állatok szerepelnek az országos állategészségügyi regiszterben a megfelelő kód szerint, és bizonylat arról, hogy a tenyésztő (magánszemély vagy gazdasági egység) vezeti a regisztert. 

Kártérítés növénytermesztőknek 

Az állattenyésztők mellett a növénytermesztőknek is fedezik az ukrajnai háború miatti veszteségeiket. A minisztérium hektáronként 100 euró támogatást ad. A keretösszeg 1.200.000.000 lej, vagyis 243.239,956.000 euró, amit a minisztérium a saját 2024-es költségvetéséből fedez. 

 Az állattenyésztők kategóriái mellett ez esetben talajtani intézetek, egyetem melletti vagy más kutatóállomások és intézmények is pályázhatnak. A Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) az igénylők rendelkezésére bocsátja a típuskérvényt, amelybe bejegyzik a 2023-as adminisztratív és/vagy a helyszíni ellenőrzéskor hektáronként megállapított kultúrákat, ugyanis az igénylők ennek alapján kérhetik a támogatást. A típuskérvényhez mellékelni kell a kifizetési dátumig – vagyis 2024. június 30-ig – érvényes aktív bankszámlaszámot, amennyiben az APIA-nak megadott számlaszám megváltozott. A kormány legtöbb egy hektárra kiszámított őszi búza, rozs, árpa, tritikálé, zab, repce értékét támogatja. A gazdáknak bizonyítaniuk kell a kereskedelmi jegyzék alapján, hogy a kérvény benyújtásakor gazdasági egységük nem ment csődbe, nincs felszámolás alatt. Ezúttal kivételesen azok a növénytermesztők is igényelhetik a támogatást, akiknek valamilyen ok miatt nem fizették még ki a tavalyi APIA-támogatást. A megpályázandó keretösszeg 280.000 euró. 

A pályázatokat a jogszabály érvénybe lépésétől számítva 30 munkanapon belül kell benyújtani. Kifizetési határidő: 2024. június 30. Az állattenyésztőknek szánt támogatásokat a keretösszegek függvényében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium saját költségvetéséből fedezi. Az említett támogatásokkal kapcsolatos feltételek, a szükséges okiratok megtalálhatók az APIA www.apia.org.ro honlapján a pályázati útmutató (Ghidul solicitantului) címszó alatt. 

 Aberdeen Angus tehenekre is jár támogatás 

Fotó: Vajda György











Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató