Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-05-05 15:00:00
Három tartalmas, szórakoztató, élményekkel teli nap után, április 27-én, vasárnap délelőtt tartották az idei Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny országos szakaszának díjazással egybekötött záróünnepségét a rendezvénynek helyt adó Bolyai Farkas Elméleti Líceum dísztermében.
A péntek délelőtti dolgozatírással párhuzamosan a helyi és az országos bizottság tagjainak, valamint a kísérő pedagógusoknak dr. Kálmán Attila és dr. Puskás Attila, az iskola tanárai tartottak előadást, ebéd után városnéző séta és állatkerti látogatás szerepelt a diákok programjában. Este pedig a Tompa Miklós Társulatnak Az igazság gyertyái című előadását tekinthették meg. Másnap, szombaton délelőtt az előadás valódi helyszínén a bözödújfalusi emlékparkot és templomot látogatták meg, majd Szovátán, Marosvécsen, Gernyeszegen és Marosszentgyörgyön folytatódott a megyével való ismerkedés. Visszatértükkor délután 5 órakor függesztették ki az eredményeket. Akik elégedetlenek voltak a kapott pontszámmal, óvást nyújthattak be; hat dolgozatot javítottak újra. Az eredményhirdetést követően a diákok a javító tanárokkal találkoztak, akik hasznos tanácsokkal látták el őket. Társasjátékesttel és filmnézéssel egybekötött beszélgetéssel ért véget a nap.
Vasárnap délelőtt a Bolyai líceum néptánccsoportja teremtett jó hangulatot a fő eseményhez, a legjobb dolgozatok szerzőinek díjazásához. A műsorvezető tanárnő, Márton Csilla hívására 63-an mentek fel a színpadra, és vették át a legjobbaknak járó oklevelet, a könyv- és pénzjutalmat, szinte valamennyi erdélyi, bánsági, Királyhágón túli településen működő neves és kisebb magyar tannyelvű és magyar tagozatos iskolát képviselve, valamint Bákó megyét is, ahonnan a csak román tannyelvű iskolákban tanuló magyar diákok is részt vettek a versenyen.
Mivel nagyon hosszú a díjazottak jegyzéke, szeretném kiemelni, hogy Maros megyéből hat diák van közöttük. A vendéglátó iskola V. osztályos tanulója, Kacsó Mikolt (felkészítő tanár Fekete Erzsébet) korcsoportjában az első helyen végzett. A X. osztályos Borka-Vitális Kristóf és a XII.-es Szabó Eszter dicséretet kaptak (mindketten Sikó Olga-Anna tanítványai). A VII.-es Lakó Tímea-Andrea (Barabás Zsuzsa tanítványa), a Szász Adalbert Sportlíceum tanulója szintén dicséretben részesült, akárcsak a VI.-os Czintos Tímea a Dr. Bernády György Általános Iskolából (felkészítő tanára Kádár Andrea Noémi), valamint a szintén hatodikos Balogh Kincső Hajnal, a Liviu Rebreanu Általános Iskola diákja (felkészítő tanára Majláth Gabriella).
A továbbiakban szervezőktől, diákoktól összegyűjtött véleményekből idézünk, amelyek részben vagy bővebben elhangzottak a kiértékelést megelőzően vagy a díjazási ünnepség során.
Dr. Váradi Izabella, az Országos Oktatáspolitikai és Értékelési Központ tanácsosa:
– Sok jó dolgozatot olvastunk, és hosszú idő után ez az első olyan év, hogy a résztvevőknek nem volt kérdésük a tételekkel kapcsolatosan, ami egy jó visszajelzés arról, hogy megpróbálunk egy közös nyelvet kialakítani, amelyen kérdezünk tőlük. A diákoknak azt kell megérteniük, hogy nagyon kicsi különbség van azok dolgozata között, akik első, második, harmadik díjazottak lettek. Mivel kreatív szövegek értékeléséről van szó, ebben benne van a szubjektivitás tényezője, a tetszés, a javító tanár ízlése. Ennek ellenére nagyon jól meghatározott szempontjaink vannak a minimális elvárásokról. Amikor ezek teljesülnek, a javító tanárok csak afölött próbálják rangsorolni a dolgozatokat…
Az értékelés nagyon fontos momentum a gyermekek fejlődésében, mert egyénre szóló tanácsokat kapnak a javító tanároktól, így egy külső szempont érvényesül, mivel tapasztalt pedagógusok, kellő empátiával fogalmazzák meg a véleményüket, nem kritikai megjegyzéseket tesznek, hanem fejlődési útvonalat próbálnak felmutatni a diákoknak, ami nagyon fontos része a versenynek. A kérdésre, hogy hány pedagógus működött közre, azt kell mondjuk, hogy rengeteg. Előfordul, hogy vannak diákok, akikkel egy csapat dolgozik. A javító bizottságban 24-en vettünk részt, de megszámlálhatatlan szervező sürgött-forgott körülöttünk. Vannak, akik a gyermekek számára összeállított programmal foglalkoztak, 25 kísérőtanár érkezett a diákokkal, gyakran más szakos pedagógusok kísérték el a csapatokat. Sokan jönnek a szülők közül is. Valójában ez egy megaprodukció – mondta érdeklődésünkre dr. Váradi Izabella.
Prof. dr. Egyed Emese egyetemi tanár, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakának oktatója szerint jó volt a verseny kiváló hangulatában „megmerítkezni”. Amikor a záróünnepségen arról érdeklődött, hogy kik voltak a tanítványai, sokan jelentkeztek a közönség köréből, hosszan tartó taps közepette, aminek hatására elégétellel nyugtázta, hogy vannak utódai, akik a nyelvet és az irodalmat állandó gazdag forrásnak tekintik, és szeretettel foglalkoznak a fiatalokkal. Örömmel töltötte el, hogy a diákok közül sokan nyújtották fel a kezüket a kérdésre, hogy ki szerzett új barátot a verseny idején. Elmondta, hogy sokféleképpen vett részt irodalmi olimpián, 1977-ben, IX. osztályos korában első helyen végzett, de XII.-es diákként, bár magyar szakra készült, el sem jutott az országos szakaszra.
Az idei versenydolgozatok javítása kapcsán elmondta, hogy véleménye szerint a kreatív feladatok sokasága nehézzé teszi az összemérést. Majd hozzátette:
– Az én tisztem az volt, hogy az egészre rálássak, és azáltal, hogy az egyetemről jöttem, egyféle szakmai garanciát biztosítsak. Volt tételíró, javító, szervező, újrajavító bizottság, és minden szakszerűen folyt le, nem is szólva arról a különleges és sokak számára láthatatlan munkáról, amit az iskola és a megye összefogott, összetartó személyei végeztek. Példákat láttunk a komolyságról, a színvonalasságról, igényességről. Bizonyára most kellene elkezdeni a dolgozatírást azzal, hogy beszámoltok a filmekről, társasjátékról, a kirándulásról, a színházi előadásról – szólt a diákokhoz.
Izgalmas percek voltak, amikor a legjobb eredményt elért diákokat szólították színpadra, hogy átvegyék a díjakat. Négy korcsoportban (VII., IX., X., XI. osztályok) osztottak ki az első három helyre rangsoroló oklevelet és négy dicséretet is. Három korcsoportban (VI.,VIII. és IX. osztály) három díjat és három dicséretet, a XII. osztályosoknál pedig három díjat és csak egy dicséretet adtak, akárcsak a román tagozaton tanuló diákoknak.
A különleges dolgozatok szerzőit különdíjakkal jutalmazták, a legeredetibb dolgozatokért négy Látó-különdíjat adtak át a nyerteseknek, akik az oklevél és könyvjutalom mellett egyéves Látó-előfizetést is kaptak ajándékba. Öt különdíjat adott át a Mathias Corvinus Collégium nevében Nagy Blanka Beáta régióvezető öt különleges dolgozat szerzőjének.
Megkérdeztük diákokat is, hogy mi a véleményük a tételekről, hogyan tudták teljesíteni a kapott feladatot.
– Én úgy gondolom, hogy könnyű tételek voltak az idén. Elsőként József Attila-versek alapján arról kellett írnunk, hogy a költő verseiben hogyan van jelen a szeretetvágy, az elpazarolt élet. Igaz ugyan, hogy nem vártam első tételként verselemzést, de ezzel a feladattal is meg kellett birkózni. Második tételként novellaszerűséget kellett írnunk, aminek nagyon örültem, mert felüdítő volt ahhoz képest, hogy a korábbi években a levélírás volt a feladat. Összességében meg vagyok elégedve a tétellel, úgy érzem, hogy jó munkát végeztem, nyolcast kaptam a dolgozatra – nyilatkozta Gnandt Brenda XII.-es diák Szatmár megyéből, Nagykárolyból.
A kilencedikes Fodor Fiona Rebeka, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulója a következőképpen vélekedett: – Úgy gondolom, hogy nagyon érdekes tételt kaptunk, annak ellenére, hogy nehéz volt. Abszurd világanalógiát kellett írnunk Karinthy Frigyesnek Pista, a gyöngykagyló című novellája kapcsán. Érdekes feladatként könnyen sikerült megoldanom. A második tételben egy Lázár Ervin-idézetből kellett kiválasztanunk egy szerepelőt, akinek az átváltozástörténetét kellett leírnunk novella formájában. Ez is nagyon érdekes feladatnak bizonyult, mivel ki kellett találnunk egy okot az okozatra, és cselekményt kellett építeni az átváltozás köré. 9,30-at írtam, ezzel országos harmadik lettem. Filmművészet szakra készülök.
A záróünnepségen a már idézett vendégek mellett a Maros Megyei Tanfelügyelőség nevében Kiss Tünde tanfelügyelő gratulált a kiváló eredményekért, köszönetet mondott minden résztvevőnek „az együtt eltöltött tartalmas napokért és az emlékezetes pillanatokért, az őszinte lelkesedéssel és mély odaadással vállalt felkészülésért, a kellő bátorsággal vállalt megmérettetésért, a szeretettel felkínált programokon való részvételért.
– Nagyon fontos a díj, de még fontosabbak az együtt eltöltött órák, bármi, ami örök életre emlékezetessé tudja tenni az eseményt, életre szóló élménnyel gazdagítja a diákokat. Teljesítményük a magyar nyelv és irodalom iránti elkötelezettségüknek, igényességüknek az élő példája.
Megköszönte a felkészítő tanárok munkáját és a diákok mögött álló családok áldozatvállalását. Elismeréssel szólt az országos bizottság tagjainak a lelkiismeretes, pontos munkájáról, a versenydolgozatok alapos szakmai felelősséggel végzett értékeléséről és rangsorolásáról. Megköszönte az iskola vezetőségének, hogy felvállalta a verseny megszervezését, a megyei szervezőbizottság, a magyar és más szakos pedagógusok munkáját, akik segítettek a szervezésben.
Végül az anyanyelv és az irodalom művelésének szeretetére buzdította a diákokat, „mert a nyelv olyan, mint egy tükör, amelyben a világ, a társadalom és a személyiség egyaránt megjelenik. A nyelv adta tükör lehetőséget teremt arra, hogy megismerjük önmagunkat, közösségünket és a körülöttünk lévő világot. Olyan örök és értékes ajándék, amit mindig őriznünk kell. Folytassátok az írást, szeressétek az irodalmat, ápoljátok, őrizzétek anyanyelveteket” – szólt a hallgatósághoz.
Köszönő szavait követően, a verseny szép hagyományának megfelelően dr. Váradi Izabella arra kérte Kiss Tünde tanfelügyelőt, hogy adja át a verseny zászlaját a következő országos tantárgyverseny házigazdájának, a Kolozsvárt képviselő Kovács Péter tanárnak, aki köszönettel teljesítette a megtiszteltetést.
Végül a vendéglátó iskola igazgatója, Hajdú Zoltán gratulált minden résztvevőnek, aki eljutott az országos szakaszra. Külön gratulált a díjazottaknak, elismerését fejezte ki a felkészítő tanároknak és a szervezőbizottságnak, akik már fél éve elkezdték a munkát. Köszönetet mondott a tanfelügyelőségnek, a főtanfelügyelő-helyettesnek, a tanfelügyelő asszonynak és magyar szakos kollégáinak, a Bolyai líceum tanárközösségének, akik nagyon sokat dolgoztak. Majd egy-egy csokor virággal kedveskedett hat hölgynek, prof. dr. Egyed Emese egyetemi tanárnak, az országos bizottság elnökének, Zopus Apollóniának, az Oktatási és Kutatási Minisztérium tanácsosának, az országos versenybizottság ügyvezető elnökének, dr. Váradi Izabellának, az Országos Oktatáspolitikai és Értékelési Központ tanácsosának, a tantárgyverseny országos bizottsága tudományos titkárának, továbbá Kiss Tünde tanfelügyelő asszonynak, Jakab Irma-Tünde igazgatóhelyettesnek, a központi bizottság titkárának és az iskola magyartanári közösségét irányító Fekete Erzsébet tanárnőnek.
Befejezésképpen úgy gondolom, hogy megvalósult Antalfi Levente főtanfelügyelő-helyettesnek a nyitóünnepségen elhangzott kívánsága. „Legyen ez a verseny méltó ünnepe tehát a magyar nyelvnek, az alkotásnak, a gondolat tisztaságának, legyen egy közös pillanat, amikor rátekinthetünk arra a gazdagságra, amit örökségül kaptunk.” Nos, a 2025-ös magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny országos szakasza az volt minden szempontból.