Azt szokták mondani, kutya és gazda előbb-utóbb hasonlítani kezd egymáshoz. Úgy látszik, az ebadta romániai tanüggyel sincs ez másként, hűségesen öltögeti magára ritmikusan váltakozó póráztartóinak hangulatát.
Azt szokták mondani, kutya és gazda előbb-utóbb hasonlítani kezd egymáshoz. Úgy látszik, az ebadta romániai tanüggyel sincs ez másként, hűségesen öltögeti magára ritmikusan váltakozó póráztartóinak hangulatát. Tavasszal még vicsorogva tuszkolta a szeptemberig hatévessé váló gyerekek szüleit az iskolák felé, és ha netán valaki nem kívánt részt venni az előkészítő osztály gondolatát övező zűrzavarban, arra csak annyit morgott: gyermekpénzmegvonás. Persze, nem ezen múlt, hogy végül a tömeg engedelmeskedett – bár sok családban az a havi 42 lej is kulcsfontosságú a fennmaradáshoz –, sokkal inkább azon, hogy legtöbben belátták, vagy legalábbis meggyőzték magukat arról, hogy az iskolába költöztetett utolsó óvodai év nagyon is hasznukra válik a későbbi betűvetőknek. (Valószínűleg meg is lennének az előnyei az újításnak, ha nem a bizonytalanságon alapulna, és nem kísérnék már alkalmazása első pillanatában pedagógus- és szülőszemeket kápráztató mellékhatások például a megsokszorozódott kisdiákok összekuszált névsora miatt, a „kihez kerültünk?” állapotában.) Így vagy úgy, ha döcögve is, de elkezdődött egy folyamat, amit azonban a soron következő régi-új „kutyasétáltató” hölgy jövőtől inkább leállítana. Mi több, a miniszterelnök is azzal a vallomással „kedveskedett” a tanévkezdést hatéves gyerekükkel ünneplő szülőknek, hogy a legkisebbek beiskolázása elhamarkodott lépés volt, és jobb lenne, ha ez egy év múlva nem ismétlődne meg. Persze, meglehet, hogy ez csak tiszavirág-életű megjegyzés marad, amelyet nem lesz nehéz árnyalni vagy éppenséggel elfelejteni. De ha mégsem, akkor hatalmas pénzek repültek ki a „kutyaház” ablakán, hiszen csak Maros megyében több mint 3000 előkészítősnek szólt hétfőn a csengő, és mint ismeretes, minden kisdiák bútorzata 200 lejbe került. Mi lesz akkor jövőben a frissen vásárolt padokkal, székekkel és az újonnan létrehozott osztálytermekkel, amelyekért nem egy vidéki iskolában laboratóriumot, tornatermet szüntettek meg vagy zsugorítottak össze? És mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik egy évvel később, hatévesen óvodában maradó társaik láttán jogosan érzik majd magukat tévedés áldozatainak. Nem valószínű, hogy jövő őszig megfogalmazódnak minderre a válaszok. Egyelőre úgy tűnik, két – cseppet sem új – pluszfeje nőtt az oktatás házőrzőjének, és két egymásra vicsorgó száj – az egykori tanügyminiszteré és a jelenlegi miniszterelnöké – rágcsálja újra meg újra az elmúlt hónapok mulasztásait a világ dolgaira kíváncsi, tiszta fejecskék fölött.
