Hébe-hóba
2012-08-28 15:39:14
- Joó Kristóf
Egy marosvásárhelyi olvasónk kérdezte, vajon van-e valami értelme a hébe-hóba szavunk első tagjának, vagy pedig olyanszerű „játékelem”, mint az ingó-bingóban a második (bingó), a mendemondában vagy a gizgazban pedig az első (mende; giz).
Egy marosvásárhelyi olvasónk kérdezte, vajon van-e valami értelme a hébe-hóba szavunk első tagjának, vagy pedig olyanszerű „játékelem”, mint az ingó-bingóban a második (bingó), a mendemondában vagy a gizgazban pedig az első (mende; giz).
A közvélekedés szerint – és azt kell mondanunk: ma már csakugyan – a hébe-hóba azt jelenti: némelykor, olykor. Eredetileg azonban egészen mást jelentett, azt tudniillik, hogy mindig. A látszólagos ikerszó két eleme éppen azt fejezi ki, hogy nincs olyan évszak, amikor az illető állítás, esemény épp ne volna aktuális. Lássuk csak, mi a két szóalkotó elem eredete!
A hóba természetesen a hóra, illetőleg a télre utal, ezt különösebben magyarázni nincs miért. A hébe azonban korántsem csupán magánhangzó-változtató „figu-rája”, gyermekes gügyögésre emlékeztető bővítménye a hóba elemnek. Szófejtő és szótörténeti adattáraink világosan mutatják, hogy a hé tulajdonképpen a hő(ség), hev(ület), hev(es), hé(vvel) szógyök egyik változata. Vagy gondoljunk csak a hévíz szóra, amelynek hallatán különösebb szófejtési iparkodás nélkül is világos előttünk: olyan vízről van szó, amelynek hőmérséklete magasabb a szokásosnál.
Egy 16. századi énekben hallhatjuk: „Jámbor attyafiak, kik egymással tarttyák barátságokat, télben, nyárban, hében, hóban, hidegben készek szolgálni egymásnak mindenben.” Ez a szövegrész napnál világosabban igazolja, hogy a „hében, hóban” annyit tesz: melegben és hidegben, azaz ráhagyásosan (redundánsan) erősítik a korábban mondott télben, nyárban „időhatározót”.
