Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2013-11-01 11:57:41
Novemberi évfordulók, 2013
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
SZACSVAY IMRE (Sályi, 1818. nov. 1 – Pest, 1849. okt. 24.): ügyvéd, politikus. Jogi tanulmányait Nagyváradon végezte. 1839–40-ben országgyűlési jurátus, majd Nagyváradon ügyvéd, a Bihar vármegyei liberális reformellenzék tagja. 1848-ban képviselő Pesten, 1849-ben Debrecenben Kossuth híve. A radikális párthoz csatlakozott. A képviselőház jegyzőjeként a függetlenségi nyilatkozat egyik aláírója. A szabadságharc bukása után bujdosott, Talpason (Arad vm.) elfogták, halálra ítélték és kivégezték. Műve a Népkívánatok (Nagyvárad, 1848).
LENGYEL GIZI (Nagyvárad, 1903. nov. 1 – Bp., 1984. júl. 3.): színésznő, Dénes György színész felesége. Pályáját a nagyváradi színháznál kezdte, és onnan szerződtették a bp.-i Vígszínházhoz. Innen férjével együtt a Belvárosi Színházhoz szerződött, majd Salamon Béla tanácsára a Terézkörúti Színpad tagja lett. Rendkívül népszerű komikának ismerték, esténként 4-5 műsorban is fellépett. Salamon híres „Lepsénynél még megvolt” kabaréjelenetében ő volt az elvesztett motorkerékpár-utas. Nyugdíjas éveit a Jászai Mari Színészotthonban töltötte.
WEISZ JULIÁN (Temesvár, 1858. nov. 2 – Bp., 1944. ápr. 22.): újságíró, író. 1880-tól szülővárosában kezdte újságírói pályáját, majd Bp.-en a Wiener Allgemeine Zeitung levelezője. 1881-től 1907-ig szerkeszti a Budapester Tageblattot, az első német nyelvű ellenzéki napilapot. 1907-től egy cikluson át képviselő volt, 1910-től a Pester Lloyd főmunkatársa és szépirodalmi szerkesztője. Németül írott humoros elbeszélései különböző hazai, bécsi, berlini lapokban és önálló kötetekben jelentek meg. Fontosabb művei: Halbseide (elb., Bp., 1881); Aus den Memoiren eines Wirkelkindes (Bp., 1887; Egy pólyásbaba emlékiratai, ford. Gyalui Farkas, Bp., 1896).
BETHLEN BÉLA, GR. (Aranyosrákos, 1888. nov. 2 – Kolozsvár, 1979. nov. 16.): politikus. 1905–08-ban Pozsonyban, 1908-10-ben Kolozsvárott jogot, 1908-11-ben Kolozsvárott mezőgazdasági akadémiát végzett. 1913-tól a kolozsvári törvényhatósági bizottság tagja. Az I. világháborúban önkéntes hadnagy volt. A trianoni békekötés (1920) után Erdélyben maradt. 1916-tól az Erdélyi Gazdasági Egylet alelnöke, 1931-36-ban elnöke, 1924-től az erdélyi Országos Magyar Párt alelnöke, 1926-tól föloszlatásáig (1938) elnöke volt. 1928-tól az erdélyi ref. egyházkerület főgondnoka. 1926-1937 között a székelyudvarhelyi kerület képviselője a bukaresti parlamentben. 1944 végétől kormánybiztos. 1945-től 1954-ig romániai börtönök foglya. 1959-ben rehabilitálták. A két világháború között mezőgazdasági, politikai és agrárpolitikai cikkei az erdélyi lapokban jelentek meg. Fontosabb műve: Észak-Erdély kormánybiztosa voltam (sajtó alá rend., bev. Romsics Ignác, Bp., 1989).
FÁBIÁN FERENC (Galóczás, 1933. nov. 2 – Nagyvárad, 1979. márc. 9.): színész. 1956-ban végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, attól fogva haláláig a Temesvári Állami Magyar Színház tagja volt. A háború utáni első színészgeneráció egyik legjelentősebb egyénisége, kitűnő jellemszínészként a realista hagyományok folytatója. Rendezett is, számos magyar és román filmben játszott. Székely János lrgalmas hazugság c. drámájának főszereplőjeként a főpróbán szívroham végzett vele. – Fontosabb szerepei: Pietro Gralla (Petrescu: Velencei történet); Volpone (Jonson: címszerep); Káplán (Shaw: Szent Johanna); Aston (Pinter: A gondnok); Bolyai (Kocsis: Bolyai János estéje). – Filmek: A ménesgazda (1978); Minden kényszer nélkül (1973); A trombitás (1978).
KORNIS ZSIGMOND (?, 1578 k. – Radnót, 1648. nov. 3.): erdélyi nagybirtokos főnemes, ~ Boldizsár öccse. 1603-ban Basta seregében harcolt. 1610-ben részes lévén a Báthori Gábor elleni összeesküvésben, Magyarországra menekült. Távollétében fő- és jószágvesztésre ítélték. 1611-ben Forgách Zsigmond seregében részt vett az erdélyi hadjáratban. 1614-ben az ellene hozott ítéletet az országgyűlés megsemmisítette. Később Bethlen Gábor, majd I. Rákóczi György alatt fejedelmi tanácsos, bihari és zarándi főispán, erdélyi főgenerális, 1636-ban a török elleni szatai csatában az erdélyi csapatok parancsnoka.
SZOLNAY SÁNDOR (Kolozsvár, 1893. nov. 4 – Kolozsvár, 1950. júl. 9.): festőművész. Kolozsvárott érettségizett 1911-ben, majd a bp.-i műegyetemen folytatta tanulmányait, ahol építészetet tanult. Az I. világháborúban olasz hadifogságba került, és csak 1919-ben térhetett haza. 1921-ben Nagybányára ment, és az ottani művésztelepen Thorma János és Réti István tanítványaként festészeti tanulmányokat folytatott. A harmincas években több egyéni és csoportos kiállításon vett részt. Képeinek témája főként az erdélyi táj és az emberek. Technikája a kezdeti vastagon kezelt olajfelületektől mindinkább a fényekkel átitatott, szinte vízfestményszerű festékfölrakás felé fordult.
(Folytatjuk)
*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.