(Egy nagyapa naplójából)
Értekezésünk tárgya egy közönséges évközi és naptárban biztosan megtalálható nap. Az értekezés kiváltó oka a mindennapok gyakorisága, ami nem minden esetben jelenti, hogy nap mint nap sikerek szegődnek a nyomunkba, és diadalkoszorút fonnak tömbházunk kapujára. Nehéz is lenne azzal a bazinagy üveges vasajtóval. De tételezzük fel pusztán elméletből, hogy lehetséges a siker.
Szóval ha időben kelünk fel, a kávéfőzéshez elegendő tér és idő komplexum-kontinuum áll rendelkezésre, akkor a főzőgép csövén a legmelegebb és legillatosabb kávé csorran a jénai üvegkiöntőbe. Megtaláljuk az elmosott csészéket, felöntjük, édeskét/cukrot pottyantunk-toccsantunk bele, és persze fehér port, amelynek terméknevét nem mondhatjuk ki, mert akkor megorrolnak reánk a hasonlót gyártó indonéz, szingaléz és polinéz cégek és rt.-k.
Bevisszük, az ablak derengésében már kivehető a kávézóasztal magányos büszke szirtje, odakormányozzuk a kávéuszályt, és gyöngéd szavakkal felköltjük a másik serkentő csésze címzettjét. Ha szerencsés napunk van, márpedig az van, rögtön reagál, felül, kislámpát gyújt, és annak barátságos fénykörében elhörpintgetjük az illatos cserje magvaiból kinyert ártó folyadékot. Közben azokra gondolunk részvéttel, akik értünk hajladoztak rabszolgahajcsárok ostora alatt.
Az unoka felül, mosolyog, a kikészített ruhákat kritikai éllel nem illeti, felveszi, közben elmajszol egy tejes barnabást (Magyarországon dörmidászt), gyorsan elkészül. Haja nem gubancolódott össze, és a kifésülés jajszó nélkül megejthető, azonnal megkerül az óind hajgumi is, a táska bepakolva, cipő felhúzva, akár indulhatnánk is, ha nem történne némi érzékeny búcsúvétel az anyai felmenőtől.
Utunk kellemes és tanulságteljes, kis titkokat árul el az unokagyerek iskolai és iskolán kívüli magánéletéből, szülőfalujáról és tengeri élményvilágából, az osztálytársak kitüntető barátságával dicsekszik, nem alaptalanul.
Betérünk az útba eső szupermarketbe, amely neve a francia négyesre vagy egy kártyafigurára emlékeztet, és ilyenkor csillan fel a reggel értelme. Hat-hétféle péksüteményből válogathatunk: fonott és sima, keresztes és mákos, gabonamagvas és szézámtárulj, hosszú és kerek, friss, ropogós, morzsálós. A habozás és a válogatás indokolt.
Végül kiválasztjuk, zacskóba süllyesztjük. Ennek kapcsán illendő megjegyezni, hogy a gyermekből még nyelvtudós/védő is válhat, ha nem balettművész, ugyanis hivatalból üldözi a környezetében pungát és pixet ejtőket. Na persze udvariasan és sok tapintattal.
Ha ezek után élve és szerencsésen átevickélhetünk egy kijelöletlen, de vadcsapásként közismert átjárón, nem fordul reánk Hummel Dezső és Tíztonnás Kamionos Gigi bőszen és megvetéssel, akkor már csak az iskoladomb aljáig kell eljutnunk parkoló gépkocsik és százados pocsolyák kerülgetésével. Nem ázik be a csizma, nem parkol reánk egy sietős szülő.
Ott széttekintünk. Épp vezetnek még két osztálytársat a vérbeli szülők, nagyszülők, dédrokonok, nővérek, bátyok, öcsök és húgok, a vezetettekkel összekapaszkodva vágnak neki az oktatási intézet kaptatójának. A tanci autója már ott áll a lépcsősor alján. A kísérők megnyugszanak, a tanítványok örvendeznek.
Menet közben felfelé visszafordulás, intés, élménycsere. A gyereket elnyeli a tudomány és idomítás csarnoka tizenhárom évre. Ez ma már kevés, ha sikeres akarsz maradni.
Szóval, ez a nap is jól kezdődött. Pedig évközi, közönséges, tancélos.
