Az év végi számadások ideje elérkezett.
Nem, szó sincs közgyűlésről, zárszámadásról a szétvert vagy maguktól elhalt téeszekben. Csak úgy magunknak készítjük. Például másutt az emberek elküldik barátaiknak, rokonaiknak a beszámolót, és azt fényképekkel illusztrálják. Hála a technikának, ma már mindenkinek van a civilizációban és azon kívül is fény- és elképesztő gépe és mobiltelefonja, ezekkel akármit rögzíthetünk az időn és az öregedésen kívül.
Mit is csináltunk az év folyamán, barátaim, kedves ellenségeink? Hát múlattuk az időt és költöttük a pénzt (kereset, jövedelem, haszon, nyugdíj, könyöradomány, jutalék, osztalék, főzelék), és támadt lik a zsebünkön, pénztárcánkban, költségvetésünkben, számításainkban, könyvelői kimutatásainkban. Érzelmekben nem. Remélhetőleg.
Valakik 100. évet ünnepeltek, valakik elfújták a születésnapi tortán a hat gyertyát. Volt, aki esküszik az ezer évre, más erre az évre.
Azonkívül vettünk könyvet, rendeltünk online ruhát, cipőt, farmert, áltoprongyosat, gyermekjátékot, fölösleges holmit, amelyről már a megérkezés pillanatában tudtuk/sejtettük, hogy haszontalan, csak nem vallottuk be még magunknak sem. Vásároltunk cukrot, kávét, fehér port nem terrorista célokra, hanem kávéízesítéshez, fehérítéshez (a lelkünk fehérítője mindig készenlétben áll, de lelkiismereti okokból nem használjuk mindig: szerénység/ostobaság, tartózkodás okán, céljaink fel nem ismerése akadályoz az időben), édeskét, hólapátot, kesztyűt, amit elvesztünk rendszerint – én speciel sapkáimat szoktam elhagyni félévenként, lehetőleg a külhonban vásároltat –, vettünk tévékészüléket, okosabbnál okosabb telefonokat, füzetet, csokit, golyóstollat (lehetőleg 0,5-öst), gépkocsit, és hozzá a tartozékokat.
Legalább kétszer elvittük a kocsit ellenőrzésre, javításra, a gyerekeket az iskolába naponta, felkerestük a díjbeszedő vesztőhelyeket (kábult tévé, villany-, gáz-, víz-, amennyiben még nem tértünk át a távfizetésre), felkeresett a nyugdíjpostás, és átadta szelvényt, a pénzt a bankba utaljuk. Felkerestük a bankautomatákat és kártyával fizettünk, ezzel szemben kimentek a divatból az üdvözlőkártyák, de továbbra is divatban vannak a politikailag megmérgezett magyar kártyák.
Voltunk párszor elutazva, kimenősek voltunk. Volt, aki csak Szászrégenig, Csejdig vagy Snájdig utazott, mások a Nepál–Ciprus–Barbados háromszögben kalandoztak. Talán akadt, akit a csődbe ment utazási irodák Dubájban, Budájban, Dohában vagy Nemdohá(nyzó)ban hagytak epekedni gép és víz után. Sétáltunk nejjel, vejjel, fejjel és lábbal – ha nem fájt, sajgott, hasogatott télen és nyáron, és akkor előkerültek a „mozgás öröme” címzetű csudaszerek.
Elszalasztottunk fontos rendezvényeket, autóbuszt, találkozást, elszalasztottuk a gyereket a boltba sóért, olajért, cukorért, főzőmargarinért és sovány, laktózmentes madár- és állattejért. Elblicceltünk néhány meghívást, lemondtunk vendégségeket, vendéglőkben ettünk kéthavonta, egyszer-máccor, Bilagit, Triferment, Cardio-Aspirin, béta-blokker, nitroglicerin mindig készenlétben.
Ezenkívül megettünk 65 tojást, öt fél disznót, a vegahívők ennek helyettesítőit és szurrogátumait, megettük a kefét a hivatalok jóvoltából, voltunk úszni és sízni, magunkon kívül és bezárkóztunk, elvesztettük a kulcsot, fogadást, szemüveget, telefont, a fonalat, az eszünket-eszméletünket.
Várakoztunk a kórházban és az orvosi rendelőben, ápoltunk beteget, olvastunk életmódtanácsokat, csillagjós- lásokat és összeesküvés-elméleteket, amelyekből persze minket kihagytak, a háziorvossal felírattuk kedvenc gyógyszereinket és altatóinkat, várakoztunk buszpályaudvaron, repülőtéren, vasútállomáson, űrállomáson, adóhivatali kisablak előtt, voltunk fent és lent, elakadt velünk a lift, és elakadt a lélegzetünk, amikor lepillantottunk egy olasz katedrális tornyából, ahová 10 euróért engedtek fel.
Voltunk tüntetésen, és kaptunk kiütést, kitüntetést, marhaszegyet és kanyarót, kaptunk a pofánkba pesti surmóktól a metróban, kigyúrt izomagyúaktól jó tanácsot, hová menjünk azonnal vagy jövőre, kaptunk beutalót, kiutalót és kiutálót, jót és rosszat. Csupán nyugalmunk nem volt. Így van, ha valaki még él és élni akar.
