Ígéretek
2013-03-19 15:27:52
- Nagy Székely Ildikó
Halványzöld csuklyás kabát, kendőbe rámázott arc, a kendő alatt fekete téli sapka. Szárnytalan, piros pillangókként röpködnek az ujjak a nejlonzacskóban várakozó sóska-, uborka-, görög- és sárgadinnye-ígéretek fölött.
Halványzöld csuklyás kabát, kendőbe rámázott arc, a kendő alatt fekete téli sapka. Szárnytalan, piros pillangókként röpködnek az ujjak a nejlonzacskóban várakozó sóska-, uborka-, görög- és sárgadinnye-ígéretek fölött.
– Ne kérni, venni tessék! – szólal meg Anna néni, amikor a szomszédos asztalnál felhangzik a jól ismert kínálgatás. Derűs arccal álldogál a márciusi hóesésben, jó szívvel válaszol a nézelődők kérdéseire. Életéről is olyan könnyedén beszél, mint arról, hogy mikor a legjobb elültetni a piacra hozott magvakat.
– Fiatal koromban a szalámigyárban dolgoztam három évet, de a gumicsizmában megkékült a lábfejem, lebénultam. Biztos gyengébb a természetem, azért alakult így. Három hónapig kezeltek, aztán amikor helyrejöttem, elkezdtem piacozni – meséli a marosagárdi asszony, aki fél évszázada tartja fenn magát és családját a saját kezűleg termelt gyümölcsökből, zöldségekből.
– Az első férjem kilenc hónap házasság után meghalt, tőle egy lányom született. A másodikat az özvegységem ötödik évében ismertem meg, hét év után tőle is elmaradtam, mert részeges volt. Egy fiam és egy lányom maradt utána. Mindhárom gyermekemet egyedül neveltem. A nagyobbik lányomat a férje egyszer úgy megverte, hogy agyvérzést kapott, és elvesztette a látását. Én ápoltam őt, közben az unokáimnak is gondját viseltem. Azóta ők is felnőttek, a fiú Angliában szakácsként dolgozik, a lány egy magyarországi óvodában dajka. A fiam családja nálam lakik, ott is van három gyerek, még iskolások. A legnagyobbik hetedikes, a Tudor negyedbe jár iskolába, azt hiszem, a 20-asba (sz. m.: Mihai Viteazul Gimnázium), nagyon jól megy neki a tanulás. Én fizetem a buszbérletét.
– Mindennap ki tetszik jönni ide?
– A hét első felében a kertemet rendezem, olyankor nem jövök. Mindenfélét termesztek: hagymát, céklát, kétféle salátát, recéset és fátyolsalátát, karós paszulyt, gyalogpaszulyt, murkot, petrezselymet. Tíz ár kukoricám, egy nagy tábla málnám, epresem is van. A csombor, kapor el van vetve, a zöldhagyma, amit az ősszel vetettem, ki van már bújva ennyire – mutatja az ujján –, most fog nyílni. Egy sor hagyma közé egy sor spenótot teszek, úgy osztom be, hogy egy kicsi táblán kétféle termésem legyen.
–Van kereslet?
– Mindenesetre kevesebb a vásárló, mint régen. A tegnap hatvan lejre árultam, ma, hogy hidegebbre fordult az idő, csak harmincra. Olyan ez, mint a lottó, nem lehet előre kiszámítani. Az asztalért napjára 7 lejt fizetek, télen a csarnokban 12 lej volt a napi vám. Aztán étlen sem lehet ülni egész nap, két kifli három lejbe kerül, egy tányér leves öt lej ötven bani. A busz 6 lej napjára. A fiammal csináltattam egy kicsi szekeret, azon húzogatom be a buszmegállótól a piacig az árut.
– Megéri?
– Muszáj. A fiam alkalmi munkákból él, ha valahova fel is veszik, három hónap után szélnek eresztik, hogy ne kelljen adózni utána, tudja, hogy van. Az ő családját is kell segítsem.
– Torma van? – áll meg az asztal előtt egy kucsmás férfi.
– Itt né, lássa – igazítja útba Anna néni a portékák labirintusában. Akkor veszem észre a paradicsomlés üvegek mellett fehérlő margarinosdobozokat. Édesség van bennük, szilvalekvár – emeli le a doboz fedelét beszélgetőtársam –, fél kiló tíz lej, mások is ennyiben adják.
– Milyen viszonyban van a többi árussal?
– Őszintén megmondom, én szeretem a közösséget, a kertemben is mindig énekelek, amikor pedig idejövök, kikapcsolódom. Egyébként segítjük egymást. Ha a szomszédnak el kell lépni valahova, vigyázok, hogy ne lopják el az áruját, ő is őrzi az enyémet, ha megkérem rá. A fél hetes busszal szoktam kijönni, ilyen időben a fél négyessel megyek is haza, de van, mikor hatig maradok.
– Tényleg, nem tetszett megfázni?
– Jó forró vizet hoztam a csarnokból – adja a kezembe a litres palackot –, azt szorítgatom magamhoz. De azért eléggé megteltem hideggel, holnap nem is jövök.
– A szabad időt mivel tetszik tölteni?
– Nincs nekem olyasmim – mosolyodik el a tekintete. – Mikor nem árulgatok, mindig találok tennivalót a kertben. A tévé előtt is csak muszájból ülök, mikor a gyerekek este 10-11-ig meccset néznek.
Lehetséges vásárló érkezik az asztalhoz, elköszönök. Anna néni a kliens felé fordul, tenyere vörös vonalai pár pillanatra színt váltanak a magok alatt.
