Ilyen nincs!
2023-09-11 15:00:00
- Kuszálik Péter
– mondtam magamnak, amikor először megláttam, merthogy ellentmond a logikának. Aztán elővettem az értelmező szótárt és megnéztem, mi a véleménye a Magyar Tudományos Akadémiának a ’fából vaskarika’-szerű jelzős szerkezetről. Miről beszélek? Máris mondom: a virtuális valóságról (angol rövidítése: VR). A szótárban ott áll fehéren feketével: virtuális = 1. látszólagos, elképzelt, nem valódi; 2. számítógéppel létrehozott, ill. csak így létrehozható. ~ valóság. Tehát létezik – mindennemű berzenkedésem ellenére. Talán rokona a hologramnak (= lézersugarak interferenciájával létrehozott térhatású felvétel), de ebben nem vagyok biztos.
Ennyi tudomány után következzék egy 21. századi vicc. Aladár betelefonál az áramszolgáltatóhoz, de meg se tud mukkanni, mert szembejön vele a végzet: – Ön egy üzenetrögzítővel beszél… – Igen? No akkor én egy hologram vagyok… – mondta, és letette a telefonkagylót. Ugyanis Aladárnak régi fajta (drótos) készüléke van, s ha leteszi a telefon kagylóját a helyére, akkor megszakad a beszélgetés; nota bene: a bunkófont – manapság teló, telcsi vagy mobika – ’ki kell nyomni’ ahhoz, hogy lezárd a dumát.
Hm: virtuális valóság… Kezdetben vala a délibáb (fata morgana), majd – 1895-ben – a Lumière testvérek filmszalagra rögzített mozgófényképekkel csapták be az átverést imádó bámész népeket; s amikor a szemből fölvett érkező vonatot vetítették, akkor pánik tört ki a nézők között. De Erdély népe se maradt le erről a talmi csodáról. A Világosság 1949. július 24-i számában jelent meg Sütő András riportja, amelyben örömmel újságolta azoknak, akik nem lehettek ott: „Lenint láttuk az iskolában”. A kendilónaiak mozigépet kaptak, és szombat este egy szovjet filmet vetítettek a kapálásból hazatérő agrárproletároknak.
Igen érzékletes – és osztályharcos – a leírás, figyeljék csak! „A padokban románok, magyarok és cigányok ülnek. Régen mint farkasok vicsorogtak egymásra s húzták valamennyien a kizsákmányolók jármát. Most egymás mellett ülnek szorosan és táguló szemekkel nézik a vásznat.” – „A film utolsó jelenetei peregnek. Lenin és Sztálin hős fiai bevették már a téli palotát s letartóztatták az ideiglenes kormányt is. Lenin beszél. Sapkáját a kezében tartja s jobbját előrelendíti. A sokaság tombol és tombolnak a dolgozó földművesek is. Csak azt sajnálják, hogy befejeződött [a vetítés].” – „A sáncok martján mogorva kulákok szivaroznak botra támaszkodva. Felgyújtanák az egész mindenséget, ha módjuk lenne rá.”
A virtuális valóság is ehhez hasonló, s aki ma először találkozik ezzel a bóvlival, úgy jár, mint 74 évvel ezelőtt a kendilónai parasztok. A film működési elve az emberi szem lustaságán alapszik, a VR alapelvét nem ismerem, de az eredmény éppolyan átverés, mint Lenin és Sztálin ígéretei. De mondhatom csalóka ábrándképnek, ha úgy jobban tetszik.
1993-ban írtam egy cikket a látványosságok akkori divatjáról. Valamely tehetősebb faluban egy élelmes fickó videóesteket rendezett 18 éven felülieknek, szerény díjazás ellenében. Nem Leninnel és Sztálinnal, hanem az akkori igény(telenség)nek megfelelő szereplőkkel (pornókirálynőkkel). A cikket a falu lelkipásztorának címeztem, mondván, hogy nehéz lesz fölvenni a harcot a silányság ellen, de meg kell próbálni. Jól tudjuk, hogy a „gyors meggazdagodást kereső kufárok mindenütt ott vannak: a kocsmáros borsos áron méri a józanság mérgét, a videós busás haszonnal adja az üres látványt, a szellemi töltet nélküli tucatmunkát. A szemfényvesztők és a kardnyelők mindig meg fognak élni, mert piaci polgárok mindig akadnak, akik a csillogást, a látványt többre becsülik, mint az ész művelését”. Ezért a ’szórakozásért’ csupán néhány lejt kell adni, és az igénytelen népek „ma pénzért veszik meg azt, amit eddig ingyen erőltettek rájuk: a szellemi nyomort, a butítást, a gondolatfosztást. Az eddigi agyzsugorító hazugságokat most felváltaná a nyugati szennyirodalom és a videókazetták észtompító tömege? Túl nagy árat fizettünk akkor a kivívott szólásszabadságért!” – írtam harminc évvel ezelőtt. Most vadonatúj fata morgana bújt elő a Szahara homokjából. (Lásd: Önfeledt játék a virtuális valóságban. Népújság, szept. 8.) Aszongya: „… megérkezett a VR, ami egy új dimenziót nyitott meg”.
A cikknek álcázott reklám két testvér vállalkozásáról szól. A testvérek rácuppantak a lehetőségre, s a szemkápráztatás legújabb kellékeivel járják a fesztiválokat és sokadalmakat; mint évszázadokon át a tűznyelők a hetivásárokat. Remélik, hogy az üzlet menni fog, és „nem tartanak attól, hogy vállalkozásuk az egykori videókazetta-kölcsönzők vagy az internetkávézók sorsára jut”. Úgy vélem: melléfogtak ezzel a jóslattal. Példát mondok. Évekkel ezelőtt azzal dicsekedtek a hollandok, hogy a csemetéik nem táskával, hanem táblagéppel járnak iskolába. Lám, ők lépést tartanak a fejlődéssel, mert – úgymond – már leáldozott a kézírásnak és a szorzótáblának, ámde: amikor a szóban forgó generáció befejezte a sulit és ’kilépett az életbe’, akkor kiderült, hogy semmire se használhatók ezek az idegroncs gyermekek. Az oktatásügy felelősei ma ott állnak, hogy kitiltják az iskolából az elektronikus izéket, mert oktatási célokra alkalmatlanok.
Hallgassák meg Murphy öregapám tanítását: „az, hogy valaki feltalált valami sületlenséget, még nem ok arra, hogy én azt megvegyem”.
