Csak ezzel a pongyola stílusú címmel tudom tömören jellemezni a Bolyai utca egyik sarkán álló főtéri szállodát.
Csak ezzel a pongyola stílusú címmel tudom tömören jellemezni a Bolyai utca egyik sarkán álló főtéri szállodát. Hírnevében szerencsés épület, hiszen fekvése miatt örökölte elődei emlékezetét. A Transzilvánia szálló még ma is fogalom ebben a városban, úgy is, ha a határváltás időközben elhagyta belőle a z betűt, és a nevéről lekopott az ékezet – Transilvania. Régi nevének – bármely formában való – eltűnése/eltüntetése után is keresem benne a transzszilvánt, erdélyiségünket, s hirtelen felvillan előttem a mai pénzvilág színe és fonákja, csillogása és külszíne, amint ott fénylik hűvös falán a felirat:
HOTEL PLAZA
BUSINESS & SPA
Mint romantikus amerikai filmek világában, az önműködő üvegajtón át kilépő fekete libériás portás viszi a csillogó fekete limuzin felé tartó fiatal férfi fekete utazótáskáját. Egy fehér Audiból ugyanolyan „egyenruhában” száll ki az új vendég: fekete nadrág és világoskék ing, majdhogynem teljesen egyforma hajviselet, pedig egyik személyautó rendszáma a Kárpátoktól keletre fekvő megyét jelzi, a másik kocsi a Duna mellől érkezett. Milyen más volt itt minden 101 évvel ezelőtt, amikor egy Ady Endre nevű vendég sétált be a szállodába Boncza Bertával és Bölöni György íróval, akik Bernády György vendégei voltak! Tudom, azóta nagyot fordult az idő kereke, megváltozott mifelénk is a világ, s most ez a menő, ez a jövő. De miért éppen itt, a Bolyai utca és a főtér sarkán, ahol a levegőben mi még érezzük a régi Vásárhelyt?
Kedves Olvasó!
Én sem éltem még abban a korban, amikor éppen egy Bernády György nevű polgármesternek köszönhetően felépült az a város, amit részben még őriz ez a város. Szombaton a várbeli múzeum nagytermében művészettörténeti konferencián bemutatások, előadások hozták közelebb azt a világot, köztük éppen a Transilvania szálló eredeti épületének, majd újabb formáinak színeváltozását. Nagy idők történelme rejlik bennük, én csak az elnevezések változásával tudom igazán követni e főtér sarkán álló szálloda jó másfél évszázados átalakulását.
Még az Osztrák–Magyar Monarchia idejéből mutattak egy felvételt, ahol a képeslap így hívta ide a vendéget: Transylvania Szálloda, s az előadó szerint az épület 1876-ban már létezett. Második formájára már én is emlékszem, hiszen középiskolásként ott jártunk el előtte hetente többször is, amikor ereszkedtünk le a Bolyai utcán, s az épületen akkor ez volt olvasható: hotel TRANSILVANIA szálló. Akkor még úgy értelmeztem, a román hotel és a magyar szálló között ott díszeleg erdélyiségünk nemzetközi megjelölése.
Az előadásból megtudtuk, hogy az 1959–1961 között épült szállodát először 1984-ben építették át, majd 2011 után. Művészettörténész szakember szerint a szemben lévő Nemzeti Színház épületének stílusához alkalmazkodva kapta mai formáját. Én jobban szeretném, ha egy sokkal szebb és Marosvásárhelyhez méltóbb főtéri épülethez alkalmazkodnának az új épületek tervezői.
Bizony, bizony, így alakult a főtéri saroképület kisebbségléti metamorfózisa, s útközben Plazává változva elveszett Transilvania. Nézem a szálloda színeváltozását, s Kányádi Sándor verse jut eszembe:
Hogy s hogy nem, de egyszer
Kolozsvárra jövet
elveszett az úton,
el a török követ.
Csakhogy ez itt nem egy kedves, mesés gyermekvers, hanem kőkemény városvesztő felnőtthistória.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató