Írás a falon – I.

Az Ószövetség egyik megrázóan szép és visszhangos története olvasható Dániel próféta könyvében. Bélsaccar király nagy lakomát rendez, ahol ezer főrangú emberével dorbézol, majd a bor hatására elrendeli a jeruzsálemi templomból elhozott arany- és ezüstedények elő-hozatalát, s azokból isszák a bort. A féktelen dorbézolás közepette egy emberi kéz tűnik fel, és a királyi palota festett falára írni kezd. A rejtélyes írás szavai ezek: „Mene, Mene, Tekel, Ufarszin!”.

A csillagjósok és a varázslók hiába próbálkoznak, a titkos írást nem tudják megfejteni. Ekkor a király hívatja Dánielt, a fogságában tartott prófétát, aki megfejti a rejtélyes üzenetet, amelynek értelme így hangzik: Isten számba vette a király országlását, a megmérésben könnyűnek találta, és ezért feloszlatja az országot. 

A huszadik századi Erdély egyik nagy alakja, gróf Bánffy Miklós politikus, rendező, író ebből a bibliai történetből kölcsönözte Erdély-trilógiaként is ismert nagyszerű történelmi regényének hármas címét: „Meg-számláltattál”, „És hijjával találtattál”, „Darabokra szaggattatol”. 

Majdnem mindig eszembe jut ez a két történet, amikor a főtéri római katolikus plébánia épülete előtt elsétálok, s rátekintek a közel négyszáz éves feliratra: CRISTVS – 1623, majd alatta: AVIXILIANTE DEO PERFECIT. 

Szótár segítségével fordítottam le ezt a falon megjelenő latin írást, s így értettem meg: Isten támogatásával bevégeztetett 1623-ban. Otthon elővettem Sebestyén Spielmann Mihály Időtárát, hadd lássam, mi minden történt ebben a városban a falra felírt esztendőben.

Bizony, szomorú emlékű év volt a város krónikájában, mert április 2-án a Szentgyörgy utcában leégett 57 ház. Ősszel nagy pestisjárvány érte el a várost, a krónikaíró Nagy Szabó Ferenc is ekkor temeti el három gyermekét.1623-ban hagyja el Marosvásárhelyt Bojti Veres Gáspár, a schola particula rektora, aki a gyulafehérvári káptalan levéltárosa, valamint Bethlen Gábor fejedelem udvari történetírója lesz. Majd az év folyamán történt események között olvashatjuk: „A Nagypiacon megépül Nagy Szabó Ferenc krónikaíró háza (1719-től a belvárosi plébánia székhelye). Ez az első olyan ház, mely egykori alakját többé-kevésbé őrzi”. 

Ehhez már én teszem hozzá, hét híján négyszáz éve őrzi ez a sarki épület egy erdélyi székely város emlékét, igényességét és szépérzékét. Őrzi az átvonuló kurucok és labancok szomorú emlékét, a bevonuló osztrákok és elvonuló honvédek váltakozó sikereit vagy sikertelenségeit, az érkező román katonák zaját s a kivonuló magyar katonák panaszát. Látható márványtábla nélkül is őrzi azoknak az 1707-es esztendei áprilisi napoknak az emlékét, amikor Erdély utolsó fejedelme, a városunkban beiktatott II. Rákóczi Ferenc ott szállt meg. Azt gondolom, ez is megérdemelne azért egy „írást a falon”.