„Istenre bíztam a döntést”

Új lelkészük van a nyárádszeredai reformátusoknak

Néhány napja új lelkipásztora van a nyárádszeredai (főtéri) református gyülekezetnek. Tőkés Attila a jóval kisebb, száznyolcvan lelkes Gegesből érkezett az ezerfős nyárádszeredai és demeterfalvi gyülekezetek élére. A reformáció óta ő a huszadik lelkész, aki elkezdi itt a szolgálatot.

Zsúfolásig megtelt a főtéri templom február 7-én, amikor első alkalommal találkozott a gyülekezet a 43 éves, háromgyermekes lelkésszel, akit úgy hívott meg, hogy még sohasem prédikált a szeredai szószéken, mégis egyöntetűen rá esett a választás. „Nem mindennapi alkalomra hívtak a harangok, különleges nap van, különleges ünnepnap” – mondta el meghatódva a gyülekezet gondnoka, Fábián Ferenc. Miután Székely Endre előző lelkész bejelentette, hogy nyugdíjba vonul, hosszas keresgélés előzte meg ezt a pillanatot. Tőkés Attila több nagyobb gyülekezet meghívását is visszautasította, mielőtt a szeredaiaknak igent mondott volna. Ezt pedig hálásan köszönték meg az új hívek: felújították a lelkészi lakást, és néhány óra alatt át is költöztették az új lelkészt. Néhány nappal első szolgálata után Tőkés Attilát első benyomásairól, terveiről kérdeztük, illetve bemutatkozásra kértük fel.

– Maroskeresztúron születtem, ötgyermekes családban. Szüleim egyszerű munkásemberek voltak, akik nem tanulhattak, így gyermekeikben akartak többet látni, mint amire ők jutottak, ezért mindent megtettek, hogy mind az öt gyermek tanulhasson. Nagyon jó indulási hely volt a családi fészek, és titkos vágyaik beteljesülését látták gyermekeikben a szüleink, hiszen mindenikünk élete szépen alakult, és mindenikünk itt maradt Erdélyben.

A középiskolát Kolozsváron végeztem a Református Kollégiumban, majd az egyetemet is, aztán kétévnyi inaktelki (kalotaszegi) munka után ismét Kolozsváron három évig szolgáltam segédlelkészként. Lokálpatrióta vagyok, visszavonzott a térség, ahol születtem, ezért kerestem a lehetőséget, hogy itthon helyezkedjem el lelkészként, így kerültünk Gegesbe tizennégy évvel ezelőtt.

Életemben mindig Istenre hagyatkoztam, az ő döntése volt Geges is, hiszen addig nem is hallottunk róla. Isten mindig megáldja azt a döntést, amely rá hagyatkozik, és ez volt Geges esetében is: otthonra leltünk ott, nagyon sok szép emlék köt oda, sok szép eredményt könyvelhettünk el ott az egyház- és faluépítésben.

– Miért döntöttek úgy, hogy mégis távoznak Gegesből?

– Egy lelkész életében mindig felvetődik a kérdés, hogy meddig maradjon egy helyen, meddig áldásos a munkája ugyanott. Amikor segédlelkészképző csoportot vezettem, mindig azt mondtam a fiatal kollégáknak, hogy aki szereti a gyülekezetet, az néhány évet ott marad, hogy engedje kibontakozni az áldásokat, tálentumokat, amelyekkel megáldotta Isten, de ha nagyon szereti a gyülekezetet, akkor úgy tíz év után már elmehet más gyülekezetbe. Az eddigi meghívásokat, az ennél nagyobb, jobb helyeket visszautasítottam, mert úgy éreztük, hogy nekünk Gegesben feladatunk van. És egymás után jöttek a tervek, projektek, különösen a gyülekezetépítési tervek, igyekeztünk abban a kis közösségben megállni a helyünket, és sok szép, eredményes munkát tudtunk magunk mögött hagyni.

A nyárádszeredaiak felkérése mégis elgondolkodtatott, első alkalommal kértem gondolkodási időt. Aztán úgy döntöttem, hogy ne a nyárádszeredai gyülekezet és ne a lelkészi család, hanem Isten akarata legyen meg: ha meghívnak, jövünk, ha megválasztanak, elfogadjuk a kihívást. 

– Ismerte-e ezt a gyülekezetet?

– Sosem szolgáltam ebben a gyülekezetben, nem ismertem, nem hallgatott meg a gyülekezet, a presbitérium nem kért bemutatkozó szolgálatot, egyből megválasztottak. Most is az Úristenre bíztam a döntést, nem volt meghatározó sem az anyagi vonatkozás, sem az életkörülmény vagy a karrier, mert ha olyan irányba akartunk volna elmozdulni, már rég feladtuk volna Gegest. De egy adott ponton úgy éreztük, hogy Gegesért nagyon sokat tettünk Isten áldásával, és lehet, hogy máshol nagyobb szükség van ránk.

– Kihívás-e egy ekkora gyülekezetben szolgálni?

– Minden új élethelyzet önmagában kihívás, egy közösség szolgálatában felelősséggel tartozunk egymásnak is, de elsősorban az Úristennek. Itt van egy közösség, ahol bizonyos tevékenységeket be szeretnénk indítani. Nagyon sok minden nagyon jól működik, azokat szeretnénk folytatni, megtenni, ami emberileg tehető, ami pedig nem tőlünk függ, azt Istenre bízzuk, ő adja áldását az emberi munkára. Az első szolgálatom alapigéjét Pál apostol rómabeliekhez írt leveléből választottam: „Kész vagyok, ami rajtam áll, megtenni, hirdetni az evangéliumot”. 

– Beköszöntő beszédében többször is jövőbeli csodákat említett.

– Eddigi életemben nagyon sok csoda volt, és ha valaki Istenre bízza az életét, elengedhetetlenül ott lesznek életében a csodák. A nyárádszeredai közösség az Úristenre bízza ezután a sorsát, és nem a lelkész személyétől, hanem az Úristentől várja a megoldást. Mert ha Ő eszközként használ minket országa építésére, akkor csodák történnek.

Nagy kihívás, de nem egyszemélyes munka lesz. Sok tervem van, minden korcsoportot meg szeretnénk szólítani a legkisebbektől a legidősebbekig, és ennek meg kell találni a leghatékonyabb módját.

– Gegesben számos projektben dolgozott. Gondol-e hasonlókra itt is? 

– Ott nem volt, aki közösségi projektekben gondolkodjon, mi sokszor az állami szervek feladatát vettük át. Sok mindent nem az egyházközség kellett volna megoldjon, de mivel nem érkezett segítség, megpróbáltuk mi megoldani azokat. Amint látom, Nyárádszeredában nagyon sok minden jól működik, itt az egyház körüli tevékenységekre kell helyezni a hangsúlyt, s ami fontos, minél több munkatársat találni, mert nagyon sok egy lelkipásztornak egy ekkora gyülekezet minden tagjával személyes kapcsolatot tartani. Azon fogunk dolgozni, hogy egy jó munkacsoportot alakítsunk ki, amelynek tagjaival később különböző tevékenységi köröket le tudunk fedni.

– Mennyire volt nehéz elszakadni Gegestől?

– Nem volt könnyű, mert mi nagyon szerettük Gegesben, a gyerekeink is ott születtek, ott nőttek fel. Minden új megtapasztalása, főleg ha az életmódváltással is jár, nem könnyű, de azt tapasztaltam, hogy mégis könnyebb volt eljönni onnan, mint gondoltuk volna.

– Hogyan fogadta önöket a nyárádszeredai gyülekezet?

– Alig néhány napja vagyunk itt, mégis annyi jó dolgot megtapasztaltunk, nem tudunk eléggé hálát adni az Úristennek és a gyülekezetnek, hiszen közmunkáztak, nagyon szépen rendbe tették a parókiát, a segítségünkre akarnak lenni, és könnyebbé teszi a beilleszkedésünket, ha azt tapasztaljuk, hogy szeretettel fogadnak. És mi éreztük ezt a melegséget. Egy ilyen változás a gyülekezetnek is új lendületet ad. 

Szép volt látni és megtapasztalni, hogy milyen sokan voltunk első alkalommal a templomban, jó érzés egy ilyen gyülekezet előtt szolgálni, de ez csak egy szelete az egész lelkészi munkának. Valószínűleg később kevesebben leszünk a templomban, de tőlünk és a presbiterektől, illetve a gyülekezet hozzáállásától is függ, hogy mennyire lesz alacsony vagy magas ez a szám. De nem az az elsődleges cél, hogy minél többen legyenek a templomban, hanem az, hogy az emberek lelki életminősége változzon, hogy Jézushoz közelebb kerüljenek, ennek pedig esetleges eredménye lesz a templomba járás.

– Kifejezte elvárásait a gyülekezet? Valamilyen téren várható-e fejlesztés a jövőben?

– Várom, hogy a gyülekezet kifejezze elvárásait, hogy állítsuk fel a prioritásokat. Még nincs rálátásom a gyülekezet ingatlanjaira, de a templom és a parókia nagyon szépen fel van újítva, és van egy épülő bölcsőde, ami az egyházközség tulajdona. Viszont nagyon jó volna a gyülekezeti életre nézve egy olyan, saját tulajdonban levő központot kialakítani a közelben, ahová a gyerekekkel, fiatalokkal el lehet menni, ahová a fiatal házasokkal is ki lehet vonulni, ami segítené a gyülekezeti élet építését.