Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Közel ötszáz, szebbnél szebb népviseletben pompázó gyermek és fiatal töltötte zsúfolásig szombaton kora délután a Maros Művészegyüttes kövesdombi termét. A 17. alkalommal megszervezett, hagyományosan év végi Gyöngykoszorúk Gyöngye néptánctalálkozó újdonságát az adta, hogy a megye számos vidékéről meghívott együtteseket adventi műsor bemutatására kérték fel a szervezők, és a legtöbben bele is fonták előadásukba az egyes tájegységek karácsonyvárásának mozzanatait.
Az erdőcsinádi Árvácska egyik táncosától, a csoporttársa hajfonatát készítő, 15 éves Bálint Jankától még a rendezvényt megnyitó ünnepi beszédek előtt megtudtuk, hogy a falubeliektől hallott adventi köszöntőkkel kezdik fellépésüket, és minden vers után a szavaló meggyújt egy gyertyát az erre a célra hozott adventi koszorún. A szintén „árvácskás”, 13 éves Jakó Beáta azt is elárulta, hogy 6-7 éves korától jár az együtteshez, nagyon megszerette a különböző tájegységek táncait és a népdalokat, ugyanakkor sok barátot is hozott neki a néptáncos élet.
Miután mindenki megtalálta a helyét a teremben, és a kellemes zsongás elült, Labancz Dávid műsorvezető Barabási Attila Csabát szólította a színpadra, aki főszervezőként hármas minőségében – a Maros Művészegyüttes igazgatójaként, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete, valamint a Pro Folk Dance Egyesület elnökeként – köszöntötte az egybegyűlteket.
– Talán a világjárvány után még egyszer sem volt ennyire tele a termünk – jegyezte meg az intézményvezető, majd felidézte a néptáncmozgalom rendszerváltás utáni elindulását, amikor Szabó György Pál egykori EMKE-elnök és felesége, Szabó Éva Erdőcsinádon „megfonta” az első „gyöngykoszorút”, amibe aztán sokan bekapcsolódtak.
– Az akkori zenészek közül vannak, akik már odafentről muzsikálnak nekünk, és egyes hajdani táncosok sincsenek már közöttünk, de olyanok is sokan vannak, akik meg sem voltak születve az első néptánctalálkozó idején – mondta Barabási Attila, aki 1999-ben fiatal tanárként „fonódott be” a mozgalomba, de ezt megelőzően 1991-ben Nyárádszeredában kibédi táncosként már részt vett benne, azóta pedig több mint harminc néptánctalálkozó szervezésében tevékenykedett, és több száz ilyen együttléten volt jelen.
A főszervező kiemelte, hogy térségünk néptáncos világa óriási szakmai fejlődésen ment át az utóbbi években, hiszen míg a kilencvenes évek elején magas sarkú vagy sportcipőben, a népviselet különböző „házi készítésű formáiban” táncoltak a fiatalok, ma már gyönyörű népviseleteket és ugyanilyen gyönyörű és tiszta táncokat láthatunk a színpadon. Barabási Attila ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy Szabó Gyuri bácsi nem versenynek álmodta meg ezeket az együttléteket, hanem igazi találkozónak, ismerkedésnek, az összetartozás megélésének.
– Jó helyzetben van az erdélyi magyarság és a népi kultúra, hiszen több százan, több ezren táncolnak itt Maros megyében. Ha egy felmérést végeznénk, talán kiderülne, hogy a három székelyföldi megyéből itt táncol a legtöbb fiatal – tette hozzá Barabási Attila Csaba, majd a csoportvezetőknek, a szülőknek és a találkozó támogatóinak mondott köszönetet.
A rendezvény létrejöttét segítő Maros Megyei Tanács nevében Kovács Mihály Levente, a megyei tanács alelnöke osztotta meg a jelenlévőkkel gondolatait.
– Azt szokták mondani, hogy a tánc a lélek rejtett nyelve. Ahogy minden népnek más a nyelve, úgy a nemzeti táncok is különböznek egymástól. A néptánc is egy nemzeti kód, megértésének alapja a közös hagyomány és kultúra – mondta az alelnök, majd hangsúlyozta, hogy, bár a gyöngykoszorúk nagyon színesek, látványosak, nemcsak a szórakozásról szólnak, hanem a gyökereinkről, a múltunkról, egy összetartó közösségről, a befektetett munkáról, a hitről. Beszéde végén Kovács Mihály Levente megköszönte a jelen lévő fiataloknak, hogy „trendivé” teszik a néptáncot, vállalják a népi kultúra „influenszereinek” szerepét, és azt kívánta nekik, hogy minél több kortársukat „fertőzzék meg” ezzel a „jó vírussal”.
Ezt követően Henter György református lelkipásztor az ötezer ember megvendégelésének bibliai „gyöngyszemtörténetét” felidézve szólt a gyöngyhöz hasonló búzaszemben és a gyöngyöző borban rejlő erőről, energiáról, amit a népi kincseket őrző fiatalok a táncukkal közvetítenek, majd az együttlét megáldása előtt a szenteste lényegét foglalta össze:
– Karácsony a jászol, a bölcső, karácsony az, amikor ott van Mária és ott van a kis Jézus. De nem csak ez a karácsony. Az első karácsony kezdetén megszólalt a mennyei muzsika, a dal, és táncra perdültek az égben az angyalok. (…) Karácsony az is, hogy most itt együtt vagyunk ebben a ti szép, színes világotokban és vidámságotokban.
A köszöntők után a közel félezer táncos „a lehetetlent megpróbálva” sorakozott fel a színpadon egy közös fotóra. Mielőtt az egymásba fonódó, szemet, szívet gyönyörködtető előadások elkezdődtek volna, a jelenlevők egyperces csenddel tisztelegtek a pár napja elhunyt Berki János vajdaszentiványi prímás emléke előtt. Ezután elsőként a Maros Művészegyüttes utánpótlása, a Napsugár kiscsoportja lépett színpadra. „Betlehem városban, rongyos istállóban ma született…” – énekelték a székely ruhás gyermekek, akik a következő percekben nyárádselyei táncokat mutattak be. A többórás együttlét alatt a Napsugár nagycsoportja vajdaszentiványi táncrendet vitt színpadra, az erdőcsinádi Árvácska mezőségi, a felfalusi Bíborka és a mezőpaniti Bazsarózsa szülőfalujabeli táncokkal ajándékozta meg a közönséget. A szovátai Sirülők Luca-napi népszokásokkal fűszerezett ózdi táncokat adott elő, a dicsőszentmártoni Kökényes nagycsoportja palatkait, a marosludasi Hajdina magyarszentbenedeki mulatságra hívta az egybegyűlteket, a körtvélyfáji Bokréta magyarói istvánozást mutatott be, a búzásbesenyői Búzakalász mezőmadarasi, az erdőszentgyörgyi Százfonat pedig dunántúli táncokkal színesítette a gyöngykoszorút. A mezőbándi Csipkebogyó küküllőmenti táncrenddel lépett színpadra, a Mezőfele Gyöngye nyárádmentivel. A marosvásárhelyi Boróka néptáncegyüttes középcsoportja szilágysági, a nagycsoport magyarpalatkai korcsos táncokat adott elő, a Borsika középcsoportja egy felcsíki összeállítással, a nagycsoport magyarpalatkai táncokkal készült. A szintén megyeszékhelyi Csillagfény kalotaszegi román–magyar táncokkal tette még pompázatosabbá a népi kincsekből font koszorút.
A táncok szünetében egy tűzrőlpattant legénykét, a 13 éves László Leventét, a felfalusi Bíborka néptánccsoport tagját szólítottuk meg.
– Hatéves koromtól táncolok, a mezőségi és persze a felfalusi tánc a kedvencem. A mostani fellépésünkre másfél hónapot készültünk – árulta el Levente, majd így foglalta össze, hogy mit jelent számára a néptánc:
– Felszabadulást, azt, hogy önmagam lehetek.
A tánccsoportok műsora után a Maros Művészegyüttes meglepetésajándékai következtek: az ifjú népzenészek előadása, majd a művészegyüttes gálaműsora. Az együttlét fergeteges táncházzal zárult a közeli vendéglőben, ahol a fellépések után minden táncost meleg ebéd várt.