Február derekán, amikor már március felé kacsint az időjárás, évről évre 1990-be kanyarodnak vissza gondolataim. Elkeseredéssel veszem számba, hogy közel harminc év után sem rendeződött a magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészeti oktatás ügye a mára már szándékosan felduzzasztott egyetemen. Látom az egyetem folyosóin elszántan ülősztrájkoló egykori diákokat, hallom a román diákszövetség tüntetésén válaszként elhangzó gyalázó szavakat. Szemtanúja vagyok, amikor az első Görgény-völgyi „turisták” megérkeznek Marosvásárhelyre, és mezőgazdasági eszközeikkel hadonászva Bolyain kívül az egyetemet keresik, amit a magyar hallgatók és tanáraik „el akarnak venni tőlük”, ahonnan „ki akarják űzni gyermekeiket”. Előttem van annak a bécsi ügyvédnőnek az írása, aki arra hivatkozva ítélte el a márciusi eseményeket, hogy az erdélyi magyarok követelései túlzottak, mivel nincsenek teljesen megfosztva nyelvüktől és kultúrájuktól. De nemcsak a vád, egy népszerű svéd napilapban megjelenő válasz is az Uppsalai Egyetem filozófiadoktorának, közgazdaság-történész professzorának tollából: egy népcsoportot teljesen meg kell fosztani nyelvétől és kultúrájától ahhoz, hogy joga legyen a panaszra? Majd bizonyításként a finn és a svéd megoldás a kétnyelvűségről és az anyanyelven oktató egyetemekről, karokról.
Miközben mindezeket számba veszem, latolgatom, hogy mi valósult meg, és mit vontak, vonnak folyamatosan vissza azokból a kérésekből, amelyek 1990 februárjában megfogalmazódtak. Nos, törvény ugyan született a helyzet rendezésére, ami ebben a demokráciának csúfolt összevisszaságban a MOGYE-ra nem volt kötelező, s érdekes módon ezt a táblabíróság is helyben hagyta. Ezek után miért is ne használta volna ki a jó hátszelet az egyetem vezetősége, amely lépésről lépésre módszeresen munkálkodik a magyar tagozat megsemmisítésén? Miközben a nemrég véget ért szesszióban az egységesített vizsgarendszer életbe léptetésével borzolták a kedélyeket, kiderült, hogy nagyon egyszerű egy önálló kart létrehozni, különösen ha az angol nyelvű, miközben a magyarról szó sem lehet. Az oktatásügyi tárcától származó hírek szerint a rektor és csapata már annak az elfogadtatásán dolgozik, hogy egységes legyen a felvételi vizsga is, és az elért általános függvényében vegyék fel a hallgatókat. Azt még elismerik, hogy a magyar diáknak joga van azon a nyelven felvételizni, amelyik nyelven érettségizett, de szembeszökő diszkriminációnak nevezik, hogy a magyar tesztvizsga után nem választhat tetszés szerint, hogy román vagy magyar nyelven szeretne továbbtanulni – érvelnek a szaktárcánál.
Ha ez valóság lesz, és nemcsak egy minisztériumi tisztviselő félrevezető agyszüleménye, akkor a múlt évi eredményekből ítélve, hacsak nem táltosodnak meg diákjaink, csökkenni fog a magyar diákok bejutási esélye. Román társaik, akiket a kettő helyett egy felvételi tantárggyal csábítanak Marosvásárhelyre az ország minden részéből, vélhetően az idén is sokkal többen lesznek. És már kérdezni is fölösleges, hogy a számunkra létrehozott egyetem magyar tagozatának az önálló státusa helyett előnyösebb lesz-e, ha a kihelyezett külföldi karon netalán migráns fiatalokat fognak oktatni?
