Két film két asszonya

Az ünnepi tévéműsorokat tekintve előre felkészültünk arra, hogy újra találkozhassunk Dumas és Dickens, Jókai és Mikszáth olykor régi, olykor újabb filmváltozataival, ehhez még hozzáadódik a Harry Potter valamelyik részlete, és nagy számban amerikai télapós vidámságok, amelyek szintén a „deja vu” kategóriába sorolandók.

A galamb papné

Az ünnepi tévéműsorokat tekintve előre felkészültünk arra, hogy újra találkozhassunk Dumas és Dickens, Jókai és Mikszáth olykor régi, olykor újabb filmváltozataival, ehhez még hozzáadódik a Harry Potter valamelyik részlete, és nagy számban amerikai télapós vidámságok, amelyek szintén a „deja vu” kategóriába sorolandók.

Kellemes meglepetésként hatott egy újdonatúj magyar film karácsony első napján, Vitézy László rendezésében: Móricz Zsigmond elfeledett kisregényének filmváltozata, A galamb papné.

A kereskedelmi csatornák közül is az egyik nagyon szép film műsorra tűzésével lepett meg, ez pedig Fontane Effi Briest című regényének 2008-ban készült filmváltozata volt. Aki mindkettőt láthatta, valóban ünnepi tévéműsorélményben lehetett része.

Effi Briest emléke

„Mindaz, ami örömet okozhat az embernek, időhöz és körülményekhez van kötve, s ami ma még boldogít bennünket, holnap már elveszti szemünkben az értékét” – ezt Fontane híres regényének főhőse, Instetten, Effi férje mondja. Úgy tűnik, megfontolt igazság, de a regény hosszú élete mégsem ezt igazolja.

Emléknek tekintem, nemzedékem ifjúságának nagy olvasmányélménye. Az 1974-ben készült filmváltozat Reiner Werner Fastbinder rendezésében nagy siker volt, a most látott 2008-as változat nem kevésbé. A film hitelessége, a regény képi megjelenítése, Effi szépsége, ártatlansága, Instetten józan férfiassága kezdettől fogva felidézte a regény nagyszerűen jellemzett hőseit. Kerestem, kerestem a sok-sok kedvenc könyvem hosszú sorában, pontosan emlékeztem az akkori címlapra, a könyv alakjára. Rá is tettem a kezem:

Új Magyar Könyvkiadó, 1955. Fordította Vas István. Enyhén megsárgultak lapjai, a rossz minőségű papír. Ára 18 Ft volt, a lej ár is rajta: 8 lej 75 bani.

Fontane regényének eredeti kiadása 1896-ban jelent meg.

Visszatérek a filmkockákhoz. Effi otthona, a hohen-cremmeni udvarház és környéke, a tó, az elferdült hinta, a tornác, anya és leánya meghitt beszélgetése, és a csendben, a lassú telik-múlik csendben elkezdődik a történés, várják Instetten báró, a régi ismerős, a kerületi főnök látogatását.

A bismarcki Poroszországban vagyunk, a társadalmi viszonyok merevek. Ha vendég érkezik, rangjához illőn kell fogadni, illik a legtöbbet tudni róla, Effi történetében például azt, hogy Instetten báró édesanyjával egyidős, és annak idején, húszéves korukban romantikus szálak fűzték őket egymáshoz, de túl fiatalok voltak ahhoz, hogy házasságra gondoljanak. Hiszen a rendi tanácsos Briest jelentette a házasságot a húszéves lánynak. A bevezető mozzanatok lassúsága hirtelen megélénkül és mozgásba lendül, amint megjelenik a vendég, „a karcsú, barna, katonás tartású Instetten báró”.

A regény harmadik fejezete azzal kezdődik, hogy Instetten még aznap eljegyezte Effi Briestet. Pontosan megmaradt emlékezetemben ez a jelenet. A német megfontoltság mintegy ellentéte, a gyors elhatározás a pillanat műve, a házassággal szemben a 17 éves lány semmit sem tehetett, körülötte, mellette a szülők és a vőlegény mindent elrendezett. Effi nemcsak jólnevelt, hanem kellemes dolgokkal, kedves barátokkal körülvett kislány, aki pontosan felsorolja anyjának, hogy mi a fontos számára, és mi az, amitől eltekint. A berlini vásárláskor bebizonyosodik, hogy kialakult a jó ízlése.

Eszembe nem jutott volna akkor Effit összehasonlítani, vagy esetleg a német Anna Kareninának, vagy a német Nórának nevezni. Effi úgy volt szép és érdekes, ahogy Fontane elképzelte, a regény úgy volt reveláció, ahogy annak idején a kivételes nőkről szóló klasszikus nagy regények hatottak. Nem azért olvastuk az Effi Briestet, mert Thomas Mann nagyra értékelte („A legjobb regények gyűjteményéből, még ha a legszigorúbb szempontok szerint válogatnánk is össze, s ha egy tucat, sőt tíz vagy akár csak hat kötetre korlátoznák is – nem hiányozhatnék Effi Briest” – írta Thomas Mann a regényről, hozzátéve, hogy ez „az európai próza királyi ékszere”), hanem azért, mert valósnak, igaznak tekintettük, bár Effivel nem azonosulhattunk, kritikával illettük a társadalmat, amely a szerelmet büntetéssel sújtja. Effi felhőtlen életében, a kessini házban megjelenik a félelem, és ez végigkíséri későbbi szenvedésein, talán éppen előjele annak, hogy nem lesz könnyű az élete. Lassan, éppen félelmeitől kísérve következnek be a fordulatok életében, szenvedélye, szeretetéhsége, a Crampas őrnaggyal átélt szerelme azonban nem töri meg. A szerelemtől, a szenvedélytől nem fél, szerencséjére a Berlinbe költözés, a kislánya jó irányba terelik érzelmeit. Eddig már megismerhettük Effit, őszinteségét, intelligens felfogóképességét, hogy nem ismeri a kicsinyességet, a számítást, a féltékenységet, pedig környezetében megtapasztalhatja a porosz-junker társadalom korlátait.

A film úgy jeleníti meg a szereplőket, hogy bátran elmondhatom: valahogy így képzeltem emlékeim alapján. A vég ebben a filmben megváltoztatja, elviselhetővé teszi Effi sorsát. Egy könyvtárban látjuk dolgozni, majd emelt fejjel elkerüli a rá váró, megbocsátó Instetten hintóját. A 2009-ben magyar szinkronnal bemutatott filmben Hermine Hundgeburth, sikeres fiatal rendező elképzelése szerint más jövőkép szolgáltathat igazságot Effinek. A főszereplő Julia Jentsch, kitűnő színésznő, az Ezüstmedve díj és más nagydíjak birtokosa, Sebastian Koch Geert von Instetten és Misel Maticvic Crampas őrnagy szerepében hasonlóképpen kitűnő filmszínészek.

Egészében az Effi Briest felelevenítése jó és ünnephez méltó elgondolás volt azoknak, akik réges-régen vésték a szívükbe Fontane nagyregényének értékeit, és a fiataloknak is, akiket a film a regény olvasására késztethet. Mindezt le mertem írni, hiszen a film letölthető, elérhető bármikor az interneten.

A galamb papné

A film győzelme a regény megmaradásában. Ez nem valamilyen felfedező nagy gondolat, hanem arról jutott eszembe, hogy a Móricz-kisregények megfilmesítése olyan jól sikerül és halad, hogy az ember ilyen gondolatokat fogalmaz meg. A karácsonyi műsorokban az MT1-en meglepetés volt A galamb papné filmváltozata. A dokumentumfilmjeiről rég ismert Vitézy László néhány évvel ezelőtt nagyjátékfilmek rendezőjeként 2007-ben a Hortobágy legendáját, 2011-ben az Égi madár filmváltozatát, 2012-ben a Pillangót vitte filmre. Az utóbbiakat Móricz Zsigmond művei alapján, 2013-ban pedig elkészült – és ezt láttuk – A galamb papné.

A kisregényről, amit hiába szerettem volna levenni a könyvespolcomról, mert nem találtam, azt írják, hogy „méltatlanul elfeledett mű”. 1907-ben már írnak róla, de csak 1910-ben, tizenhárom folytatásban közli a Vasárnapi Újság. Végül 1912-ben a Franklin Társaság jelenteti meg. Legújabb kiadása az Európa Könyvkiadónál 2011-ben látott napvilágot. Itt volt az ideje a kisregény filmbe öntésének is, szerencsés kézzel nyúlt hozzá Vitézy László, a rendező, Kálomista Gábor, a producer és nagyon tehetséges színészgárdája. Hogy visszatérjek a regényhez, a téma Móricz kezdeti korszakában többször előfordul, fiatal házasok még új szerelme, hétköznapjaik, lázadozásaik, civódásaik, a megértés, az új szokások keresése. Itt egy fiatal házaspár, Pap Énok, a gáti lelkész és harmatosan szép felesége, a valahai gazdag családból származó Zádor Ica házasságának kezdeti korszaka, ami elénk tárul.

Szép, derék ember a tiszteletes, feleségével mézesheteiket élik, minden szép és jó is volna, de a két fiatal társadalmi háttere nagyon különböző. A fiatalasszony rangján alulinak érzi házasságát, elvárja férje kényeztetését, nem nagyon számol a falu népével. Számtalan szeszélyével még gátolja férjét. Már éneklik a zsoltárt a templomban, de Pap Énokot a felesége nem engedi el maga mellől. Már-már gyülekeznek fejük felett a felhők, Thorsa Ábris, a jó megjelenésű földesúr a fiatalasszony kilovaglását is megszervezi, kezdődhetne a kalandos játék, de végül Pap Énok lesz a győztes, a kettejük szerelme, a szeszélyes asszony megadja magát, gyermeket vár.

Kitűnő alakítás Pindroch Csaba Énok tiszteletese, sudár termetű, erős kezű, szerelmes férfi, Bánovits Vivianne a galamb papné, bámulatosan szép, szerelmet ébresztő, kacérkodó fiatalasszony, Adorjáni Bálint megnyerő, udvarias dzsentri, már lényével megejtő, de kiválónak tartom a mesélőt, Székely B.Miklóst, az alig cselekményes film kiegészítő magyarázóját, jó szöveget, tanítómesét mond meggyőzően, hiteles módon, mintha valóban szükség volna időnként felvilágosítani a nézőt, hogyan s miként értelmezhetők a párbajozó fiatalok civódásai.

Az első film, az Effi Briest, szép volt, olykor egy asszonysors lejtőre kerülésének minden fájdalmával érzelmekre ható. A másik, A galamb papné jó film volt. Szórakoztató, jól hangolt, ízléssel, humorral tálalt móriczi világ. Valahogy így mérhető össze a két film: egy szép és egy jó. A galamb papnét, reméljük, rövidesen újra műsorra tűzik.