Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Gyakran ülök autóbuszra, munkába azzal járok, vagy gyalog. Szerencsére több járat közül választhatok, a buszok néhány percnyi különbséggel egymás után jönnek, s ha valamelyiket lekésem, jön a következő. (Igaz, utána legalább 15-20 percen át semmi sem.) A délelőtti és kora délutáni órákban nagyobb a járatsűrűség, aztán ritkul. Csúcsforgalom idején és máskor is érdemesebb az autóbuszt igénybe venni, mintsem kocsival araszolni és bosszankodni. A megyeszékhely vezetősége azt is bevezette, hogy hétvégén jegy nélkül utazhassunk, ezzel ösztönözve a lakosságot, hogy autózás helyett válassza a tömegközlekedést. Nem keveset áldozott erre. Jó buszok vannak, többnyire tiszták. Az utas pedig azt reméli, hogy ha a folyamatosan megújuló járműpark új buszait üzembe helyezik, kevesebbet kell várakozni a megállókban. Nem tudom, hogy a jegy ára mennyibe fog kerülni, de most mindössze 2 lej. Ennyi pénzért szinte semmit sem lehet vásárolni, és feltételezem, hogy a Helyi Közszállítási Rt.-nek vajmi kevés bevétele származik a menetjegyek árából. És itt érkeztem el mondandóm főtémájához: a csaláshoz. Vannak, akik olyan „kedvesek”, hogy a vonaljegyet visszaadják a buszsofőrnek (habár felirat figyelmeztet arra, hogy ne tegyék), ő pedig vígan ismét eladja. Mielőtt még bárki felhorkanna, hogy nahát, sajnálom azt a kis pluszpénzt a sofőrtől, előrebocsátom, nem erről van szó. Hanem arról, hogy ezzel magunk alatt vágjuk a fát. Ráadásul ez nem tisztességes egy másik utassal szemben. Feltételezem, hogy a buszvezető nem tesz szert igazán nagy bevételre a jegyek többszöri eladásából, viszont, ha kevés jegy fogy el, abból a vezetőség azt látja, hogy nincs utas.
Persze ki van írva a vezetőfülkére, hogy „Ha nem kap jegyet, ne fizesse ki!” Nem tudom, ki alkotta meg ezt a mondatot, de feltételezem, hogy életében nem vett még buszjegyet, ugyanis a sorrend nem ez: először a pénz, utána a posztó, akarom mondani a menetjegy. Ami időnként gyűrött, na jó, esetleg kisimított, s van olyan eszes buszvezető (tisztelet a sok kivételnek, itt most kimondottan a sunyiskodókról van szó), aki teszi magát, hogy a jegytömbből tépi le a jegyet, sőt vizslat a tekintetével, és magában megállapítja: ó, ez az utas ártalmatlan, naiv, jó lesz neki a régi. Aztán jön(nek) az ellenőr(ök), s nézegetik a jegyet, vallatják a delikvenst, hogy hol szállt fel, honnan a jegy… Mit tegyünk, ha régi jegyet kapunk? – kérdem az egyik ellenőrt. „Kell reklamálni” – hangzik a válasz. Elkértem a mellettem ülő buszjegyét, és elképedtem: az enyém sorozatszáma és az érvényes között kb. 300 volt a különbség. A következő alkalommal az egyik végállomás utáni 2. megállóban szálltam fel, és szinte a másik végállomásig utaztam, majd visszafele ugyanazzal a járművel jöttem, a két buszjegyem sorozatszámának végén alig van különbség: 82, illetve 84, a többi szám pedig azonos. Eszembe jutott, hogy a nyárádmenti kisvasutat is amiatt számolták fel, mert nem volt gazdaságos (?!). Hát hogy is lett volna, amikor sokszor a „bakter” zsebébe vándorolt az a néhány lej is…
Szóval, emberek! Ha mindenáron jót akarunk a sofőrnek, üdvözöljük egy kedves mosollyal, és leszállás után a menetjegyet tépjük el, dobjuk a kukába! A nagylelkű felajánlók pedig magukra és a többi utasra is gondoljanak. Másképp majd kutyagolhatnak, vagy mehetnek taxival, öt-tízszeres áron!