Két nap, négy meccs, egy nagy ijedség

A Rómában elrajtolt 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokságon már a második napra jutott egy nagy ijedség. A dán–finn mérkőzés 42. percében a dánok egyik legjobbja, Christian Eriksen minden előzmény nélkül összeesett a pályán, és úgy kellett újjáéleszteni. Kísértett néhány korábbi eset, a pályán elhunyt játékosok réme, így akkora lett a riadalom, hogy a meccset csak másfél órával később folytatták, miután kiderült: Eriksen állapota stabil, tudatánál van, és kommunikál a hozzátartozóival a kórházban. A mérkőzésre és a dán csapat lelkiállapotára azonban annyira rányomta a bélyegét a történet, hogy nagy meglepetésre Finnország nyerte a meccset, megszerezve egyúttal a csapat első győzelmét a finnek első Eb-részvételén. Ezt annak ellenére, hogy Anthony Taylor angol játékvezető, talán ő is a történtek hatása alatt, még egy büntetőt is „kitalált” a házigazda dánoknak. Ám ezt is kihagyta Højbjerg, vagy ha úgy tetszik, védte Hradecky, a finnek Pozsonyban született hálóőre.

A focinál maradva, és talán nem meglepő módon, hisz a torna elején mindenki próbál még tartalékolni, egyetlen hajtósabb meccset láthattak a nézők, ezen azonban a belga fölény idegenben, Szentpéterváron is érvényesült Oroszország ellen, míg a megnyitón Olaszország gyakorlatilag szuszogni sem engedte a túlságosan megilletődött törököket. Az olaszoknak, úgy tűnik, használt a lecke, hogy három éve lemaradtak az oroszországi vb-ről, mert egészen másfajta futballt mutattak, mint amilyenhez hozzászokhattunk tőlük. A korábbi olasz csapat az első gól után altatta volna a játékot, ezzel szemben most tovább hajtottak, s meg sem álltak háromig. Nem is rúgott soha korábban hármat az olasz válogatott még Európa-bajnokságon!

A svájci–walesi csata döntetlenje az utóbbiaknak hízelgőbb, és Törökországnak jön a legjobban, mert így továbbra is valós a továbbjutási esélye. Ez a meccs azonban igazi kezdő találkozó volt, amelyen mindkét fél elsősorban arra törekedett, hogy ne kapjon ki.

Először vetették be az Európa-bajnokságok történetében a videóbírót, és már az első mérkőzéseken számos vitát generált. Egyrészt egy egyértelmű kezezést az olasz–török meccsen visszanézés után sem ítéltek szabálytalannak, Taylor említett „bűvészkedését” pedig meg sem nézték tüzetesebben, akkor pedig mire jó egyáltalán ez a visszajátszási rendszer? Lényeges ügyben egyszer használták, amikor nem adták meg a svájci Seferovic gólját a 88. percben, mert utóbbi lesről indult, ám itt azt nem értjük, hogy a partjelző hogy nem látta ezt elsőre, annyira nyilvánvaló volt az eset. A videóbíráskodás bevezetését sokan követelték évekig, hisz ettől a súlyos játékvezetői tévedések kiküszöbölését remélték. Ily módon azonban, ahogy most használják, egyáltalán nem akadályozza meg, hogy a bírók azt fújjanak, amit akarnak. És nem a „szürke zónáról”, hanem a teljesen egyértelmű esetekről beszélünk.