Rendkívül érdekes égi jelenség a kettőscsillagok világa. Ezek a fénylő égi pontok attól különösek, hogy amolyan páros táncot keringőznek – tudományosan fogalmazva: dinamikusan összefüggő rendszerek.
Rendkívül érdekes égi jelenség a kettőscsillagok világa. Ezek a fénylő égi pontok attól különösek, hogy amolyan páros táncot keringőznek – tudományosan fogalmazva: dinamikusan összefüggő rendszerek. A kettőscsillagok sokasága közül az egyik páros nem más, mint a Nagy Göncöl rúdjának középső fényes pontja, a Mizar. A Mizar mellett alig láthatóan van egy halovány kis pötty, az Alcor (népi nevein Lovas, Béres, Kisbojtár). A Mizar és az Alcor összefüggő rendszert alkotnak. William Herschel 1803-ban már bebizonyította, hogy e két csillag mozgása fizikailag szorosan összefügg, mintha fogócskáznának egy láthatatlan pont körül. Ennek a csillagpárosnak meglepő funkciója volt itt a földön: már az ókorban ezzel tették próbára az emberi szemet. A rómaiak például csak azt választották be a légióba, aki szabad szemmel látta mindkét csillagot. A Mizar–Alcor páros további csodája, hogy mindkettő külön-külön is kettőscsillag, így tehát gyakorlatilag két kettőscsillagból álló négyes rendszerről van szó.
A tudomány és a zene világában is felbukkan néhány ilyen harmonikusan együtt mozgó jelenség. Max Born (a fotókon) és Werner Karl Heisenberg Nobel-díjas fizikusok a csillagokhoz hasonlóan kölcsönös egymásra hatással végezték tudományos munkájukat és élték zenei életüket. Mindketten kitűnő zongoristák voltak. Másokkal folytatott levelezésüket olvasva gyakran azon kapjuk magunkat, hogy a zenészek beszélgetnek egymással a fizikáról, és nem fordítva. Tanulságos e két fizikus muzsikához fűződő viszonya.
Énekeljetek, ujjongjatok, táncoljatok, tapsoljatok! – gyakran találkozunk ezekkel a felszólításokkal az Ószövetségben. Még az Isten is arra figyelmezteti az embert, hogy tanuljon zenét! Persze az ateizmus, a modern materializmus csak legyint az ilyen kijelentésekre. Akik nem így tesznek, sokra vihetik! Az imént említett két tudós előbb zenélt, aztán feljutottak a tudomány Mount Everestjére. Bárki tanulhat élettörténetükből!
Max Born (1882–1970) édesanyjától örökölte zenei tehetségét. Az orvosprofesszor édesapa kevés időt fordíthatott a muzsikára. A tragédiában – ami Born gyerekkorában bekövetkezett – az a meglepő, hogy Max négyéves volt, amikor édesanyja meghalt, de az általa hátrahagyott zenei örökség végérvényesen meghatározta a fiú életét. Rajongott a muzsikáért, és szorgalmasan gyakorolt is a zongorán. A hangszert, mint leghűségesebb tanácsadóját, sohasem mellőzte. Egész életében folyamatosan zenélt.
Húszévesen még nem tudta eldönteni, melyik természettudománnyal foglalkozzon mélyrehatóbban. Kezdetben a csillagászat is vonzotta, majd a matematika, később az optika és a termodinamika érdekelte. 1907-ben doktori címet szerzett.
1914-ben meghívták Berlinbe, ahol elméleti fizikával foglalkozott, de ugyanakkor kitűnő kollégára talált Max Planck személyében. Többszörösen egyetértettek: mindketten fizikusok voltak, és mindketten zenéltek.
1921-től a göttingeni egyetemre hívták elméleti fizikát tanítani. Az itt töltött 12 év alatt megalapította az elméleti atomfizika iskoláját, melynek első tanítványa Werner Karl Heisenberg volt. Érdekes, hogy itt is felbukkan a zene csírája, ugyanis tanítványában gyakran zenélő társra lelt. Heisenberg fiatalon megalkotta a kvantumelmélet törvényeit, és ennek a matematikai leírásában segített Max Born, a professzor.
Tanár és tanítvány nemcsak a fizika szemmel láthatatlan világát boncolgatták, hanem többször is együtt muzsikáltak, vagyis a lélek láthatatlan világát is közösen kutatták. Mindketten zongoristák voltak, de ez nem jelentett akadályt: egyszerre két zongorán zenéltek. Egy Einsteinhoz írott levelében Born így nyilatkozik: „Heisenberg rendkívül kellemes ember, és kitűnően zongorázik”. (1923. április 7.)
Max Born nemcsak Heisenberggel zenélt együtt, hanem Einsteinnal is. Ez a két zseni levelezéséből derül ki. A közös hangversenyeken Einstein hegedült, Born pedig zongorázott. A két tudós levelezése különösen érdekes olvasmány.
1923. július 22-én Einstein levelében megjegyzi, hogy Born mindig kedves hozzájuk, és mindennel hozzájárul, hogy a közös találkozásokat szebbé tegye, többek között zenével, költészettel, prózával és fizikával. Láthatjuk tehát, hogy még a legnagyobbak is gondot fordítanak a művészetre. Zene és költészet nélkül az ember csak egy jó munkavégző automatává fejlődik, amely nem érez, csak „pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen”, úgy dolgozik. Akik megvonnák gyereküktől a zenetanulást, ilyen gépi sorsot kívánnak neki.
1923. augusztus 25-én Born levélben újságolja Einsteinnak, hogy „kiadták az Enciklopédiába írt cikkeimet, hamarosan küldök neked egy példányt. Máskülönben olvasással, zenéléssel, sétával és a gyerekekkel töltöm az időmet. Amúgy rendszeresen gyakorlok, és meglátásom szerint haladok is. Sajnos nehéz lenne összehoznunk itt (Göttingenben) egy triót vagy egy kvartettet veled”. Érdemes felfigyelnünk erre a levélre, mert kiderül, hogy a szellem frissen tartása érdekében jó, ha az ember rendszeresen gyakorol is a hangszeren. Nem üdvözít az egyszeri siker! A képességek megőrzése érdekében folyamatosan kell zenélni, énekelni. Born megtehette volna – hiszen pénze lett volna –, hogy zenelejátszó készülékkel és hangfelvételekkel félvállról intézze el zene iránti igényét –, és valószínű, hogy rendelkezett lemezjátszóval. Viszont kellően értelmes volt ahhoz, hogy felismerje: a kevés odafigyeléssel hallgatott zene csak annyit ér, mint szomjazónak a vízcsobogás. Az igazi siker és hatás érdekében aktív részesei kell lennünk a zenei folyamatnak, és ezt legkönnyebben zenéléssel, énekléssel, tánccal érhetjük el.
1924-ben Born és Heisenberg az atommodellek megalkotásán fáradoztak, amit végül a tanítvány sikeresen megoldott.
Born életében is voltak megpróbáltatások, zsidó származása miatt – enyhén szólva – ellentmondásokba keveredett környezetével, és emiatt üldöztetésben volt része.
1948. március 4-én stílusos levelet küld a relativitáselmélet atyjának. „Oxfordban tartózkodom egy luxuskollégiumban. Az ételek relatíve jók, de ez nem érdekel. Az a lényeg, hogy gyönyörű ez a régi város, és sok okos emberrel találkozom. Gritli lányomat többször meglátogatjuk, sajnos a férje egész ottlétünk alatt betegeskedett, viszont az unokámmal kétzongorás műveket játszottam, csupa elbűvölő műveket.” Az apróságokat leszámítva a legfontosabb az volt számára, hogy az unokájával zongorázhatott. Mintha az Ótestamentum figyelmeztetése visszhangzana: énekeljetek – zenéljetek!
Érdekes módon a mester csak jóval tanítványa után kapta meg a nagy elismerést, a Nobel-díjat. Einsteinhoz írott levelében erről is szó esik. Az idős fizikus álmairól és a zenéről is írt: „Csendben szerettünk volna élni, benn a szobában a könyvekkel és a muzsikával, kinn pedig a kertben és az erdőben. De nem így történt, mert új lakásba költöztünk, 1954-ben megkaptam a Nobel-díjat” (a kvantummechanikában elért eredményekért).
Valószínű, hogy a Nobel-díj általi elismerés után még sokszor kért tanácsot az idős fizikus a zongorájától, mert zenéléssel mindig éberségre lehet késztetni az elmét, edzésben lehet tartani a reflexeket, de a legfontosabb, hogy érzelmeink egyensúlya, s ebből eredően életszemléletünk, életminőségünk is jó legyen.
Max Born művészi hajlama továbböröklődött: unokája (Irene lányának a lánya), Olivia Newton-John négyszeres Grammy-díjas énekes és színész megkapta a Brit Birodalom Érdemkeresztjének tiszti fokozatát, Ausztráliában pedig az Ausztrál Lovagrend tiszti fokozatával tisztelegtek előtte. Born dédunokája, Olivia lánya, Chloé Rose Lattanzi szintén énekes és színész.
Miért is érdemes zenélni még akkor is, ha más téren dolgozunk? Mert ezzel utódainknak is eggyel több lehetőséget biztosítunk a boldoguláshoz.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató