Ki ölte meg…?!
2011-07-06 13:37:12
- Bölöni Domokos
Senki sem tudta, hogyan került a kopott öltözetű bácsi a pályázati irodába. Egyszer csak ott volt, mint a hőség, és ugyanúgy idegesített is.
Senki sem tudta, hogyan került a kopott öltözetű bácsi a pályázati irodába. Egyszer csak ott volt, mint a hőség, és ugyanúgy idegesített is. A helyiségben csak egy fiatalember tartózkodott, valami izgalmas játékot űzött a számítógépén. A bácsi elköhintette magát, majd dadogva érdeklődött, hogy jó helyen jár-e.
– Hát mit óhajt? – kérdezte a fiatalúr. – Ho..hogy ki-ki… – jött a válasz. – Ki-ki miki? – tréfált kedvesen a fiatalúr, majd bemutatkozott:
– Jancsi B. vagyok, és ha pályázni tetszik, állok rendelkezésére. Miben segíthetek?
– Hááát – nyögte ki a bácsi, aki lehetett Tóth is és Lóth is, de Góth azonmódúlag, nem derülhetett ki, mert folyton reszketett a feje. Ha balra nézett, jobbra; ha jobbra nézett, még inkább balra. A Jancsi B. nevű ifjú közelebb hajolt. – Foglaljon helyet, és tessék nyugodtan elmondani a kérést.
A Tóth vagy Lóth vagy Góth nevű bácsi megtört szemmel nézett rá, mintha ez a friss legény volna az egyetlen reménye a júliusi kánikulában. – A-az a ké-kérdés, ho-hogy k-ki…
– Hogyhogy ki-ki? – Jancsi B.-nek kezdett apadozni a türelme. Idejön ez a rozoga öreg, és agyonvágja a délelőttjét. Holott még a bulvárlapok híreit sem nézhette át rendesen. Ejnye, a francba. – Tessék kérdezni, és én mindjárt felelek – biztatta mímelt vigyorral, majd visszaült a számítógép mögé. – Nos, mit szeretne elmondani nekem? – Én cs-csak a-azt, h-hogy izé…N-nem tudni…
– Mi a csodát nem tudni? – esett ki a szerepéből Jancsi B.
– Ho-hogy ki-ki ölte meg…– nyögte a bácsi.
– Ja? Maga is szokott játszani? (Biztosan valami rejtvény okozza a galibát.) Kedves uram, pár pillanat, és máris választhat az áldozatok között. Néze csak: beütöm ide, hogy „Ki ölte meg?” Helyes?
A Tóth vagy Lóth vagy Góth nevű bácsika köhintett, igenlőleg.
– No, akkor. Húzódjék közelebb. Ne annyira, mert érzem, hogy hagymát reggelizett szalonnával és túróval. Ugye? Így már jobb valamivel. No, tehát. Azt írja itt, hogy nullaegész huszonegy má sodperc alatt ennyi válasz érkezett a kérdésünkre: 4,680,000, vagyis csaknem ötmillió. Kedves uram, a világon mindenki kíváncsi valakinek vagy valakiknek a gyilkosára, gyilkosaira. Most felolvasom magának a lényegesebb kérdéseket. Ki ölte meg John Fitzgerald Kennedyt? Ki ölte meg az elektronikus autót? Laura Palmert? Kovács Balázst (az ügy egy lopott autóval kezdődött), a hiphopot (Soulja Boy), Fenyő Jánost, a médiacézárt, Michael Jacksont, a Holt-tengert, Bin Ladent, Federico García Lorcát, Rosie Larsent, Káint, Patriciát, a Z. Nagy családot, a Szics-gárdistákat, Hungáriát, Marian Cozmát, Magdi anyust a szappanoperából, Hitlert, az inkákat, aztékokat, toltékokat, Lopez-Dialt, Zámbó Jimmyt, Makedón Sándort, Marilyn Monroe-t, Gertrúdis királynét a Bánk bánból, Pablo Nerudát, Pier Paolo Pasolinit, Szlávy Bulcsút, Seres Máriát, Kádárt és társait, a legtöbb embert az Expendables csapatából, Voldemortot, Marie-France Tessier-t, Dózsa Györgyöt, Anna Politkovszká ját, Virginia Woolfot, Bruce Leet, Maxwell Thornt, Bambit, II. Lajos királyt a Csele patakánál, Akhilleuszt Trójánál, a csomagtartóban talált nőt, Tupac Shakurt, Isolda Cavaltinit, Robin kakast, a nyomtatott sajtót és Pákó édes apját. Az életkedvet, valamint természe tesen Jézust… Na, mi az ön válasza mindezekre? Látja, milyen bonyolult tud lenni a világ?!...
A Tóth vagy Lóth vagy Góth nevű bácsika sűrűn pislogott, fehér szempillái csak úgy röpdöstek a meghatottságtól. Jancsi B. ujjongva regisztrálta, hogy elkapta az öreg Akhillész-sarkát, gyorsan becserdített valamit a masinának, s amint előjött a válasz, ki is nyomtatta. – No, báttya. Nem lesz nehéz. Mert ugyanis ez csak egy fikció, tetszik érteni? Mario Vargas Llosa írta. És arról szól, hogy ki ölte meg Palomino Molerót. Tessék, itt a válasz. Ha beküldi idejében, és szerencséje lesz, kihúzzák, aztán nyer valamit maga is.
A lapon ez állt: „Egy perui légi támaszpont közelében borzalmasan megcsonkított holttestet találnak; mint hamarosan kiderül, az áldozat a környékbeli házi mulatságok kedves, népszerű dalénekese. A szomszédos halászfalu csendőrhatósága – Silva hadnagy és Lituma közcsendőr – komótosan, de elszántan lát munkához, hogy kiderítse, ki vagy kik voltak a szerencsétlen fiatalember gyilkosai. A nyomozás során újabb és újabb rejtélyes kérdések merülnek fel, s meglepetés meglepetést követ. Végül aztán többé-kevésbé mindenre fény derül, és nemcsak egy líraian induló, ám rémdrámába forduló tragikus-különös szerelmi történet bontakozik ki előttünk fokozatosan, hanem az ötvenes évek Perujának társadalmi látlelete is, amelynek komor színeit derűs, már-már bohózati elemekkel frissíti a már nem egészen fiatal, de még mindig kívánatos, dús idomú fogadósné junói bájai után ácsingózó Silva hadnagy szerelmi csetlése-botlása.”
Az öreg, akit vagy Tóthnak, vagy Góthnak, vagy Lóthnak hívtak, meredve nézte, reszketett a keze, látszott rajta, mindjárt eltörik a mécses.
– Ne gazoljon már be, emberelje meg magát, tata. Ezért nekem nem tartozik semmivel. Ha megvan a cím, el is küldöm a megfejtést, villanylevél formájában!
A vénember visszaejtette a papirost az asztalra.
– N-nem látok rendesen – mondta. – Szürkehályog van a szememen. D-de mm-mégis m-megkérdezném az úrtól, mert nem fogtam fel teljesen a becsületes nevét…
Jancsi B. serényen, rutinnal, angolosan elhadarta.
– Az Istenben megboldogult Burján Minya unokája?
Jancsi B. tétován bólintott. Hangyák zsibogtak az orra tövén és a bal karjában.
– No akkor – állt fel az öregember. Már nem dadogott, és a feje sem reszketett annyira. – Hát, kedves öcsémuram, csak azért jöttem bé, annyi kilométeren keresztül, s félvakon, hogy tedd fel a masinádnak a kérdést, ne haljunk meg mü is bután. Ki ölte meg özvegy Burján Elvirát, akit bizonyára ösmersz gyermekkorodból… A tegnap éjszaka, mikor a diszkó ból hazafelé poroszkált a vadul mulatozó s verekedő, pénzefogyott duhaj horda?! Hogy dél tájban a nyugdíját hozó postás vérbe fagyva találta?!… Ebben segíts, ha olyan művelt vagy, édes fiam… Ki ölte meg a nagyanyádat?!…
