Minden alkalommal élményt jelent
számomra Gyulafehérvár. A fokozatosan restaurált várban, bár próbálták nagyságban és magasságban is túlszárnyalni, az erdélyi középkori építészet remekműve marad a Szent Mihály érseki székesegyház, amely a Szent István által alapított első bazilika alapjaira épült, és jeles történelmi személyiségeink szarkofágját őrzi. Értékes gyűjteményeivel páratlan látványt jelent a Batthyaneum könyvtár és csillagvizsgáló, amelyet, bár törvénybe foglalva szolgáltattak vissza a római katolikus egyháznak, a restitúció mégsem történt meg, és 2018-ban újból pert veszített az egyház.
A várban levő restaurált épületek között évek óta mostohagyermekként szégyenkezik megkopott és omladozó ruhájában a hajdani fényes fejedelmi palota, amely előtt Vitéz Mihály, azaz Mihai Viteazul méretes lovas szobra áll. Az egyemeletes épület falán pedig hatalmas bronzrelief örökíti meg az Erdélyt és Moldvát elfoglaló havasalföldi vajda emlékét. Erre épül a román televízió által rendszeresen sugárzott hirdetés is, miszerint a palotát, ahol Vitéz Mihály székelt, európai uniós projekt keretében újítják fel. A többmilliónyi uniós támogatást a Regio, azaz a Regionális Operatív Program keretében nyerték el a megrongálódott épület restaurálására. A hirdetéssel a román néző tudatába szinte minden nap belesulykolják, és így válik számára a világ legtermészetesebb dolgává, hogy kizárólag csak a havasalföldi vajda nevéhez kösse az épületet. Hadd jegyezzük meg, hogy Vitéz Mihály 1600-tól 1601-ig volt Erdély fejedelme, aki csapataival elfoglalta ugyan Erdélyt, de miután nem volt már rá szükségük, osztrák szövetségesei megbízásából Giorgio Basta kassai főkapitány emberei a lehető legcsúfosabb módon végeztek vele.
A hirdetésben szó sem esik arról, hogy a felújításra váró épület, amely 2017-ben nyerte el az uniós támogatást, másfél évszázadon át, 1542-ről 1690-ig az erdélyi fejedelmek székhelye volt. Korábban püspöki palotának építették, amelyet János Zsigmond alakíttatott át fejedelmi lakóházzá, és Buda elvesztése után Izabella királyné a palotából irányította a keleti magyar királyságot. Itt székeltek a Báthoryak, a Rákócziak, Székely Mózes és Bethlen Gábor, aki a reneszánsz stílusú épületet itáliai mester vezetésével alakíttatta át. Udvarát szökőkutak ékesítették, belső berendezése fejedelmi pompát sugárzott, freskók, kristálycsillárok, flandriai gobelinek, mozaikpadlózat, keleti szőnyegek, drága bútorok díszítették. Országgyűlések, nagyszabású ünnepségek, rangos zenei események színhelye volt. Mindezt török dúlások semmisítették meg, majd a Habsburgok kaszárnyává degradálták.
A felújítására kidolgozott tervvel 2017-ben helybeli fiatal hölgy lett a nyertes, aki kiállítóteremmé szeretné alakítani az épületet, amely 2009-ben került a gyulafehérvári önkormányzat tulajdonába, és amelyben az erdélyi fejedelmeknek emléket állító múzeum berendezését is tervezi – hangzott el a projekt bemutatásakor. Ha valóban ez az elképzelés, miért nem szól a hirdetésben legalább egy mondat arról, hogy 150 éven át mi volt az épület rendeltetése. Mivel az elhallgatás, a csúsztatás is egyet jelent az igazság megcsonkításával, a történelmet ismerő erdélyi magyar nézőnek ezek után nehéz elképzelni, hogy mit lát majd a felújított épületben.
Azzal kezdtem a jegyzetet, hogy minden alkalommal élményt jelent számomra egy gyulafehérvári séta. Hozzá kell tennem, hogy az élmény mellett csalódást és egyre több felháborodást is.
