Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2023-08-28 16:00:00
Tavaly októberben a képviselőház jóváhagyta az országos rákellenes stratégiát, ami, ha őszinték akarunk lenni, sok helyen mutatott hiányosságokat. Az egyik ilyen, hogy kimarad belőle, hogy a páciensekre emberként kell tekinteni. De talán azok, akik a túlélésért küzdenek, még ezt is lenyelnék, annak érdekében, hogy történjen valamilyen elmozdulás. Ennek az esélyei viszont nagymértékben csorbultak, amikor Alexandru Rafila egészségügyi miniszter a nyár elején közölte: a szaktárca új tervet készít elő. Ehhez pedig két dolog kell: idő és pénz. És egyik sem áll rendelkezésre.
A hír hallatán az érintettek tüntetéseket jelentettek be, és hangoztatták, hogy beperelik a minisztériumot, hiszen az életükkel, a túlélési esélyeikkel játszik. Teszi ezt akkor, amikor minden perc számít, és amikor mind több rákos megbetegedést diagnosztizálnak. Dr. Dégi Csaba László egyetemi tanár, az Európai Rákszervezet elnöke a Pszichoonkológiai Társaság ügyvezető titkára szerint egyszerű emberként is látni, hogy milyen helyzetben vannak a páciensek. A szakember elmondása szerint a rendszer két lábon járó tumorként tekint rájuk, akiket a betegségük határoz meg, senki nem foglalkozik azzal, hogy emberként forduljon feléjük, hogy beszélgessen velük, ne csak a kezelésükre, hanem a lelkükre, a pszichológiai hogylétükre is figyeljen.
– Közel lakom egy magán onkológiai kórházhoz Kolozsváron, a minap pedig elmentem a mellette levő vendéglőbe, ahol hozzávetőleg egy órát ültem, hogy megértsem egy daganattal küzdő személy mindennapjait. Nem kell szakemberek legyünk, csupán egy ilyen történetet kell a saját szemünkkel lássunk – mondta a Népújságnak az Európai Rákszervezet elnöke. Elmondta, látta, amint egy tumorral küzdő hölgy gyorsan eszik valamit, mert muszáj, de nem ez volt ott-tartózkodásának igazi célja. A fején kendő volt a hőségben, és telefonált. Telefonált, mert túl akar élni, mert ma éppen jobban lehet és tud küzdeni, harcolni a kórral. Előtte egy hosszú lista arról, hogy kiket kell felhívni, ki az, aki talán tudna segíteni. Próbálkozik, nem adja fel. A kórházban is kezelik, mindent megtesz azért, hogy jobban legyen, de a rendszer és a körülmények nem segítenek. A körülmények, amelyek azt mutatják, hogy mások kárán is lehet pénzt szerezni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a magánkórház környékén több, szálláshelyet biztosító vállalkozás is megnyitotta a kapuit. Ott szállnak meg azok, akik elkísérik vagy meglátogatják a hozzátartozójukat, barátjukat. Emberségből történő segítségnyújtásról nem lehet beszélni, Kolozsváron csupán egy hely van, amely képes 40 embert befogadni, szállást adni számukra ingyenesen, a Filip Ház. Több mint semmi, a gesztus pedig kiemelkedő, különösen annak fényében, hogy egyedül vannak, viszont naponta több száz személy érkezik Kolozsvárra kezelésre.
A rákellenes stratégia pedig még várat magára, teljesen kész, működőképes valamikor 2030-ban lehet, persze, ha nem tolják ki a dátumot. Dégi Csaba László felhívta a figyelmet, hogy addig a napjainkban daganattal élők 90%-a is eltávozhat az élők sorából. Vannak olyan ráktípusok, ahol jobb a helyzet, viszont a késlekedés emberéleteket követel. A páciensek jelenleg a csodát várják, nézik az internetet, és olvassák, hogy a Föld más országaiban, de akár az Európai Unió más tagállamaiban hogyan viszonyulnak az ilyen betegekhez. Ilyenkor nem arra gondolnak, hogy máshol másként működik, hanem arra, hogy bárcsak ők is ott lennének, mert akkor több esélyük lenne a túlélésre, világított rá a lapunknak nyilatkozó szakember.
A rokonok, hozzátartozók, barátok mindent megtesznek. Minden eszközzel, bárminek a feláldozása árán segíteni akarnak. Ilyenkor nem számít munkahely, ingóságok, anyagiak. Ami és amennyi van, mind odaadják, hátha segít, hátha jobb lesz, hátha megnyit új lehetőségeket, hátha… Ha nem segítenek, akkor a bűntudat felőröli őket, de nem ez kellene legyen a megoldás, hanem a megfelelő szűrési programok, az állami támogatás, és az, hogy emberként, nem tumorként tekint a rendszer a páciensekre, húzta alá több ízben Dégi.
2030 még messze van, addig pedig a jelenlegi kilátástalan anyagi helyzet miatt még tovább is tolódhat ez a dátum. Addig pedig az emberek csak reménykednek, harcolnak és bíznak a túlélésben, abban, hogy nekik is lehet esélyük. Az Európai Rákszervezet elnökének álláspontját osztjuk mi is: tenni kell valamit, energiát és anyagi forrást biztosítani az onkológiai ellátásra, ami jelenleg nagyon kevés, a csodára várás nem a megfelelő út az emberek számára.