2024. november 24., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kincsünk: a szó (57.)

Csak az irodalmi lapok főszerkesztői, akik hetente (Utunk), vagy havonta (Igaz Szó) és technikai munkatársai, meg a szerzők tudják igazán, mit jelentett szavakért, névelőkért, címekért harcolni vagy kompromisszumot kötni a megjelenésért.

Csak az irodalmi lapok főszerkesztői, akik hetente (Utunk), vagy havonta (Igaz Szó) és technikai munkatársai, meg a szerzők tudják igazán, mit jelentett szavakért, névelőkért, címekért harcolni vagy kompromisszumot kötni a megjelenésért. Sajnálom, hogy nem tettem el azokat a kefelevonatokat, amelyeken ezek a javítások ékeskednek, de hát ahhoz kicsi volt a lakásom meg a szerkesztőség is. Két történetre emlékszem.

Székely János a Profán Passiót még pályája kezdetén írta (1954), de természetesen nem jelent meg. Sok évtized múlva, amikor reméltük, hogy már lazult a kaloda, az Igaz Szóban ismét próbálkoztunk. János úr is tett apró engedményeket, de bibliai témáról lévén szó, így sem sikerült átverekedni a pártcenzúrán, mert a hetvenes évek végén ugyan megszűnt a Sajtóigazgatóságnak nevezett, cenzúrát végző hivatal, de a pártcenzúra nem, és bár azzal ámítottak, hogy ezután már csak utócenzúra működik, azaz a megjelent írásokért kell vállalnia a felelősséget a főszerkesztőnek, az csak szólam maradt. Továbbra is küldözgetni kellett a kefelevonatokat a megyei propagandaosztályra, ahol Hermanovszky Béla, majd Gidófalvi Ildikó végezte ezt a munkát, és a bukaresti központba, ahol Hegedűs elvtárs éber felügyelete mellett Reinhardt Erzsébet irányított ideológiailag, legalábbis a ’80-as években. Előtte más is volt, de hát minden cenzor nevét én sem jegyeztem meg, inkább a cenzurált szerzőkre figyeltem. Így a Passió sosem jelent meg 90-ig. A Protestánsok is azért lettek Hugenották, mert nálunk létezik a protestáns egyház, és maga a szó is valami elleni (kezdetben a katolikus egyház visszaélései elleni) tiltakozást jelent, és az elvtársak úgy vélték, ez a kommunista pártra is vonatkozhat. Így születtek meg a Hugenották, protestánsok lévén ugyan, a történelmet s őket kevésbé ismerte az itteni átlagolvasó, és egyértelmű volt, hogy nem itthon, hanem Franciaországban történhetett meg ez a gyalázat.

Beke Györgynek például egyszer csak eljött az ideje, és letiltották a közlését. Sütő András esszéi, drámái a ’70-es években még viszonylag könnyen megjelenhettek, de miután végképp kiesett a felsőbbség kegyeiből, művei közlése igencsak nehéz volt, sőt, olykor lehetetlen.

A pártaktivisták mindig az adott pártkongresszus vagy főtitkári beszéd szellemében jártak el. Számomra az antialkoholista kampány volt a legszórakoztatóbb. Semmilyen alkoholos italnak a nevét nem volt szabad leírni, Panek Zoltán pedig az egyik novellájában valami buliról írt, ahol a vodka folyt rendesen, csakhogy ez leírhatatlan volt. Végül furfangosan csak megoldottuk – hármasban, a szerző, jómagam és a főszerkesztő – metaforákkal, s az írás megjelenhetett.

Így harcoltunk művekért, szavakért, hivatalosan, nyíltan és gyakran sikerrel. Bizonyíték rá az Igaz Szóban megjelent értékes erdélyi irodalmi művek sora.

Ekkor bizonyosodott be végképp számomra, hogy: kincsünk a szó.

 

 

  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató