Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2012-12-07 14:18:28
Elhelyezem a figurákat a lépcsőn.
Le is út, fel is.
Nem játszma ez, nem sakk,
csupán lenge próba:
Lehet-e felejteni.
Ifjúságomban komor illetők,
irodák, mondhatnám testületek
próbáltak kitartón kényszerítni:
adjam föl a föladhatatlant,
áruljam el az elárulhatatlant.
Jó néven vettek volna annyit is,
ha mondjuk csak iszom –
és belepusztulok.
Hogy-hogyan-nem, a múló időben
naponta látom, amint
emlék-őrző udvarunk fölött
– bámulatra méltó cserebogár –
kelet felé száll egy magánszabadember,
berregő, szárnyas hogymondjákján…
(Meg sem nevezem
– sok bukást láttam –,
le ne zuhanjon álmaiból.)
Tologatok-rakosgatok tisztet, gyalogot.
Jó lehetne, talán, gyűlölni most?
Nem nagyon – csupán leheletnyit,
ameddig megpezsdül a vér…
Ezt már nem veszem le a napirendről,
Miközben várom a sóváradi estét.
Töprengve mihaszna igazságokon.
Hajmeresztő helyzeteimen.