Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Az egészségügy nem termel, csak fogyaszt – indokolta meg Emil Boc, hogy a költségvetés kiegészítésekor miért „szúrták ki a kért egymilliárd helyett 300 millió lejjel az egészségügyi miniszter, pontosabban az egészségügyi tárca szemét”. Ha a kormányfőnek és a mögötte álló államelnöknek, aki mellesleg külföldön kezelteti magát, ennyit ér a romániai lakosság egészsége, akkor egyetérthetünk Cseke Attilával, aki ilyen feltételek mellett nem vállalja, hogy az ő nevéhez kössék mindazt, ami a romániai egészségügyben hamarosan bekövetkezhet. Mert akár csendes népirtásnak is felfogható, ha augusztustól a minisztérium által irányított, de az egészségügyi kassza által finanszírozott egészségügyi programok keretében nem tudják biztosítani a szükséges gyógyszereket. A cukorbetegekről, rákos betegekről és a HIV-fertőzöttekről van szó elsősorban, akiknek a gyógyszerellátása egy idő óta akadozik. A minisztert pedig arra akarták rávenni, hogy a hatékony, de drága eredeti gyógyszereket olcsóbb, másodgenerációs szerekkel helyettesítse. Ezt Cseke Attila visszautasította, holott a demokrata-liberális párti pénztárvezető már egy éve végrehajtotta a egészségbiztosító jegyzékén levő gyógyszerek esetében.
A kettőjük konfliktusa nem újkeletű. Sőt, az is nyilvánvaló, hogy a kormányfő és az államelnök a pénztár élén álló párttársát támogatja, aki gátlástalanul, ellenőrzés nélkül költekezhetett, amit a miniszternek róttak fel. Cseke Attilla vállalta volna a felelősséget, de csak abban az esetben, ha az egészségbiztosítási pénztárat a minisztérium fennhatósága alá vonják. Ezzel szemben már egy jó ideje elkezdődött a kiszorítósdi, s az államelnök kijelentette: ha nem tudnak megegyezni, akkor mehetnek a szemük világába. A tárcavezető, aki fenntartja, hogy az egészségügy átalakításának folytatására pénzre van szükség, értett a szóból. Azt ugyanis nehéz elfogadni, hogy míg a múlt évben 2,5 milliárd lejt kellett más alapokból elvenni a felhalmozott adósságok törlesztésére, s a tartozások az idén is elérik a kétmilliárd lejt, Románia továbbra is a legkevesebb pénzt fordítja a nemzeti össztermékből az egészségügyre. Ha a pénzügyi tárca nem változtat álláspontján és marad az a minimális költségvetés-kiegészítés, amit ráadásul az egészségügyi miniszter megkerülésével döntöttek el, jogosan merül fel a kérdés, hogy a krónikus alulfinanszírozás helyzetében szabad-e kell-e, érdemes-e vállalni a tárca vezetését. A reformok folytatására, a rendszer hatékonnyá tételére láthatóan hiányzik a politikai akarat.