2024. november 24., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Jó válaszok kényes kérdésekre

Második évadját nyitotta meg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Kő, papír, olló (KOP) címen indított osztályteremszínházi foglalkozása, amely a múlt évben visszhangos sikert aratott a megyeközponti, szászrégeni és nyárádszeredai középiskolákban. Az előadás és a hozzá kapcsolódó drámafoglalkozás a pályaválasztásról szólt. Az idei tantermi előadás témája a diákszerelem és a szülők viszonyulása egy nem szokványos kapcsolathoz. 


Diákszerelem

Október 3-án szépszámú közönség gyűlt össze a színház próbatermében, hogy megtekintse és megvitassa az idei tanévre összeállított produkciót, amelyben diákok, egyetemi hallgatók és felnőttek is magukra ismerhettek a hitelesen, nagy átéléssel megformált anya- és diákszerepekben. Pali, a könnyelmű, osztályismétlőre bukott, de jóképű és szépen gitározó fiú szerepét Kádár L. Gellért alakítja, Lea, a korábban visszahúzódó, szorgalmas, szófogadó eminens tanuló szerepében Gecse Ramóna látható, aki beleszeret a fiúba, kezdi elhanyagolni a tanulást és az iskolát, sőt az órákon való részvétel is csak a második helyre szorul a közös séták, buli után. A két fiatal mögött két felháborodott anya áll, a Leáé, akit Berekméri Katalin alakít, és akit aggaszt a változás, félti a lányát, veszekedik vele, próbál a lelkére beszélni, de közben jó tanácsokkal látja el, hogy az első együttlét nehogy kellemetlen következményekkel járjon. Nem óhajtja a kapcsolatot a fiú édesanyja sem, akit Nagy Fodor Piroska játszik dühös eleganciával, és aki attól fél, hogy a szerelem miatt a fiúnak ezúttal sem sikerül az érettségije. Az otthoni viták után a lopva együtt töltött percek közben mélyül el az érzelem a fiatalok között, aminek szemtanúja és segítője is egyben a Pali barátja, akit Csíki Szabolcs alakít. Lehetne jó vége is a darabnak, ha ideális tanmesének szánták volna, amelyben a lány jó útra téríti a fiút, és együtt tanulnak az érettségire, de a tiltott szerelem felülírja a happy endet, és a kapcsolat másképpen alakul, azaz alakítja a közönség.

A bemutató előadás időnként megszakad, hogy a drámafoglalkozást vezető Fülöp Erzsébet érdekes vitára ösztönözze a résztvevőket. 

A kérdésre, hogy mit gondolnak  „a felhőkben járó” két fiatal kapcsolatáról, több vélemény is elhangzott. Egyrészt, hogy nincs semmi közös bennük, más a karakterük, gyenge esélyekkel indulnak, előbb-utóbb ráébrednek, hogy nem találnak. Mások szerint olyan hőfokon ég a kamaszszerelem, hogy abba nem lehet beleszólni. Jellegzetes helyzet, hogy mindketten dacolnak a szüleikkel, ami tipikus kamaszprobléma. Az is elhangzott, hogy a tiniszerelmek ritkán végződnek házassággal, és ha mégis, nemigen lesz tartós a kapcsolat. Nem volt biztató az a vélemény, amelyet egy korosztálybeli fiú fogalmazott meg arról, hogy a mai fiatalok már nehezen húznak fel gyűrűt, és a házasságot nem feltétlenül tartják a kapcsolat céljának, és szeretnék harmincéves kor utánra kitolni, mert úgy érzik, hogy attól kezdve számítanak igazán felnőttnek. A másik kérdéscsoport a barátságra vonatkozott: mi jellemzi a jó barátságot és mi zavarhatja meg? A szülői modellel kapcsolatosan elhangzott, hogy a legrosszabb példákat láthatta a közönség. Az a szülő, aki mindent tilt, azt éri el, hogy még azért is azt fogja tenni a gyermeke, amit ő nem szeretne. Majd a jó szülői modell jellemzőit vették számba a résztvevők: elfogadás, bizalom, nyitottság, szeretet, őszinte beszélgetés, elengedés, ráhangolódni tudás a kamasz álmaira, és sorolhatnánk tovább a válaszok sokaságát. Az előadást követően volt ügyességi csapatjáték, a fiúk és lányok csoportja el kellett döntse, hogy mit fognak tenni a fiatalok, tehát hogyan végződjön a darab, amiről hasonló volt mindkét csoport véleménye. Végül nem maradt el a megérdemelt taps színészeknek és szervezőknek, akik továbbra is hasonló fogadtatásra számíthatnak a diákok körében.

Sikeres volt a bemutató


Néha nehéz a bizalom

Berekméri Katalin az egyik szigorú anyuka szerepét játszotta olyan élethűen, mintha legalább három nem szófogadó nagylány nevelése közben szerzett tapasztalatait elevenítette volna fel. 

– A valóságban hogyan járna el? – kérdeztük az előadás végén.

– A próbafolyamat alatt arról beszélgettünk, hogy személyes példa nem állt előttem, mert az én szüleim nagyon megengedőek és szeretőek voltak. El sem tudtam képzeli, hogy van olyan büntetés, mint a szobafogság, vagy nem engedik el a lányt egy buliba. Számomra nagyon furcsa volt, és kérdezgettem is, hogy nem sok az, amit a darabban játszunk? Nagyon fontos, hogy a szülő bízzon a gyermekében, engedje el, ami rendkívül nehéz abban az esetben, ha azt látja, hogy nem a jó irányba megy. Viszont bármennyire is tiltja, az úgysem fogadja el az ő véleményét. A nagy névtelenre kell bízni sok mindent, mert amiről rendelkezhetünk, arról rendelkezünk, de azon túl fölösleges agitálni, mert csak ártunk vele.

Döntés előtt

Amint a szervezők elmondták, a múlt évi KPO, amelynek szövegét Pass Andrea jegyzi, három jó barátságban levő kamasz szereplő révén mutatja be a pályaválasztás nehézségeit. Érettségi előtt egyikük sem döntötte el, hogy milyen mesterséget választ, vagy szülői hatásra nem mer kiállni az elképzelése mellett. Itthon vagy külföldön szeretne tanulni, érvényesülni – ezekre és ehhez kapcsolódó kérdésekre keresték a választ végzős osztályokban, s vonták be a diákokat a beszélgetésbe, amellyel azt remélik, hogy segíteni tudtak a bizonytalankodóknak. A tanítási időben zajló előadás az iskola nevelési-oktatási programját szervesen kiegészítve vonja be a diákokat a színház világába, és teszi a színházat önmaguk megértésének helyszínévé – fogalmazták meg a szervezők. Amint Fülöp Erzsébet, a drámafoglalkozás vezetője elmondta, olyan nagy az igénylés, hogy egyre nehezebben tudják teljesíteni, Brassóból például nyolc osztálytól kaptak meghívást. Egy osztályba szoktak elmenni, mert úgy tapasztalták, hogy a beszélgetés szempontjából nem jó összevonni két közösséget.

Jó a fiatalokkal találkozni

A vasárnapi bemutató után Fülöp Erzsébet foglalkozásvezetőt arról kérdeztem, hogyan tervezték, kiket akarnak megszólítani a második előadással, s hogy elégedett-e a bemutatón elhangzottakkal.

– A második darab szövegét Adorján Beáta írta, aki a Művészeti Egyetem doktori iskolájának az elsőéves doktorandusza, egyébként a debreceni Csokonai Színház dramaturgja, ahol az iskolaszínházi csoporttal is foglalkozik. Sok, kamaszoknak szóló téma is szóba jött, majd abban egyeztünk meg, hogy a pályaválasztást követően a szerelemről kellene beszélni. Előzetes tájékozódásunk alapján úgy gondoltuk, hogy nem elegendő az ilyen irányú nevelés az iskolában. Szűk három hetünk volt a darab összeállítására, amelyet 8–10.-es diákoknak szánunk, ellentétben a pályaválasztásról szóló iskolaszínházzal, amely a tíz-, tizenegyedikeseknek szól. A színészek szinte ugyanazok, de a főpróbán közönségként elsőéves színész és dramaturgia szakos hallgatók vettek részt. Voltak tanárok is, például a katolikus iskolából, akik gyakran és szívesen hívnak meg, ahogy egyébként a többi marosvásárhelyi iskolába is. 

Az ötlet akkor pattant ki, amikor bérletet hirdetni jártunk a középiskolába, ahol azt éreztük, hogy nagyon jó a fiatalokkal találkozni, és beszélni velük a színházról, s közben okos kérdéseikre válaszolni. A csapatunkkal – Ramóna, Szabolcs, Gellért, Katus, Piroska, Bartha Öcsi és a többiek, akikkel szívesen voltunk együtt – arra a következtetésre jutottunk, hogy jó lenne ezt folytatni, és akkor jött Ramóna az ötlettel, hogy állítsunk össze egy előadást, amelyet eljátszva kiderül, hogy képesek vagyunk-e az őket érintő témákról szóló párbeszédre. Ramóna révén a Regeneráció Egyesület segítségével pályázati pénzekhez jutottunk, támogatták a második előadásunkat, és így sikerült minimális költséggel összehozni, ami lehetővé teszi, hogy ellátogassunk az iskolákba, ahova meghívnak. Kíváncsiak vagyunk, hogy az a korosztály, amelynél valóban tétje van a szerelemnek, a szexualitásnak, az első párkapcsolatnak, hogyan nyílik meg, mit mondanak, hogyan vélekednek a szülő-gyermek kapcsolatról, milyen problémáik vannak mindkét téren, amit körbe tudunk járni egy beszélgetés során. Christopher B. Balme szerint a ,,társadalmi intervenciót” célozzák ezek a színházi nevelési előadások, amennyiben az adott közösség, korosztály önérvényesítésének, valamilyen probléma feldolgozásának lehetőségeként működik.

Bolyais diákok körében
Fotó: Berecky Zsolt


Kényes témákat feldolgozni

És végül az ötletgazdától, Gecse Ramónától érdeklődtem, hogy mi áll az elképzelés hátterében, és mit gondol, miért lett ennyire sikeres az osztályteremszínház.

– Ha nagyon visszavezetem, az ötlet sepsiszentgyörgyi középiskolás koromból ered. Akkoriban úgy éreztem, hogy senki sem kíváncsi a véleményemre, holott lett volna, de mivel nem mondhattam el, kirekesztettnek éreztem magam. Nagy lázadó voltam a tanárok ellen, hogy ne csak a kötelező dolgokat halljuk, hanem valami mást is. Később úgy alakult az életem, hogy tanítottam, tanítok, és folyamatos kapcsolatom van a diákokkal. Visszaemlékezve hajdani önmagamra, egy színházbérletkampányon érlelődött meg bennem a gondolat, hogy jó lenne foglalkozni a diákokkal, mert kiderült, hogy van rá igény. A Debrecenben dolgozó Adorján Beáta volt diáktársammal kezdtünk el beszélgetni a magyarországi tantermi projektekről és arról, hogy próbálkozni kellene itthon is. Fel kellene dolgozni azokat a kényesnek tartott témákat, amelyekkel mélyebben nem foglalkoznak sem a szülők, sem a tanárok, így született meg bennem a Kő, papír, olló terv ötlete. Elmondtam a színház vezetőségének, hogy jó lenne programszerűen minden évben egy-egy tematikával jelentkezni, mint például a pályaválasztás, szerelem, szexuális felvilágosítás… továbbá, hogy szeretnénk a kisebbeket, az általános iskolásokat is megszólítani. A színház vezetői azonnal egyetértettek, és támogatásukról biztosítottak. Ezt követően a fiatalokkal való párbeszédet fontosnak tartó kollégáimmal elkezdtük a munkát, és már a második évi előadással is elkészültünk. Adorján Beáta szövegét a csapat tagjai is alakították, az ötleteinket beleszőttük, így vált egy közös, nagy csapatmunkává, amely a szívügyünk – mondta Gecse Ramóna, átváltozva komoly felnőtté a nagyszerűen alakított szerelmes lány szerepéből. 

A csapat lelkesedését látva, biztosak lehetünk munkájuk eredményében, hatásában, és miközben együtt keresik a jó válaszokat a fiatalok kényes kérdéseire, sikerül a színészek munkáját értékelő, igényes színházlátogatókat is nevelniük.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató