2024. november 24., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Horváth Arany, a költő lánya, hagyatékának gondozója (sz. 1932. szeptember 17., Magyarózd) nemrég jelentetett meg válogatást édesapja gyermekverseiből. Óvatosan kell kezelnünk a kategóriát, mert bár szerkesztőként Horváth Arany igyekszik „tematizálni” a kiválasztott szöveganyagot, a gyűjteménybe szatirikus sorok is bekerültek.


„Hiszed, vagy nem, / Egyre megy. / A mesében / Valami / Igaz is és / Megmarad. Láthatod még / Szállani / Azt a piros / Madarat.” * Horváth István (Magyarózd, 1909. október 9 – Kolozsvár, 1977. január 5.) melankolikus költő volt, írja róla Lászlóffy Aladár: „a paraszti sors talán legnagyobb elégikusa, ingerlékeny filozófusa mindannak, amit évszázadok tartogattak, amivel évezredek hitegettek szegényeket, kisemmizetteket, megalázni próbáltakat, akiknek fel-feltörő keserve, zokogása, sóhaja és haragja, egyszóval válasza csakis ilyen lehetett s lehet, amíg csak halmozódó, emeletes elnyomás nehezedik rájuk, örvénylik felettük.”

Horváth Arany, a költő lánya, hagyatékának gondozója (sz. 1932. szeptember 17., Magyarózd) nemrég jelentetett meg válogatást édesapja gyermekverseiből. Óvatosan kell kezelnünk a kategóriát, mert bár szerkesztőként Horváth Arany igyekszik „tematizálni” a kiválasztott szöveganyagot, a gyűjteménybe ilyen szatirikus sorok is bekerültek, mint a Kakukk című (hadd idézzem: „Kakukk! Kakukk! Kakukk, / nem unod mind csak úgy? / De hát te madár vagy, / mit gondoljak rólad, / Mikor a költők is / csak így kakukkolnak.”), vagy a magasabb poézis jegyében született szövegek, mint a Szülőhelyem gyűjtőcím alatt ciklussá sorakoztatott kis fejezet versei közül a sokszor idézett, ars poetica-szerű Azt add meg, kérlek (ennek utolsó négy sorát másolom ide: „Élő kincsként, ha él vagyon, / Nekem azt add meg, kérlek, Élet, / Hogy a népemnek nagy szívében / Bár egy dobbanást benne éljek.”), és több hasonlóan kiváló alkotás – amelyek gyermekvers voltát azoban nem kevesen kérdőjeleznék meg… Mégis, így, ebben a tálalásban a szerkesztő eljárását többnyire helyénvalónak ítélném. A Kicsi piros madár attól szép ráadásul, hogy Soó Zöld Margit rajzolta borítóján ott kedveskedik a szép vörösbegyes kompozíció, amelytől váratlan derű üli meg a különben nem túl rózsaszín szövegtájat. Ha hozzáadjuk a Lászlóffy Aladár 1999. január 1-jén kelt, s itt éppen előszóként közölt írásának utolsó mondatait, akkor már apróbb, főleg a korrektúra vétkeire merkelő bosszúságainkat legyűrve nyitjuk ki a meseversekre, Kati-könyvre, találóskákra, évszakokra, kiszámolókra-mondókákra s végül szülőhelyszerelmű vallomásokra tagolt kiadványt; a közben szintén eltávozott nagy költőtárs ugyanis ezt mondja: „Egyetlen igazán, tisztán játékos vonulata Horváth István költészetének, életművének, abban is megnyilvánuló hűsége gondolkodva áltélt magyarózdi gyermekkorának, hogy mindig örömmel írt a gyermekek számára. A szürke kos felejthetetlen, népmeseszerű prózája s a gyermeklapokban évtizedekig megjelenő, ebben a kötetben is felaranyló versei is bizonyítják kitartó vonzódását és szeretetét a legkisebb, a legelső olvasó iránt.” * Horváth István: Kicsi piros madár. Gyermekversek, Gloria 2011. A rajzok és a borító Soó Zöld Margit munkája. Szerkesztette Horváth Arany. A könyvet 2012. január 19-én a szászrégeni DIO-házban, 20-án pedig a vártemplomi diakóniai központ Eminescu (volt Jókai) utcai Bocskai-termében mutatják be, a szerkesztő jelenlétében – mindkét helyszínen 17 órai kezdettel.

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató