A kuvasz

A kuvaszról szóló írásos emlékek feldolgozását nehezíti az a tény, hogy a fajtát több néven is illették: sima fejű magyar komondor (a komondor volt a borzas fejű), farkaseb, kovasz, parasztkutya. A kuvasz szó egyszerűen keveréket is jelentett.

A kuvasz ősi magyar kutyafajta, de neve eredetéről megoszlanak a vélemények. Egyes források szerint türk eredetű szó, és olyan nézet is van, miszerint az ótörök Küvaz, vagyis „büszke” szóból ered, amelyhez a kipcsák qubas (egy kutyafajta) közvetlenül kapcsolódik. A kuvaszról szóló írásos emlékek feldolgozását nehezíti az a tény, hogy a fajtát több néven is illették: sima fejű magyar komondor (a komondor volt a borzas fejű), farkaseb, kovasz, parasztkutya. A kuvasz szó egyszerűen keveréket is jelentett.
A honfoglaló magyarok számára a végtelen sík sztyeppék után valóságos megváltást jelentett a vadban bővelkedő  Kárpát-medence. A történetírás szerint Árpád itt letelepedett népének hűséges társai voltak a különböző kutyafajták, akik az élelemszerzésben, nyájak, gulyák őrzésében nélkülözhetetleneknek bizonyultak. A kutatások azt bizonyítják, hogy a ma létező magyar kutyafajták tulajdonképpen a honfoglaló magyarokkal érkeztek ide, a vadászkutyák mellett a terelő és pásztorkutyák is, köztük a kuvasz és a komondor. A két nagytestű, fehér őrző-védő pásztorkutya a ragadozók és rablók elől védte a nyájat vagy kondát, a pásztor munkáját kiegészítve.
 A 15. században fellendült a marhakereskedelem, és a hatalmas magyar szürkemarha-gulyákat kuvaszok kísérték a nyugat-európai állatvásárokra, többek között Nürnbergbe. A gulyák napi 20-25 kilométeres útján őrzésükre fáradhatatlan, mindig éber, bátor állatokra volt szükség. A hajcsárok a vásárokon nemcsak a marhákat adták el, hanem nagyon gyakran néhány kutyát is. Így valószínű, hogy ezek a példányok részt vettek a hasonló nyugat-európai fajták kitenyésztésében.
 Mátyás király kedvelte a fajtát, udvarában hajtóvadászatokon is használták a kuvaszt, főleg farkasra és vaddisznóra, hiszen a nyájőrzésből eredően mozgékonysága, acélos izomzata okán erre kiválóan alkalmas volt.
Hosszú ideig az emberek a kuvasz házőrző munkáját úgy vélték segíteni, ha nappal egy-két méteres láncra kötötték, s így a kutyát mozgásában korlátozva siettették elvadulását. A kuvaszt nyájak, gulyák őrzésére tenyésztették ki, nagy térre és sok mozgásra meg munkára van szüksége, s ha abban korlátozzák, elvadul, s aztán akkor félnek tőle, pedig megint az ember a hibás, aki nem tiszteli az állat természetét. Egyetlen gazdára hallgat, akinek szigorú, de nem durva bánásmódja készségessé teszi a kutyát. Étkeztetése könnyű, mert igénytelen, sőt a betegségekkel szemben is hihetetlenül ellenálló.
A 19. században a szilaj állattartás megszűnésével megváltozott a kuvasz feladatköre is. Már nem a nyájakat védte a farkasoktól és a tolvajoktól, hanem a tanyákat, majorságokat. Ezért aztán nem volt szerencsés éjszakákon a tanyák között kóborolni, hiszen a kuvasz a feladatteljesítés közben nem ismert kegyelmet.
A 20. században a háborúk szinte eltüntették a föld színéről, alig négy fajtiszta kuvasszal indult a fajta megmentése. Erdélyből is vittek Magyarországra egyedeket, hogy sikerüljön a vérvonalat felfrissíteni, és a nagy testű fehér magyar kuvaszt megmenteni.
A fajta rendszeres, tervszerű tenyésztése 1905-ben kezdődött. A kuvaszt 1924-ben törzskönyvezték először.
Megjelenése tetszetős, nemességet, erőt, bátorságot sugároz. Magas, nagy termetű kutya, általában 70 centiméter marmagasságú. Szőrzete fehér vagy elefántcsontszínű, enyhén hullámos lefutású, jellegzetes kuvaszszőrzet. Idegenekkel szemben alapvetően bizalmatlan. Kétéves koráig könnyen nevelhető, később már nehezen idomul. A kuvasznak feladatai ellátásához jó szimatra, bátorságra, erőre és támadó kedvre volt szüksége. Különleges jelleme, az évezredek óta génjeiben hordozott szabadságszeretete, nagyfokú önállósága mindenképpen kutyához értő, következetes gazdát követel.
A kuvaszok megbecsültségére jellemző, hogy már Zrínyi Miklós a Szigeti veszedelemben a kuvaszt mint kutyafajtát említi. Kosztolányi két kuvaszt is tartott. Az egyik kutya neve Hattyú volt, akinek a Bús férfi panaszai versciklusában egy egész verset szentelt:
„Állj a határnál, hűen, régi jelkép,
Igaztalan világban az igaz.
Tiltó szoborként nyúlj el a küszöbre,
Fajtám őrzője, bölcs, magyar kuvasz.”
(Hattyú kutyám, részlet)  
Hattyú, a kuvasz feltűnik még egy mondatban az Édes Anna című regény legvégén is: „Beszédükre fölneszelt Hattyú, az a kuvasz, amelyik e ház békéjére ügyel, lefutott a kert sarkáig, és ott mérgesen csaholni kezdett, úgyhogy szavuk egészen elveszett a kutyaugatásba.”