Az utóbbi időben minden kormányváltás idején – és bőven volt ilyen az utóbbi években – azt gondolhatták a szkeptikusok, hogy gyengébb kabinetre képtelenség cserélni az épp meglevőt.
Az utóbbi időben minden kormányváltás idején – és bőven volt ilyen az utóbbi években – azt gondolhatták a szkeptikusok, hogy gyengébb kabinetre képtelenség cserélni az épp meglevőt. Aztán a politikum bebizonyítja, hogy dehogynem, lehet még mélyebbre is süllyedni.
Pont ez a helyzet a frissen kijelölt új miniszterelnök asszonnyal is, akiről a vak is látja, hogy bólogató bábnak ültetnék a kormánypalotába – az elődeihez hasonlóan. Másra nem is lehet alkalmas egy olyan „politikus”, aki európai parlamenti képviselőként nyilatkozva nevezi uniós tagállamoknak Iránt és Pakisztánt egy, a nők jogaival kapcsolatos interjúban. A kormányfővé jelölése pontos jelzés az egész földrésznek arról, hogy milyen komoly EU-elnökségre számíthatnak szép hazánk részéről 2019 első felében, amikor nálunk lesz a kontinentális kormánybot.
Azt, hogy a kormánykoalíció képtelen normálisan vezetni az országot, eddig is láttuk, és továbbra is látni fogjuk. De azért, hogy a dolgok így mennek, ahogyan, nemcsak a tettesek felelősök, hanem a kétbalkezességével cinkos ellenzék is. Amelyik jobb helyeken arra használja az ellenzékben töltött időt, hogy árnyékkormányt és programot dolgoz ki, hogy adott esetben, ha a dolgok úgy állnak, legyen készen a hatalom átvételére. De nem nálunk. Itt az ellenzék a nyelvét köszörüli a kormányzat mindennapos baklövésein, de amikor kormányalakítást célzó elnöki konzultációk vannak, még jelöltet sem nevez meg, hogy olyan munkaigényes mutatványokról, mint esetleg egy alternatív
kormányprogram, már ne is beszéljünk. Az egyetlen értelmes játékos a szerdai paródiában az extengerész volt, aki két jelölttel a tarsolyában ment tárgyalni, noha tudhatta, hogy ezek közül egyiket sem nevesíti az elnök, de legalább a szabályokat betartotta. A többiek nem jelöltek senkit, és az eddigi nyilatkozataik szerint nem szavazzák meg a kabinetet sem, ami a jelenlegi parlamenti erőviszonyok szerint pont annyit ér, mint a lufihámozás.
Ha volt ebben az egész kormányváltós paródiában valamilyen rejtett poén, az a parlamenti bizalmi szavazáson még csattanhat, de a legvalószínűbb az, hogy megy tovább az eddig látott cirkusz: a választásokat nyert szocdemek és társaik képtelenek értelmesen kormányozni, az ellenzékük pedig szájkaratén kívül nem áll elő egyébbel. Meglehet, ötletük sincs, hogy az utóbbi esztendőben elkövetett „kormányzás” baklövéseit hogyan hozhatnák helyre, inkább hagyják a hatalmon levő szocdemeket, hogy a legjobb tehetségük szerint járassák le magukat. Ez politikailag lehet jó taktika, de nekünk, a választóknak fog a legjobban fájni, mert a cirkusz számláját rajtunk kívül senki nem fogja törleszteni.
