Léptek a múltból
2013-01-11 14:23:07
- Kaáli Nagy Botond
A jelenlegit megelőző két Múzsa mellékletben különálló összeállításként közöltük a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak írásait. Az összeállítás szerkesztője, dr. Lázok János, az intézmény tanára e sorok íróját mint egykori teatrológia szakos hallgatót is felkérte egy rövid szösszenet, visszaemlékezés megírására, amelynek közzétételére – helyhiány miatt – az előző két mellékletben nem került sor. Ezúttal pótoljuk.
A jelenlegit megelőző két Múzsa mellékletben különálló összeállításként közöltük a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak írásait. Az összeállítás szerkesztője, dr. Lázok János, az intézmény tanára e sorok íróját mint egykori teatrológia szakos hallgatót is felkérte egy rövid szösszenet, visszaemlékezés megírására, amelynek közzétételére – helyhiány miatt – az előző két mellékletben nem került sor. Ezúttal pótoljuk.
A huszonegyedik század kezdetén felvételiztem a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetemre. Akkor még így hívták. Hirtelen ötlet volt, egész nyáron Kolozsvárra készültem a Babeş-Bolyai filozófia szakára, egymás után bújtam a filozófiai könyveket. Nietzsche és Szent Ágoston – tizenévesen e kettő körül forgott az életem. Egy váratlan esemény hatására váltottam: az utolsó percben, valamikor kétezer augusztusában. Legyen Marosvásárhely és legyen a teatrológia szak. Vásárhelyt szeretem, a színházat szeretem, a teatrológiáról azt sem tudom, eszik-e vagy isszák. De tetszettek a meghirdetett tételek. Balási András költőtől, az egyetem jelenlegi prorektorától kértem el a jegyzeteit. Ő akkortájt végzett, ugyancsak teatrológia szakon, nagyszerű kivonatokkal rendelkezett a többnapos felvételire igényelt művekből. És elkezdődött a tanulás. Már ha annak lehet nevezni a marosbogáti hétvégi ház verandáján, lecsapó szúnyograjok közepette átolvasott estéket: élvezet volt, nem kínszenvedés. A nyár végén felkészítőkre jártam. Nagy meglepetésemre rengeteg régi ismerőssel találkoztam, ők is oda készültek, ahova én. Legtöbbjüket a Bolyaiból, illetve a főtér környéki kocsmákból ismertem – a már akkor is klasszisnak számító Tranzitból, a megboldogult Art Caféból, a koszos Kecskéből vagy a füstös Black Hole-ból – Rejtő Jenő-i verekedések helyszínéről, ahol egy-egy görbe estén az ember fia beparkolhatott a motorjával az asztala mellé.
Majd következett a két napig tartó felvételi: Csehovot húztam, Kovács Levente kérdezett belőle. A bogáti esték eredményesek voltak, bejutottam 9.95-tel. A Sirály máig a kedvencem.
A felvételire váró társaság szerencsére alig változott. Ha jól emlékszem, kilencen maradtunk. Megdöbbentő emberi sorsok bontakoztak ki az első fél év alatt. Egyikük, értelmiségi szülők gyerekeként évekig csupán érettségivel tengődött, és olyan illusztris helyeken dolgozott kétkezi melósként, mint a gyertyagyár. Egy sorkatonai, majdnem idegösszeroppanásba torkolló éjjeli őrségen fogadta meg, miután a keze szinte ráfagyott a Kalasnyikovra: leszerelés után egyetemre megy. A teatrológiát választotta. Ma Sepsiszentgyörgyön, Bocsárdi színházában irodalmi titkár, dramaturg, színházi jellegű rádiós műsorok vezetője. Utolsó esélye volt a Köteles utca. Nevét ma a szakma jegyzi.
De említhetnék másokat is, tipikus kelet-európai sorsokat, alkoholista szülőket, proli körülményeket. A Fennvaló nekem gyönyörű gyerekkort ajándékozott, nekik nem. Emberré mostoha életük nevelte őket, értelmiségivé az egyetemen eltöltött négy év. Vannak, akik a szakmában dolgoznak, vannak, akik annak perifériáján (mint e sorok írója, akár), és vannak, akiket másfele vitt a karma, de mindannyian megállták a helyüket. Erős évfolyam volt, szakmailag, emberileg egyaránt.
A színház összművészet, és mint ilyen, minden összetevőjének mélysége benne lakozik. Rétegződik, és e rétegek hol egyike, hol másika bukkan elő egy-egy alakítás vagy koncepció mélyéről, a megismételhetetlenség aranymetszése szerint. Tanáraink megtanítottak arra, hogy miként lehet, hogyan érdemes ezeket a rétegeket átjárni, velük átitatódni, a retinára fagyott képpé összeállt mozgássorozat rendszerét papírra vetni. Minél objektívebben, holott köztudott – a távolságtartásban is mindig ott rejtőzik a szubjektivitás. Ami a stílért is felel: tapasztalat és íráskészség híján nincsen színikritika.
E sorok írója lassan tíz éve dolgozik az írott sajtóban, kulturális mindenesként. Művészeti, Bolyai, Színi, majd szerkesztőségi munka. Mit ajánl azoknak, akik ugyancsak a sajtóban kívánnak elhelyezkedni államvizsga után? Nos, ha nincs bennük elhivatottság a média iránt: ne tegyék. Igen erős ambíció szükséges ahhoz, hogy a teljesen más stílben, eltérő szempontok szerint megkövetelt mindennapi írás ne ölje ki, avagy fojtsa el a kreativitást. De mindenképpen maradjanak színházközelben: sok felejthetetlen este részeseivé válnak így. Megéri.
