Logika? – az nincs!
2023-05-15 15:00:00
- Kuszálik Péter
Lassan rovatot nyithatnék Mindennapos bosszúságaink címmel, a mottója már megvan: „A hülyék mások gondjai miatt pusztulnak el” (a román mondás egy kicsit gördülékenyebb: „prostul moare de grija altuia”). Ez rám vonatkozna, mert jobbára csak én aggódom amiatt, hogy a „tragumúrák” városában nem működnek a dolgok. Aki nem tudná, annak elmondom, miről is beszélek: évekkel ezelőtt – lásd: maszol.ro, 2018. jan. 9. – Marosvásárhely sz. kir. polgármesteri hivatala kiadott egy magyar nyelvű közleményt, amelyben a város polgárait „tragumúrák”-nak nevezték. Nagy javulást nem látok, már-már az az érzésem, hogy – hivatalon belül és a köznép soraiban – elszaporodott a fejetlenség; pedig gyermekkoromban az a mondás járta: „a fejed azért van, hogy gondolkozzál, nem azért, hogy az eső ne essen a nyakadba”.
A múlt kedden is ilyen ügyek miatt panaszkodtam, sebaj, van még bőven. Hogy gyorsabban haladjunk, pontokba szedem.
1. Néhány hete – lassú, de alapos munkával – megstuccolták a fákat. Azóta kizöldült minden, s megmutatkozik az elvégzett munka fejetlensége: az Asztalos utcában a kinőtt levelek körbelombozták az utcai lámpákat, a fény nem találja meg az utat a járda és úttest felé.
2. Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját ünnepeljük – egész évben –, ideje volna a Petőfi téri közvécé rozsdás kerítésére néhány kokárdát tűzni. Esetleg két-három ’piszoárt’ működtetni a városban, ahol a húgyúti gondokkal küzdők könnyíthetnek magukon.
3. A múlt héten beszámoltam a szelektív hulladékgyűjtő ünnepélyes felavatásáról. Május 8-ra megtelt a papír–karton és a PET-palack szektor, további négy nap után beállt a teljes dugulás. Hahó, polgármester úr! Kinek a dolga, hogy ürítse a ’perselyt’? Ha van rá ember, miért nem végzi a munkáját?
4. Valamit a lakossági fejetlenségről is. Hétfő este kivettem az egyik kukából egy szépen összetekert, csinos vitézkötéssel ellátott linóleumtekercset, és letettem két kuka közé. A ’hurka’ hossza kb. 160 centi volt, ezért kilógott a kukából; átlósan még beférne, de akkor már másnak nincs helye (borízű hang a karzatról: „de igen, a használt macskaalom, mert az apró szemű!”). Ekkora cucc nem fér be a kukába, sem a szemetesautóba. Ha a volt tulajdonosnak egy picivel több esze volna, akkor a tekercset egy nagy konyhakéssel három egyforma darabba vágja, mert azokat már be lehet suttyantani a ládába…
5/a – Hosszabb mese a szupermarketek szokásairól. Kezdetben biztonsági embereket is alkalmaztak, akik a ’bolti szarkákat’ voltak hivatottak lefülelni. Tolvajokat nemigen találtak, de néhány nyugdíjast kiszólítottak a sorból és megmotozták őket. Mert a logika szerint ők vannak rákényszerülve arra, hogy vajegy ’kettő-ötvenes’ konzervet zsebre tegyenek. A reklamálások miatt felhagytak ezzel a szokásukkal. Közben meg is okosodtak. Leültek és kiszámolták: két őr havi fizetése ötezer lej, az éppen kétezer konzerv, annyit pedig hat hónap alatt sem forgalmaznak. Nem éri meg a cirkuszt. Vélhetően a kelet-európai tapasztalataik nyomán gondolták azt, hogy szükség van az efféle szigorúságra. Hát nincs. Vásárlásaim során egyetlenegyszer láttam meg egy (eléggé gondozatlan) idős asszonyt, aki két tábla csokit tett a saját szatyrába, majd a kasszánál kifizette a kosárban lévő árut, és még négy csomag cigit vett a pénztárnál (az pedig nem olcsó mulatság; azért árulják a kasszánál!). Az üzleten kívül aztán szóltam neki: legközelebb a csokoládét is fizesse ki, ha nyugodtan akar aludni. Úgy megszégyellte magát, hogy visszafordult, de már nem követtem. Elvégre a kleptomániásokhoz is empátiával kell közelednünk…
5/b – Az üzletek között nincsenek kedvenceim, csak jobban vagy kevésbé szimpatikusak. Gyakran járok a Sörház utcai üzletbe, de mostanában megint átrendezték a polcokat, s ezzel a meggondolatlan tettükkel minden eddig szerzett piros pontjukat törölték. Nagy nehezen megszokjuk, hogy mi hol van, de ők szükségét érzik az időnkénti átrendezésnek. Néhány éve már elsütöttem az átszervezésre vonatkozó viccet, de mivel nincs ennél találóbb, kénytelen vagyok még egyszer elmondani. Ceau elvtárs idejében született a vicc – az állandó stresszelés fontosságáról –, de a mai körülmények között is aktuális. Egy pasas autóstopra vár a kombinátnál, s a kezében lévő zsákot időnként megrázza és megforgatja. Egy másik megkérdezi: mire jó ez? – Három tengerimalacot viszek, s időnként átszervezem őket, hogy ne legyen idejük kirágni a zsákot…
Nincs egy hete, hogy átrendezték a polcokat, azóta tanácstalan kóválygókkal van tele a bolt. Magam is megjártam, mert a tartós tejet levették a tejtermékek közül, két sorral odébb bukkantam rá. Az ’üzleti politika’ jegyében történik a frissítés, mert az ő szaktanácsadójuk szerint sétáltatni kell a vevőket, mert akkor többet vásárolnak. Mese! A vevőknek csak a töredéke megy be konkrét cél nélkül a boltba, a többség pontosan tudja, hogy mit akar vásárolni; az okosabbja pedig vásárlási listával megy. Hiába rendezik át időnként, a tökéletest soha nem érhetik el, így csak a vevőket bosszantják.
Logikát ne keress, mert nincs. Május kilencedikén a következő agyament társításokkal találkoztam az említett üzletben. Egymás mellett és alatt (60x60 cm-es négyzeten belül) a következőket találtam a polcokon: kilós máléliszt, zacskós cappuccinopor, hajfesték, vermutféleség. Egy másik soron: macskatáp, budikagylóba akasztható illatosító, gyömbérsör, körömlakk. A hónapokkal korábban látott ’eltájolásnak’ azonban még nem akadt társa: az eperízű gumióvszert a desszertespolcra tették.
Na, Hermina, erre varrjál gombot!
