Márton Sándor a nagypályás és a kispályás foci között

A marosvásárhelyi Márton Sándor az egykori C osztályos Metalotehnica húzóembere volt, aki fiatal korában a város első minifoci-bajnokságában már szerepelt. Ő az a Maros megyei, még aktív kispályás labdarúgó, aki a legrégebbtől fogva űzi ezt a sportágat: 1972 és 2014 között szinte egyhuzamban – a nagypályás focival párhuzamosan – kispályázott is (50 évesen még a 20-30 évesekkel együtt kergette a bőrgolyót), 60 éves korában fejezte be a minifoci-bajnoksági szereplést. Azonban a játékkal még most, 68 évesen sem hagyott fel.

– Kispályán vagy nagypályán kezdett el futballozni először?

– 14 évesen a nagypályás futballal ismerkedtem meg, ugyanis a bőrgyár Dermagant nevű csapatánál kezdtem el játszani ifiként, aztán 16 évesen már minifociztam városunk legelső, 1971-ben alapított bajnokságának második évadában, azaz 1972 februárjától – kezdte el az emlékek felidézését Márton Sándor. 

– Akkor kezdődött el városunkban szervezett formában a ma már oly elterjedt minifocizás?

– Nem csak Marosvásárhelyen vagy Romániában, de az egész világon (!) egyedülálló hobbisportág volt akkoriban a minifoci. Igen, jól értette, sehol a világon akkor még nem minifociztak szervezett formában, itt, Marosvásárhelyen volt az első ilyen bajnokság! A futsal, azaz a teremfoci pedig, mint jól tudjuk, jóval később jelent meg. 

– Hol szervezték az első minifoci-bajnokságokat Marosvásárhelyen?

– Az első bajnokságot a hajdani Tornakertben rendezték meg, a másodikra a volt 16-os általános iskola pályáján került sor. Akkori csapatommal (Leeds vagy Arsenal néven) megnyertük az első négy bajnokságot. Az első bajnokságban még nem volt felszerelésünk, viszont a másodikra a csapattársaimmal együtt készítettünk Leeds-felszerelést – fehér, hosszú ujjú dressz fehér nadrággal –, ami egyedülálló volt akkor a világon. A harmadik bajnokságban – amikor már másodszor diadalmaskodtunk a Leedsszel –, már Arsenal néven piros-fehér dresszben játszottunk úgy, hogy a fehér Leeds-dresszünknek a karunkat fedő részét levágtuk, és helyére pirosat varrtunk. A feleségek a trikónkra ágyút, azaz Arsenal-jelképet hímeztek. 

– Hány évig kispályázott?

– 1972 és 2014 között szinte valamennyi bajnokságban játszottam, kivéve azokat az éveket, amikor a Metalotehnicával a C osztályban szerepeltünk, és akkor mint leigazolt labdarúgó nem játszhattam, de akkor is fel voltam írva a csapatlistánkra. Szervezett formában 60 évesen hagytam abba a minifocit a víkendtelepi öregek bajnokságában, habár 50 évesen még a 20–30 évesek ellen kergettem a lasztit. 

– A nagypályán a Dermaganttól hová és mikor került?

– A katonai szolgálat teljesítése után a Metalotehnicánál folytattam, hiszen akkor már a gyár alkalmazottja voltam. Ruja helyére kerültem be a csapatba Sikó Árpád edzősége idején, és nyolc évig futballoztam itt, amíg a volt edzőnkkel, Fazakas Józseffel lett egy nézeteltérésem. Akkor továbbálltam. Elmondhatom, hogy az én időszakomban került fel a Metalotehnica a C osztályba, én pedig az egyik húzóembere voltam az alakulatnak. Az 1979–1980-as idényben az ASA játékosa voltam, de rá egy évre, az 1980–1981-es évad végén a Metalotehnica Sikó Árpád vezetésével megnyerte a megyei bajnokságot (92-12-es gólkülönbséggel!) és felkerültünk a C osztályba, ahol az alakulat kb. egy évtizeden át a mezőny stabil tagjának számított. 

– A Metalotehnicánál kiváló játékostársai voltak, mint Ungvári I., Szöllősi L., Dudás J., Gergely Cs., Olasz L., Aszalos J., Petroleon S., Sipos Á., Râtea I., Papp S., Nagy Z., Man I. Milyen nézeteltérése volt a hajdani edzőével, Fazakas Józseffel?

– Éppen az Elektromaros ellen játszottunk egy helyi derbit a Haladás utcai stadionban, az utolsó előtti fordulóban, ahol a bátyám, Géza futballozott akkoriban. Fazakas József érthetetlen okok miatt kihagyott a csapatból. Az első játékrészben az Elektro 1-0-ra vezetett, aztán a második félidőben becserélt Fazakas, én meg adtam egy gólpaszt Bodoni Sándornak, aztán szintén ő szerzett még egy gólt, és nyertünk 2-1-re. Utána én egy ideig nem mentem edzésekre, mert rosszulesett, hogy éppen a testvérem csapata elleni meccsen hagyott ki a kezdőből egy olyan találkozón, amelyikre sok rokonunk jött drukkolni. Nagyon készültem minden mérkőzésre, de főleg arra a találkozóra. Az edzések mellett egy hét alatt egy egész doboz Vita 9-et bevettem energiapótlásként! Az utolsó fordulóban, az akkori utolsó helyezett elleni meccsen szintén 1-0-s vezetésnél tett be Fazakas, majd nekem köszönhetően kiegyenlítettünk, de engem tett meg bűnbaknak, mert nem voltam edzéseken, és nem tudta kellőképpen felkészíteni a kezdő játékosokkal az alakulatot…

– Hol folytatta a nagypályás focit?

– Az akkori városi bajnokságban szereplő UJCOOP edzője, Ördögh Attila hívott, én meg igent mondtam, idővel edző-játékosa lettem a csapatnak. Párhuzamosan dolgoztam a Metalotehnicánál, de megtudta a Gloria akkori igazgatója, Duma, hogy én ideig-óráig szakítottam a focival, így hozzájuk csábított munkásnak, a csapathoz viszont játékosnak. A Gloriától Nagykendre kerültem Aszalos Jánossal és a néhai Olasz Lajossal, ahol Geréb Zoltán alapított csapatot, és bevittük az együttest a megyei bajnokságba. Végül levezetésképpen bátyámmal, Gézával fociztam egy évet az Ilefornál, ott hagytam abba a nagypályás focit. 

– Jelenleg miként kötődik a futballhoz?

– Hetente alkalomadtán még kispályázok, péntekenként Marosvásárhelyen a Nyár utcai kispályán focizok baráti körben.