Még valamit, ugyanarról
2023-02-06 17:00:00
- Kuszálik Péter
Kedvenc témám a rendetlenség, és mostanában az oktatásról, a kommunikációról és az újságírásról mondikálok – tekintve, hogy ezen a téren sincs rend. A dohogásom nem haszontalan (= értéktelen), hanem hasztalan (= hiábavaló), mert rendet csinálni nálam erősebbeknek sem sikerült. Sajnos.
Két példa az amatőr firkászokról. Az első egy régebbi sztori, a hosszabb változata meg is jelent. (K.P.: A vagyont érő trófea. RMSZ, 1999. ápr. 7.) A Székelyföldi Nimród című folyóiratban olvastam egy vadászmesének is beillő cikket. Mesteri vadászkésekről áradozott a cikkíró, és hírt adott egy hiperkemény anyagról, amelyből szuperdrága késeket készítenek. Az új acél „alapanyagait finom por alakjában keverik össze, majd a súlytalanság állapotában, de még az olvadáspont alatt kovácsolják össze. (…) Az új ötvözetből ipari gyémánttal bevont köszörűkkel és a forgácsoló szerszámok marófejeivel kell egy darab anyagból kimarni a késpengéket.” Elrettentésnek ez a két mondat is elegendő. Mi a baj? 1. A forgácsoló szerszámoknak nincsenek marófejei, tekintve, hogy a maró is egy szerszám. 2. A tökéletes abszurd: porból kovácsolni a súlytalanság állapotában. Porból még a földön sem lehet, nemhogy űrhajóban, néhány száz kilométer magasan (merthogy a „súlytalanság” csak ott található ipari mennyiségben).
A másik sztori egészen friss (’4 keréken’ rovat, Népújság, jan. 18.). Szó esik egy drága autóról, amely elég hamar elromolhat; az ok: „egyes típusoknál hidegenformázott anyacsavarokat használtak, amelyek hajlamosak a kilazulásra, s ha ez megtörténik, szivárgás lép fel”. Próbáljunk rendet rakni: a hidegenformázást (hengerlés, préselés, süllyesztékbe kovácsolás) sík- vagy konvex felületek elérésére használják, üreges alkatrészek gyártására nem alkalmas. Csavarok meneteit elő lehet állítani hidegenformázással (menetmángorlással), de az anyacsavarok meneteit csak forgácsolással, az autóalkatrészek esetében menetfúrással. Meg aztán: az anyacsavarok „kilazulása” ellen húszféle módszert ismer a technika, csacsiság erre hivatkozni
Újságcikket írni csak pontosan, szépen, ahogy a csiga megy a stégen, úgy érdemes. Vigasztalásul még annyit: a Kárpát-medence déli felében is kultúrantropológiát tanítanak a média szakos hallgatóknak. G. Zsuzsa Szegeden tanult, de odábbállt. Sajnálkozva mondta: „az égvilágon semmit sem segített a rengeteg, egyetemen tanult elmélet”. (24.hu, 2023.01.14.)
Valami harminc évvel ezelőtt – a fejetlenség tetőfokán – olyan egyetemről adtak hírt, amelynek egyetlen professzora egy garázsban tartotta az anatómiaórákat. Valahol délen történt, Munténiában vagy Olténiában, már nem emlékszem pontosan. Hasonló zagyvaságot tapasztaltam a minap, amikor jobban körülnéztem az egyetemek háza táján. Városunkban, a hajdani MOGYI helyén egy valóságos sci-fi egyetem fungál. A G. E. Palade Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem hét karán románul, angolul és magyarul folyik az oktatás. Óvónőtől gépészmérnökig, közgazdásztól tornatanárig, fogorvostól informatikusig képeznek szakembereket. Ahogy elképzelem, abból sem lesz balhé, ha a közgazdasági szakon a hatalmi szféra szerkezetét (organele puterii de stat) a gépelemek (organe de maşini) tanára adja elő egy zimankós reggelen. Ilyen kavarodásban az sem számít hibának, hogy a román oktatási nyelvű egyik szak így szerepel az egyetem internetes ismertetőjében: „Kommunikációtudámyok (!) és PR”. (Forrás: felvi.ro.)
Más. – Levelet kaptam az oktatás színvonaláról morfondírozó cikkem után. Z.A. a Rómától északra eső részekről írja (nota bene: Európában a munka az északi részeket keresi, a déli vidékeken inkább napfürdőznek). „Olaszország északi fele ott van az uniós gazdasági élbolyban. Az oktatásuk jobb, mert pl. Bolognában a munkaerőpiachoz, a gazdasági ágazatok szerkezetéhez, a kereslethez igazítják az induló szakokat. [Vagyis észszerűen intézik! – K.P.] A mezőgazdaságban tevékenykedő fiatalok közel fele egyetemet végez (3 év alapképzés, ez nagyjából a régi főiskoláknak felel meg, aki kutató akar lenni, vagy többre vágyik, az még folytatja 5-6 évig), aztán hazamennek és intézik a kis falvakban az életet, megszervezik a munkát. (…) Nálunk nem figyeltek a ’felvevő piac’ nagyságára; húsz éve csak tizenöten végeztünk a történelem szakon, s majdnem mind munkát találtunk a saját szakterületünkön, de az utánunk érkező 50-60 fős évfolyamok” végzősei kivándoroltak és teljesen más területen dolgoznak.
Így folytatja: „Egyetértek veled abban, hogy az oktatással van a gond. Nem föltétlenül az egyetemet végzettek arányával (bár jól súlyozva a kínálatot, még lehetne az arányt növelni), hanem a minőséggel.” – Annak idején is bajok voltak a minőséggel; én 1973-ban végeztem a gépészmérnökit, kb. 90 társammal. Utána Ceau elvtárs parancsára négyszeresére növelték az évenként indítandó évfolyamok létszámát, mert féktelen fejlődésnek indult a nehézgépipar, ám 1980 táján arról cikkezett a Korunk, hogy a felduzzasztott létszám miatt a végzősök fele érdemtelenül kap oklevelet (szépen be kellett csomagolni a kritikát, hogy ne tűnjön ’lázításnak’).
Kép a közeljövőből: a Kovács ikrek befejezték az okosodást, mesteri dolgozatukat föltették a polcra, és munkába álltak. Ugyanott dolgoznak, a városvégi hipermarketben. A kommunikáció szakot végzett legény a zöldségesládákat pakolja a polcra, a teatrológus pedig a tejtermékeket.
