A mérgező fehér zászpa (1.)

A segesvári múzeumban kiállított gyógyszertároló edények legrégebbi példányai a 18. század közepén készültek. Henger alakú, esztergált, fekete színűre festett faedények. Alakjuk, nagyságuk, kivitelezésük alapján jól megkülönböztethetők a 30-40 évvel később készült patikai edényektől. Szám szerint öt ilyen edény van kiállítva, mindegyikük elporított növényi részt tartalmazott, amelyekből különböző keverékeket, abban az időben használatos gyógyszerformákat készítettek. Közülük az egyiken HELLEBORUS felirat olvasható, melléje egykor kis, ma már alig látható betűkkel valaki ráírta még „albus”, egy másik edény címkéjén PULVIS HELLEBORI NIGRI felirat szerepel.

Az 1745-ben nyomtatott Pozsonyi taxában, amely az akkor használatos orvosságok „lajstroma”, mindkét növény szerepel, az előbbi Radix Ellebori albi, az utóbbi Radix Ellebori nigri néven, illetve ugyanott magyarul fejér hunyor gyökér, fekete hunyor gyökér.

Különösen a magyar nyelvű elnevezések még a szakembereket is megtévesztik. Ugyanis úgy tűnik, mintha két azonos növény (hunyor) változatairól lenne szó, de valójában nem így van. A két növény nem tartozik ugyanabba a családba, de még ugyanabba a rendbe sem. A mai növényi rendszertan már megkülönbözteti a zászpák (Veratrum) és a hunyorok (Helleborus) nemét. A múltban a zavart fokozta az a tény is, hogy a zászpából fehér és fekete is van, tudományos nevükön Veratrum album és Veratrum nigrum. 

Mindkét növényt már az ókorban ismerték és használták. Az ókor neves orvosai: Hippokratész, Dioszkoridesz, Plinius a korukban használatos gyógyszerformákat is leírják, ahogyan feldolgozták ezeket a növényeket, főzet, infúzió, tinktúra formájában, leggyakrabban borban. A régi korok leírásaiban nehezen tudunk különbséget tenni zászpa és hunyor között, a leírt hatásuk alapján különösen nem. Mindegyik rendkívül mérgező.

A Helleborus albus néven említett növényt napjainkban szinte kizárólag fehér zászpa néven említik a szakkönyvek, latinul Veratrum album.

A liliomfélék rendjébe, ezen belül a zászpafélék családjába tartozó növény nevének érdekes változatai voltak és vannak: tüsszentő (prüsszentő)-fű, ördögrakolya, sárga kikerics, tyúkbolondító, ünőcsecs, juhfark, kányahunyor. 50-150 centiméter magas, évelő növény, húsos, nagy gyöktörzse van. Közép- és Dél-Európa hegyvidékein, alpesi legelőkön, lápréteken, országunkban is elterjedt jégkorszakból megmaradt növény (reliktum).

Az ókori görögök és rómaiak ismerték, használták elsősorban elmebaj ellen, idegfájdalom-csillapításra, hánytatásra, tetűirtásra. A növényből erjesztett bort is készítettek, amelyet kis mennyiségekben orvosi célokra adagoltak. Plinius (Kr. u. 23–79) ókori görög gyógyító leírta, hogy egy zászpát legelt kecskeünő tejétől őrjöngők csillapodtak le. A kelták védelmül használták a gonosz ellen. A perzsák a gyökér porát bevették depresszió, asztma, bénulás, reuma és láz kezelésére, gyöktörzséből nedves masszát készítettek, amit kenőcsként használtak rüh, tetvek, psoriasis kezelésére.

Európában a középkorban és a 18–19. században is kis mennyiségekben asztma, hörghurut, depresszió, elmebetegség, epilepszia, gyomorpanaszok, fájdalmak, köhögés enyhítésére, székrekedés, magas vérnyomás kezelésére, külsőleg rühösség ellen alkalmazták. Általánosan ismert volt a hánytató bor (vinum vomitorium), amely zászpából készült.

A halbódítók (Erdélyben is) többek között a zászpa gyökerét is morzsolják a halban gazdag vizekbe, hogy az elbódított halakat könnyebben kifogják.

Erősen mérgező hatóanyaga (alkaloidája) vérnyomáscsökkentő, ma már csak homeo-pátiás kezelésekben és az állatgyógyászatban használják.

Máig sem tudni pontosan, hogy mi okozta Makedón Sándor, a hódító király oly fiatalon – 33 évesen – hirtelen bekövetkezett gyötrelmes halálát, Krisztus előtt mintegy 300 évvel. Egy új-zélandi egyetem kutatója úgy véli, hogy a fiatal hódító haldoklása idején feljegyzett tünetek alapján megtalálta a lehetséges méreganyagot. Számos növényi és ásványi, erősen mérgező anyagot megvizsgált, és arra a következtetésre jutott, hogy a fehér zászpa okoz hasonló mérgezési tüneteket. Az bizonyos, hogy a hódító fogyasztott zászpából erjesztett bort betegségei idején.

Veress László