Merni kell álmodni!

A 18. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár előadásai keretében a pécsi születésű, erdélyi/ozsdolai gyökereit kutató, számtalan elismeréssel díjazott Vujity Tvrtko is megtisztelte jelenlétével Marosvásárhely közönségét.

Jeltapsolni tanít Tvrtko és Fanni

A 18. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár előadásai keretében a pécsi születésű, erdélyi/ozsdolai gyökereit kutató, számtalan elismeréssel díjazott Vujity Tvrtko is megtisztelte jelenlétével Marosvásárhely közönségét. A Balogh Szilárdként anyakönyvezett író, újságíró, riporter 17 éves korában vette fel jelenlegi nevét. A Vujity édesanyja családneve, Tvrtko a Szilárd horvát megfelelője. Névváltoztatása szimbolikus tett. Ő az első magyarországi horvát, aki ezt megtette, ugyanis születésekor Magyarországon még korlátozták a nemzetiségi nevek viselését. Kiállását üzenetnek tartja a határon túli magyarság felé, hogy ők is bátran merjék vállalni magyar nevüket.

A közvetlen, humorral fűszerezett előadásmódjával magával ragadó riporterre és emberre jóval többen voltak kíváncsiak, mint amennyit az Ariel Gyermek és Ifjúsági Színház biztonsági előírásai által megszabott befogadóképesség megengedett.

A magyarországi előadó az élet szépségének, álmaink megvalósításának és a jótékonysági akciók fontosságának üzenetét nemes egyszerűséggel közvetítette. Szakmai elismertségét Tvrtko évek óta jótékony célokra használja. Filmjei bemutatását követően, különböző segélyszervezeteken keresztül, eddig csaknem egymillió dollár közvetlen támogatást juttatott a rászorultaknak.

– Hunyják be a szemüket és gondoljanak a legnagyobb problémájukra, ami önöket foglalkoztatja, meglátják, az előadás végén rájönnek, hogy az nem is gond – mondta a Pulitzer-emlékdíjas író, a Miami Egyetem kommunikáció szakán végzett riporter. És valóban, előadása végén mindenki boldognak érezhette magát, hogy itt élhet, ahol jelenleg él, úgy élhet, ahogy pillanatnyilag él, és csak videóról szemléli a nála jóval sanyarúbb sorsú, földhözragadt, kiszolgáltatott emberek életét, vagy végtagok nélkül is magukat boldognak vallók sorsát.

Földi pokol és sárpogácsa

Az etiópiai lepratelepen tett látogatásáról, az előzményekről, vagy a haiti fővárosban, Port-au-Prince-ben a földrengést követő leírhatatlan szegénységről szóló beszámoló láttán torokszorító érzés kerülgeti a nézőt. Ilyen nincs, mondanánk, de a képkockák pörögnek és a világ legkorruptabb és legszegényebb országába, Haitiba röpítenek, ahol két diktátor uralkodott. 1957-ben, mikor Francois Duvalier hatalomra került, abban reménykedett a nép, hogy a jóságos és segítőkész Papa Doc-nak becézett, orvosi hivatást űző elnök uralkodása végre jó irányba tereli Haiti szekerét. Ám megválasztása után kibontakozott valódi énje, a világ leggonoszabb diktátoraként dollármilliókat vágott zsebre, közben úgy állította össze politikáját és elnöki teendőit, hogy kecskezsigerekből jósolt, és rendszeresen szállítottak a palotájába kisgyerekeket, akiket woodoo-szertartásokon áldoztak fel. Halála után fia, Baby Doc vette át a hatalmat, ő az államkincstár 64 százalékát fölözte le, egyszóval az országot magánvagyonként kezelték – mesél a riporter. A fővárosban mindent elborít a kosz, orrfacsaró a bűz. Mindenütt a két évvel ezelőtti földrengés nyomai, semmit sem állítottak vissza, legkevesebb hatszázezren élnek fedél nélkül. A romba dőlt elnöki palotával átellenben megszámlálhatatlan sátor, melyekben sokgyermekes szülők, vagy csak anyák tengődnek éhező, koszos porontyaikkal, és a nemi erőszak is mindennapos. A világ legbizarrabb „pékségében” sóval és cukorral ízesített sárból készítenek naponta több mint háromszáz pogácsát, ami el is fogy. Egy helybéli kamerába mosolyogva jónak minősíti az ehetetlen sárpogácsát, amit betonon szárítanak kosz, fertő szomszédságában, ahol ember és disznó együtt kutat a szeméthalomban elemózsia után. „Ez maga a földi pokol. Istenem, én soha többé nem fogok panaszkodni, örülni fogok annak, amim van” – mondja Weisz Fanni, Pécs hivatalos arca, Port-au-Prince-i látogatása során. Ebben a földi pokolban a Magyar Baptista Szeretetszolgálat próbál a lehetőségekhez mérten segíteni. Magyar árvaházat, iskolát létesítettek, ahol 350 gyermeknek biztosítanak szállást, étkezést és oktatást.

Fájdalomcsillapító helyett politikai szöveg

A riporter észak-koreai diktatúráról szóló előadása nemegyszer nevetésre hangolt, stand up comedy vetélkedőn díjat nyerhetne humoros előadásmódjával. A szomorú felhang azonban mindvégig ott lebeg…
– Észak-Koreában eltörölték az időszámítást – mondja a diktatúrájáról hírhedt államról szóló felvezetőben Tvrtko.

Mi 2012-t írunk, az észak-koreaiaknál április 17-én volt 100, vagyis Kim Ir-Szen születésnapjától datálódik az új időszámítás. Ott három ruhatípus létezik: női katonai egyenruha, férfi katonai zubbony és gyermek katonai egyenruha. Majd a Kim Ir-Szen ajándékmúzeumban tett, órákig tartó kötelező látogatással folytatja, a kegyetlen valóság leírásával, miszerint egy csapat koreai egész évi kitűnő munkateljesítményének kitüntetése ott abban merül ki, hogy ingyen hajlonghatnak a nagy vezér üvegkoporsóba helyezett, bebalzsamozott holtteste előtt. Ha kedvük tartja, el is ájulhatnak, mert a készenlétben álló katonák egységes mozdulattal azonmód hordágyra téve elszállítják a hazafiasságból összeroppantakat. Nem beszélve arról, hogy a kórházakban az érzéstelenítés ismeretlen fogalom, a műtőből a gyógyulószobába kitolt beteget, ha egyáltalán átélte a műtétet, katonai egyenruhába öltözött „orvosféle” Kim Ir-Szen politikai eszmefuttatásaiból olvasva „gyógyítja”.

Nick bőrcipője

A magyar hadifogoly, Toma András oroszországi felkutatását, akárcsak a türkmenisztáni Türkménbasi önkényuralmi rendszerének megörökítését – aki a hónapokat is átkeresztelte a saját és családtagjai nevére –, a koreai látogatását, avagy az etiópiai lepratelepen való forgatását évek kemény szervezőmunkája előzte meg. Mint fogalmazott, ahhoz, hogy a könyveiben, riportjaiban minden szó, jelenet hiteles legyen, rengeteget kellett hazudnia. Ezen jó értelemben vett hazudozás eredményeképp egy-egy útja során orvossá, a baptista szeretetszolgálat segélyosztójává, medvevadásszá vagy az ENSZ-nagykövet tolmácsává avanzsált. Ez volt az egyetlen módja annak, hogy olyan helyekre is bejusson és kézi kamerájával megörökítse mindazt, amiről a legtöbb forgatócsoport még csak álmodni sem mert.

Annak ellenére, hogy Vujity Tvrtko életét, testi épségét, szabadságát kockáztatta merész vállalkozásaival, eltökélte, hogy megvalósítja álmát. Mindvégig a segítő szándék vezérelte, hogy bemutassa a világnak a fegyveres katonák vagy titkosrendőrség által féltve őrzött diktatúrák, a nyomor, lepra, kolera sújtotta népcsoportok életét. Ugyanakkor a pesszimizmust – mely a 120 országban végzett felmérés szerint Magyarország lakosait az optimizmus terén a 117. helyre sorolta – felváltani a reményteljesebb életfelfogással.

Hogy bebizonyíthassa, a legkilátástalanabb helyzetből is van kiút, az Ausztráliában élő szerb szülők gyermekével, a végtagok nélkül született Nick Vujicic-csal beszélgetett, akit mára a boldogság nagyköveteként ismernek világszerte, előadásaira sportcsarnokok telnek meg zsúfolásig. A csupán törzsből álló fiatalember egykori mélypontjain túllépve mára boldognak vallja magát, gyönyörű felesége van, rövidesen gyereke születik és rendíthetetlen hitével másoknak is erőt ad. Ruhásszekrényében egy rendkívül elegáns, finom tapintású, kézzel varrott bőrcipőt tartogat arra az esetre, ha csoda történne. Nick bőrcipője jelképezi a saját erőbe és győzelembe vetett mélységes hitet és reményt.

A királynő beszéde Marosvásárhelyen

„… lassan körvonalazódni kezdett előttem egy terv: kreálj egy vonzó médiaszemélyiséget, s vele aztán felhívhatod a nyilvánosság figyelmét a fontos ügyekre. Legyen Weisz Fanni országos hírű, igazán népszerű közszereplő, s attól fogva minden nagyobb jótékonysági eseménynek, jószolgálati rendezvénynek az arca lehet, hiszen hiteles és szeretett személyiség” – írja Vujity Tvrtko Pokoli történetek/A királynő beszéde című könyvében. A terve sikerült és a Weisz Fannival közösen elindított akció során minden előadással a jelenlévőkben felébresztik a saját életükkel való megbékélést, ugyanakkor ahol csak lehet, ott segítenek.

Fanni elképesztő hátránnyal indult, elhitették vele, hogy a fogyatékkal élő kevesebb, mint a többi. Most az ő álma az, hogy bebizonyítsa, képes segíteni másokon, de sorstársait is a saját álmuk megvalósítására ösztönzi, hisz amint mondja, a siketek is lehetnek teljes értékű részei a társadalomnak, ha megkapják a kellő odafigyelést. És nagyon sok olyan Weisz Fanni van a világon, aki talán sokkal erősebb, mint gondolnánk.

Az előadás befejezéseként a világjáró, veszélyekkel tűzdelt küldetéseket önként vállaló és kereső riporter feltette a kérdést: – Ezek után van-e problémájuk? Majd arra kérte a közönséget, hogy takarja el mindenki a szemét.

Pár másodpercnyi feszült várakozást követően kezdetben bátortalanul, majd egyre magabiztosabban megszólalt angyali hangján az addig csak jelbeszélő lány, a nemes egyszerűségében vonzó szépségkirálynő, Weisz Fanni, akit az édesapja és apai nagyszülei szégyelltek, megtagadtak, mert siketnek született. Az álmok megvalósíthatóságáról beszélt, hisz neki is van egy álma. „Siket vagyok, ha lesz majd kisgyerekem, azt sem hallhatom, mikor azt mondja: szeretlek, anyukám… De van hitem és két karom, amivel majd megsimogathatom, így érezni fogja, mennyire szeretem, hisz a szív hangjához nem kellenek a szavak.” De addig is Weisz Fanni legfőbb álma, hogy a segítséget, amit ő kap, megsokszorozza és másoknak, az arra rászorulóknak adja. Az Országházban sorstársai érdekében győzte le félelmét és szólalt meg saját hangján arra kérve a politikusokat, hogy „a sérült emberek tisztelete és támogatása ne rekedjen meg a paragrafusok szintjén, hisz néha nem is a törvény a legfontosabb. Olykor elég egy jó szó. Egy simogatás. Egy bátorító ölelés. Egy gesztus, ami pénzbe sem kerül. Olykor az is elég.”

Az est üzenete, hogy az élet szép, és mindenki merjen álmodni, hisz kellő hittel és kitartással semmi sem lehetetlen. Vujity Tvrtko és Weisz Fanni e nemes célt szolgálja.