Mi nem látható ezen az épületen?

Sajnos, nem emlékszem, milyen volt Marosvásárhely főtere, amikor még Széchenyi térnek hívták, vagy később, amikor még a Bolyai utca és a római katolikus templom között szerényen, tartásosan, igazi polgári méltósággal álltak egymás mellett az egyemeletes épületek. Azóta kirívóan beleépültek, beleépítettek két-három emeletes, modernnek tűnő, de ide nem illő szállodákat és bankot, s ezzel el is romlott rendesen ez a főtéri boldog békebeli látvány és hangulat.

Hála istennek, pár épület még magán hordozza eredeti szépségét, egy polgáriasodó erdélyi város igényességét és ízlését. Ilyen ez az egyemeletes főtéri épület is, amelyről feljegyezték, hogy egykor ez volt a Bernády-féle gyógyszertár. Azzal az érdeklődéssel léptem be a ma Richter gyógyszertárként működő épületbe, hogy meglássam, felfedezhető-e még ott a száz évvel ezelőtt regnáló és maradandót alkotó polgármester emléke.

Bernády korának hangulata fellelhető itt, már az ajtó fölötti felirat is kedves: PATIKA, és a kirakatban ott látható egy patikamérleg. Nem tudom, egész konkrétan van-e köze annak a kirakatban látható, sok évtizedet megélt egykori patikamérlegnek valamelyik Bernádyhoz – apához vagy fiához –, de számomra egy megszépült vásárhelyi világ hangulatát jelenti.

Belépek a gyógyszertárba, s egyszerre fogad a 20. és 21. század patikás hangulata. A felső polcokon – amit a gyógyszerésznők úgysem érnének el – egykor használt gyógyszerészeti üvegek láthatók, rajtuk latin feliratok. Természetesen szemem azokon akad meg, amelyeket szótár nélkül is felismer egy átlagember: Aqua Destillata – tiszta víz. Elmerengek, egészen pontosan mire használták akkor a megtisztított, desztillált vizet, de azt sem tudom, ma hol vásárolhatok ilyen tiszta vizet?

Aztán meglepődöm, és mosolyogva olvasom tovább az örökös polgármester urunk egykori tulajdonában lévő gyógyszertár régi világának dokumentumait: Coffeinum. Otthon hiába keresem a latin vagy az idegen szavak szótárában a szót, nem a jó rómaiaktól örököltük, hanem az arab világból vette át az európai nép ezt a „központi idegrendszerre serkentőleg ható növényi” kivonatot, amit mi aztán szenvedélyes kávézásként vagy az angoloktól eltanult ötórai teázásként élünk meg.

Talán a bejárati fehér márványlépcső is a polgármester úr ideje óta szolgál ott, mert kopottságában is olyan fehér, tiszta, mint a száz évvel ezelőtti Marosvásárhelyre való emlékezésünk. Ott van abban az épületben Bernády György lelke, lelkülete, emléke, csak éppen a nevét vagy az arcát nem találom sehol, pedig ő azért alkotott olyan maradandót ebben a városban, hogy legalább egyetlen míves márványtáblát megérdemelne azon a főtéri épületen, hirdetve az utókornak: életünk minden tettével szépen és maradandóan szolgálhatjuk a jövőt.