Gazdasági elemzők, de a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is nehéz napokat jósolnak az eurózóna válságának mélyülésével.
Gazdasági elemzők, de a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is nehéz napokat jósolnak az eurózóna válságának mélyülésével. A tévéhíradók a nemzeti valuta rohamos gyengülésével riogatnak, akár 20%-os leértékelődést sem zártak ki, a gazdasági elemzők pedig azzal, hogy az euróövezetben növekvő krízissel arányosan fog Románia lefele csúszni a lejtőn.
Az IMF képviselői a 2008-2010 közötti időszak tapasztalataira hivatkozva még 5%-os gazdasági visszaesést sem zárnak ki. Egy, az elmúlt napokban kiadott IMF-jelentés szerint az országnak öt komoly rizikófaktorral kell számolnia a közeljövőben. Az egyik a már említett válság mélyülése az euróövezetben, a másik a reformok elmaradása, a lakosság és a hazai politikusok negatív reakciója a reformokra, illetve az uniós pénzalapok várakozáson aluli abszorpciója, aminek súlyos következményei lesznek.
Nem vagyok gazdasági szakértő, ezért nem beszélek a bruttó nemzeti jövedelem, a hazai bankrendszer állapotáról, akit érdekel, minden részletet megtalál a Valutaalap jelentésében. Ami azonban aggasztó és amiről szólni kell, az a politikusok érdektelensége. Egyetlen elemző vagy szavazatot kunyeráló politikus sem beszél az előrejelzett sötét világról, arról sem, hogy az Európai Unió motorja, Németország is a recesszió irányába halad, illetve a manufaktúrák tevékenysége októberben lelassult, és ez az egész euróövezet egyensúlyát megbillentette. Persze, meglehet, annyira el vannak foglalva a maguk kis hadakozásaival, hogy, miután számukra nem létkérdés, nem is tudnak a dologról. Talán nem is az az igazi baj, hogy esetleg nincsenek napirenden Európa és a világ történéseivel, bár ez is nehezen elfogadható. Nagyobb a baj akkor, ha tisztában vannak a dolgok állásával, de egyéni vagy csoportérdekek „védelmében” tesznek úgy, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
Mert mit látunk? A politikusok – persze anélkül, hogy általánosítanánk, mert vannak, akik valóban tettek is az emberekért – nemzetiségre, doktrínára való tekintet nélkül kampányolnak, szavazatokat vadásznak, nemcsak politikai ellenfelek egymástól, de esetenként ugyanazon „csapaton” belül sakkoznak ki kollégákat. Megint ígérnek fűt-fát, újra elmennek olyan településekre is, ahol a négy évvel ezelőtti kampány és persze a parlamenti mandátum elnyerése óta egyszer sem jutott eszükbe megfordulni. Azt képzelik, a választók egytől egyig kórosan feledékenyek, nem emlékeznek a be nem tartott ígéretekre, a levágott bérekre és nyugdíjakra, s nem látják, hogy most, télelőn, amikor újra a villanyáram, a gázárak és egyéb áremelkedések, a nehéz tél réme vetítődik eléjük, akkor is csak saját önös érdekeiket kergetik, a legkevésbé sem érdekli őket azoknak a sorsa, akikért állítólag éjt nappallá téve dolgoznak.
Egy dolgot azonban nem kellene elfelejteni. Az egyszerű választópolgár mindig bölcsebb a politikusoknál, s ha akadnak is, akiket el lehet bolondítani egy-egy nejlonvederrel, miccsel, pohár sörrel, többségük tudja, ki mennyit ér. Akkor tehát miről beszélünk?
