Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2011-07-08 14:21:38
A semmi közepén
szentek kezében hervad a virág,
szú perceg a fában, szétmállik a kő,
a lélekből a szó mindent kirág
és a hiányban a semmi nagyra nő.
az útnak vége, még sincs ott a cél,
nem véd szivárványos ernyő, s mint eső
fejedre hull az olvadó acél –
hívnád az Istent, de nincsen térerő.
kiömlő vízként szétfut életed
és a sok cseppben már egyik sem te vagy,
bennük magadat hiába keresed.
nincs többé innen és nincsen odaát,
semmi közepén, almafa alatt,
sírdogál az Úr, s ringatja önmagát.
Madárijesztő
galamb ült a madárijesztőre,
billegő karón ringatja magát,
ó, kóctündér, szentek szeretője,
az Isten épp a kerten ballag át.
világok együtt, s mindenik külön:
angyalok, Isten, rongyos maszkura,
nem találkozunk sosem legbelül,
míg kezünkben hervad a szakura.
az alkony csupa véraláfutás,
boldog semmibe szállt el a galamb,
teteme szép, mintha arcom volna,
s vecsernyére szól bennem a harang.