Nagyanyáink ínyencsége: a hecserliíz

Kukoricaszedés vagy éppen kórévágás után, a mezőről hazajövet az asszonyok meg-megálltak a sáncok mellett, utak mezsgyéjén sűrűn növő csipkebokrok mellett, hogy a dércsípte hecserliből, ha úgy tetszik, csipkebogyóból egy-egy kötényrevalót szedjenek.

Fotó: Mezey Sarolta

Kukoricaszedés vagy éppen kórévágás után, a mezőről hazajövet az asszonyok meg-megálltak a sáncok mellett, utak mezsgyéjén sűrűn növő csipkebokrok mellett, hogy a dércsípte hecserliből, ha úgy tetszik, csipkebogyóból egy-egy kötényrevalót szedjenek. Ma is látom nagymamámat, ahogyan a tövisektől összekarcolt karjából vér serkent ki, ami nem érdekelte. Kitartóan tovább szedte a kincset érő bogyókat, nem hagyta, hogy egy-két karcolás elbátortalanítsa, és lemondjon. Ha volt bőven a bokrokon, akkor az átalvetőt is megtöltötték. Otthon fateknőbe ürítették, s addig tartogatták a szellős gabonásban, kamrában, amíg egy családnak elegendő mennyiség össze nem gyűlt.

Zserbóba és hígpalacsintába a legfinomabb

Amikor befejeződött a mezei munka, s a háziasszony rá tudott szánni egy napot, kifőzte a hecserlilekvárt, ami igazi csemege volt frissen fejt habos tej mellé, kenyérre kenve. De hígpalacsintába is előszeretettel kenték. Arról nem is beszélve, hogy hecserliízzel készül a legfinomabb zserbószelet. Az asszonyok bizonyára tudták, hogy a csipkebogyó nem csak lekvárnak finom, de gyógyhatása is van, hiszen szárítva teának használták. S használják ma is, ha még találnak a mezőn, domboldalakon. Hiszen mostanában nyáron, éretlenül leszedik a gyűjtögetők, akik felvásárlóknál értékesítik.

Vannak vidékek, ahol idén az aszály miatt alig termett csipkebogyó. Másutt a szerencsésebbek idén is rábukkantak a gyümölccsel tele bokrokra. A falusi asszonyok ma már nemigen főzik a hecserliízt, mert nagyon munkás művelet. A piacon néha lehet friss hecserlipépet kapni, egyesek ebből főznek lekvárt. Azonban óvatosnak kell lenni, mert nem tudni, mi is került bele. Azt mondják, hogy ha sárgás a paszta, akkor sütőtökkel szaporították fel.

Hogyan készül a házi lekvár?

Marosvásárhelyen Király Erzsike néni több mint harminc éve készít – eladásra is – tiszta és hamisítatlan hecserlipasztát. A csipkebogyó szedésében a család is segít, de vannak alkalmi „szállítók”, akik két-három mázsával is visznek neki egy-egy idényben.

Erzsike néni beavatott a lekvárkészítés titkaiba. Vette a szép, fényes bogyókat, megmosta, majd inoxedényben főni tette. Két órán át főzte, aztán egy lábasban krumplitörővel megtörte. Az így nyert masszát egy nagyon sűrű rézszitán átpasszírozta. Sajnos, ilyent már nem lehet kapni. Évtizedekkel ezelőtt méterben vették az apró lyukú rézszitát, amit mesterember illesztett a fakeretbe. Ma már ezt sem végzi senki. Ha a szita végleg elkopik, akkor nem lesz újabb. Helyette valami más megoldást kell találni. Visszatérve a passzírozáshoz: a csipkebogyóban található apró szőrök és magvak mind a szitában maradnak. Ami a szitán átmegy, a gyümölcs húsából összeálló élénkpiros paszta lesz, 15 liter hecserliből 10 liter. Ezt főzni teszik, majd ízlés szerint cukrozzák. Általában 3 kilogramm cukor jár bele. Van, aki édesebben, van, aki savanyúbban szereti. – Máskor még karácsony előtt is főztem a hecserlit, annyi volt és annyian kérték – mondta és szaporán passzírozta a következő adagot, ami idén az utolsó volt.