Nem szégyen segítséget kérni

Mit tehet a gyermekpszichiáter?

Örülök a lehetőségnek, hogy megismerhettem dr. Gálicz-Nagy Andrea gyermekpszichiátert, ugyanis e területre szakosodott orvossal eddig nem volt alkalmam beszélgetni. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen végezte tanulmányait, majd Kolozsváron tett szakvizsgát, és attól kezdve a Noé Mentálhigiénés Központban dolgozik. Időközben a budapesti Bethesda kórházban is részt vett tapasztalatcserén. Egy kétéves kislány édesanyja. 

– Először is arra lennék kíváncsi, hogy miért választotta ezt a szakot. Volt valamilyen esemény, tapasztalat, élmény, ami befolyásolta, vagy felismerte, hogy viszonylag kevés a szakember, és nagy szükség van rájuk?

– A gyermekpszichiátriáról nem sokat tudtam, ezért is nagyon vonzónak találtam. A gyermekeket mindig nagyon szerettem, viszont úgy tűnt, hogy a gyerekgyógyászat inkább a betegségről, mint a gyermekről és annak megismeréséről szól. Minden gyermek egy külön érdekes világ. Saját serdülőkoromat nehezen éltem meg, így valószínű, hogy ez is közrejátszott a pályaválasztásban.

Azzal, hogy mennyire kevés a szakember ezen a téren, csak a szakvizsga után szembesültem, amikor sok más megyéből is megkerestek gyermekeikkel a szülők. 

– Milyen képességekkel kell rendelkeznie annak az orvosnak, aki erre a szakra vállalkozik?

– Erre a kérdésre a válaszért inkább a gyermekeket meg a szüleiket kellene megkérdezni, de mindenképpen sok türelem, empátia, kíváncsiság és szeretet kell hozzá.

– Feltehetően a gyermekeknél is előfordulnak a felnőttekéhez hasonló kórképek, amelyekkel felkeresik a gyermekpszichiátert. 

– Igen, vannak a felnőttekéhez hasonló kórképek: szorongás, depresszió, kényszeres zavarok, traumához kapcsolódó zavarok, táplálkozási zavarok stb., de vannak specifikusan a gyerekkorhoz kötött kórképek is, mint az idegrendszer fejlődési zavarai, ahova beletartozik az autizmus-spektrumzavar, a figyelemhiányos hiperkinetikus (hiperaktivitás) zavar, tanulási zavarok, tik- (akaratlan mozdulatok) zavar stb.

Az utóbbi időben úgy érzékelem, hogy több a szorongásos betegség, ugyanakkor a serdülők korosztályában a depresszió és az önbántalmazó magatartás is egyre gyakoribb.

Sok szülő az online oktatás során szembesült, hogy gyereke mennyire nem tud figyelni, vagy mennyire nem tud ott ülni, és lépést tartani a tanulással. Sok esetben emiatt kértek segítséget, és derült ki, hogy a gyereknek figyelemhiányos hiperkinetikus zavara (röviden ADHD – attention deficit and hiperactivity disorder) vagy valamiféle tanulási zavara van.

– A sajátos, jobbára a gyermekekre jellemző problémák milyen okokból alakulnak ki? 

– Amint említettem, az idegrendszer fejlődési zavarai azok, amelyek veleszületett állapotok, és jó esetben már gyermekkorban diagnosztizálják. Kialakulásukról többféle elmélet létezik, de eredetük nem tisztázott teljes mértékben. Napjainkban nagyon megugrott az autizmus-spektrumzavarral és az ADHD-val élő gyerekek száma. Ez azzal is magyarázható, hogy a pedagógusok, szülők informáltabbak ezen a téren, és gyakrabban kérnek segítséget. Viszont a mai rohanó világ kedvez például az ADHD kialakulásának, a folyamatos pörgés, a multitasking (egy időben több mindent csinálunk), a folyamatos információáradat, a sok különböző aktivitás, a túl sok inger mind erősíthetik a tüneteket.

Mind az autizmus, mind az ADHD kialakulásában közrejátszhatnak a szervezetet érintő hosszú távú gyulladásos megbetegedések, pl. az ételintoleranciák által kiváltott gyulladásos folyamatok. Ugyanakkor a terhesség, a szülés alatti oxigénhiányos állapotok, a koraszülés és az ADHD kialakulása között is találtak összefüggéseket.

Mindkét említett betegség esetében a családon belüli halmozódás figyelhető meg, így bizonyítható a genetikai háttere is ezeknek az állapotoknak. Ugyanakkor izolált eseteket is látunk, ahol családon belüli előfordulás nincsen.

Amikor a poszt-Covid-hatásról érdeklődöm, a doktornő elmondja, hogy a gyermekeknél inkább a szociális megvonás következményei miatt kialakult tünetek a hangsúlyosabbak, és a szociális élet online térbe való áthelyezésének mellékhatásait észleli a leggyakrabban.

– A serdülőkorban lévő fiataloknál a kortárs kapcsolatok jelentik a mentsvárat. Ebben a korban bármit mond a szülő, azt a kortárs felül tudja írni, mindig neki van igaza, és neki mond el mindent. A Covid-19 miatt elrendelt korlátozások a személyes kapcsolatokat leszűkítették. A gyermekeket „bezárták” a szobájukba, vagy összezárták a szüleikkel. Kifejlett megküzdési mechanizmusok híján másban keresték a menekvést, gyakoribbá váltak a különböző patológiák, így a falcolás (önsértő magatartás) és a függőségek pl. az online játékok terén…

A kutatások szerint a depresszió és a szorongás előfordulása a pandémia alatt megduplázódott a gyermekpszichiátriai patológiában. Az öngyilkosságok száma is megnövekedett ebben a korosztályban. Gondolatszinten gyakoribb, de ha már foglalkoztatja a gondolat, azt komolyan kell venni. Ami pedig az online teret illeti, a társas életüket is ott élik, ugyanis azt már annyira megszokták, hogy egymás mellett ülve sem tudnak szóban kommunikálni. 

A tanítás átkerült az online térbe nemcsak az iskolásoknál, az óvodásoknál is, akik megtanulják az elektronikus „kütyüket” kezelni, majd nagyon gyorsan függővé válnak, és a mozgásos ügyességi játékokat mellőzik, azok előnyére – osztja meg aggodalmát a gyermekpszichiáter. 

– És aggódhatunk a kamaszodó diákok miatt is. Miközben nagy szükségük lenne a fizikai mozgásra, a távoktatás idején délután 2–3 óráig tart az iskolai program, a házi feladatot szintén a képernyőről kell megnézniük, és gyakran előfordul, hogy a tananyagot is. Este pedig, ha nagy ritkán még marad idő, „kikapcsolódásképpen” a számítógépen játszanak, vagy az általuk kiválasztott filmet a laptopon nézik meg. Ma még beláthatatlan, hogy a képernyő előtt töltött napoknak, estéknek mi lesz később a következménye.

– Sajnos az online játékokat reggelig is képesek játszani. Az időérzékük megszűnik, és nem tudják felmérni, hogy hány órát ülnek a képernyő előtt – mondja a doktornő.

A függőségek mellett a kisebbeknél, akik hosszú ideig otthon össze voltak zárva a szülőkkel, amikor újra óvodába vagy iskolába kell menniük, az elválási szorongás ismét jelentkezik, és a leválás újra meg kell történjen.

Amikor megszűnt a kezdeti bezártság, az autista gyermekeknél a szorongásos tünetek emelkedtek, számukra ugyanis jó volt, hogy a megszokott helyüket nem kellett elhagyniuk, és mindennap ugyanaz történt. Amikor újra beindult az élet, ez kényelmetlenséget, félelmet váltott ki bennük.

– Mivel gyógyít a gyermekpszichiáter?

– Ez nagymértékben a patológiától függ. Első lépés elnyerni a bizalmukat, hogy megértsék: biztonságos helyen vannak, ahol nem ítélkezünk, hanem próbálunk segíteni, majd jöhet a tanácsadás mind a szülőknek, mind a gyermeknek. Megpróbáljuk a káros magatartásokat, gondolatokat megváltoztatni, majd kiiktatni, ami ideális esetben a pszichológus segítségével történik. Ez lehetséges nálunk a központban, az iskolapszichológusnál, magán pszichológiai kabinetekben, a lényeg az, hogy a gyermek kapjon pszichológiai segítséget is.

– Annyi lett, lesz a problémás gyermek, hogy az iskolapszichológusok számát minél hamarabb meg kellene emelni, hogy ne 800 diákra jusson egy olyan szakember, aki természetesen az anyanyelvén tud beszélni a gyermekkel – merült fel ez utóbbi, nagyon fontos szempont is a beszélgetés során. 

– Az iskolai pszichológusok mellett nagy szükség lenne az érzékenyítésre a szülők, tanárok körében, hogy ne bagatellizáljuk a gyermek problémáit, és ne szégyelljünk ilyenfajta segítséget kérni. Öröm számomra, hogy már több esetben a gyermek az, aki jelzi, hogy szeretne pszichiáterrel vagy pszichológussal beszélgetni.

– Említette korábban a szorongást; mi okozza, mi tartja fenn?

– A szorongásra való hajlam genetikailag is öröklődik, azonkívül több szorongásos magatartást eltanulunk szüleinktől, nevelőinktől. Nagyon sokféle szorongás van: gyerekeknél a leggyakoribb a már említett elválási szorongás, azonkívül például a szociális szorongás, a generalizált szorongás, fóbiák, a leg-

ijesztőbb pedig a pánikroham. Az utóbbinál mindig orvoshoz fordulnak, de nagyon sokszor csak utolsó esetben hozzánk, miután nem találnak semmi szervi elváltozást náluk. Az ilyen betegek általában többször igénylik a sürgősségi osztály szolgáltatásait, a hirtelen jelentkező, ijesztő tünetek miatt: légzési nehézség, gyors szívritmus, nehézlégzés, beszűkült tudat, halálfélelem stb. A szorongásos páciensek esetében is nagyon fontos a pszichoterápia, hogy eltanuljanak olyan stratégiákat, amelyek segítenek, hogy szembe tudjanak nézni, és meg tudjanak küzdeni a szorongásaikkal.

– Mit tehet a gyermekpszichiáter?

– Vannak olyan súlyos esetek, hogy kénytelen vagyok a gyógyszeres kezelést is bevezetni, ebben nagyon fontos a szülők közreműködése, támogatása, hogy odafigyeljenek, megértsék és elfogadják a gyermek problémáit. Sok esetben fontos lenne a családterápia, de ezt a lépést teszik meg a legnehezebben a családok. Az is előfordul, hogy valamelyik szülő nem fogadja el, visszautasítja, hogy pszichológushoz járjon a gyermeke. 

Vannak olyan zavarok, mint pl. az ADHD, amelyben a gyógyszeres kezelés a leghatékonyabb, és nagyon fontos, mert ezt a problémát nem növi ki a gyermek, és olyan felnőtt lesz, akinél valami társbetegség alakul ki, ha figyelmen kívül hagyjuk, így például valamilyen függőség (alkohol, kábítószer) vagy szorongás, depresszió.

– Vajon a problémás gyermekeknek hány százaléka jut el orvoshoz?

– Ezt nem tudnám megsaccolni, de mindenképpen lehetne a helyzeten javítani. Külföldön fél éveket, éveket várnak egy gyermekpszichiátriai konzultációra, úgyhogy ebből a szempontból jobban állunk. Nagyon sok olyan ügyes tanítónő, óvónő, tanár van, aki felfigyel arra, hogy megváltozott a gyermek magatartása, és értesíti a szülőket, akik jó esetben elfogadják a tanácsot, és segítséget kérnek.