Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Bejárta az országot az a mondvacsinált eset, amikor valahol Székelyföldön nem szolgálták ki a többségi nemzethez tartozó honfitársunkat a kenyérboltban, mert románul kérte a cipót. Ez a szándékosan gerjesztett etnikai konfliktus csak kis epizódja a több évtizede tartó, a törvény által garantált magyar feliratokat is tartalmazó helységnévtábla-mázoló, utcanév- és egyéb táblacserélő akcióknak. Tudjuk, a jól irányított propaganda egyik célja, hogy a magyar kisebbséghez tartozók ne érezzék jól magukat az országban, és ha lehet, minél többen távozzanak. Ez a helyzet – uniós tagság ide vagy oda – immár több mint 30 éve tart. Sajnos. Mikor jutunk oda, hogy a többnyelvűség, egy világnyelv ismerete a civilizáció, az európaiság egyik fontos mérvadója lesz? Főleg ahol a szakma velejárója kell hogy legyen. Ahol a hozzánk érkező külföldieknek hasznos útbaigazítást kell adni. Mint például a Román Vasúttársaság jegy- és információs irodájában. Friss eset. Velünk történt meg.
A minap a Kolozsvár felé induló vonathoz kísértük el egyetemista lányunkat. A jegyirodánál egy magyarországi házaspár érdeklődött a budapesti járat felől. A kasszánál levő hölgy mondja: nem érti, beszéljenek románul. A vendégek angolul próbálkoznak, az üvegablak mögötti alkalmazott pedig hajtogatja: nem érti, beszéljenek románul. Beálltunk tolmácsnak. Arról tájékoztatja őket, amit mi is tudunk, hogy nincs járat. Aztán arról kérdezik a jegyárust, hogy milyen alternatív megoldást ajánl. Ő csak hajtogatja: nu înţeleg, nu ştiu (nem értem, nem tudom). Eltávolodunk az ablaktól, majd közösen az interneten autóbuszjáratokat kerestük. Mert a vasútállomáson másféle utazási lehetőségről nem tájékoztatnak. Sem szóban, sem a kifüggesztett tájékoztató táblákon. Mi több, tudomásunk szerint a magán-vasúttársaság sokkal kényelmesebb szerelvényeket közlekedtető járatait sem népszerűsítik.
Megtudjuk, a magyarországiak még voltak Marosvásárhelyen. Úgy indultak útnak, hogy egyszerűbb, ha vonattal közlekednek, mint gépkocsival. Mert bármely, tőlünk nyugatabbra levő országban a vasúti közlekedés pontra van téve. Arra számítottak, hogy Romániában is. Döbbenten kérdik: miért nincs direkt járat egy ilyen nagyvárosban, ahol jelentős számú magyar él? Mi is felvetettük, sőt néhány hónappal ezelőtt egy oldalban taglaltuk a kérdést a Népújságban. Megoldás végett a politikai döntéshozók figyelmébe ajánlottuk a helyzetet. Azóta nem lépett senki. Se román, se magyar részről. A Román Vasúttársaság „állam az államban”. Nem sokat változott három évtized alatt. Vagy mégis? A fenntartható fejlődési elveket alátámasztó alternatív közlekedési eszközként uniós beruházásokat (is) eszközölnek. Marosvásárhelyen felújították a nagyállomást, korszerűsítik a Brassó – Nagyszeben – Temesvár főútvonalat (a villamosítás még mindig nem érte el az egykori Székely körvasút Székelykocsárd – Déda közötti szakaszát), kék nyilak és modern(ebb) szerelvények kezdtek megjelenni egyes útvonalakon (kevésbé a Székelyföldön), és mégsem értjük, miért állunk messze ezen a téren (is) Európától.
Van egy mondás: ha nem megy az üzlet, nem a bútorokat kell lecserélni. Talán itt is alkalmazni kellene ezt a módszert. Aki nem hiszi, járjon vonattal Marosvásárhelyről Bukarest vagy Budapest irányába, végállomásként a parlamentbe.