Nyílt sebe a szíven szúrt világnak
2012-10-08 16:30:25
- Kaáli Nagy Botond
Hallottunk-e egyebet évek óta, mint hogy meghalt a vers?
„…Hallottunk-e egyebet évek óta, mint hogy meghalt a vers? Nagyképű, hamis pátoszú álpapok naponta mondanak halotti beszédet fölötte, s a két látó szemére megvakított, zaklatott ember már-már csakugyan hajlandó halottat látni az üres koporsóban. A vers a természettel egybeolvadó művészet, a legnagyobb, a legtökéletesebb, a rezgő emberi lélek minden sziromnál finomabb szövésű virága…” – mondta egykor Dsida Jenő és tolmácsolta szavait hűen, a fiatalon elhunyt költő csendes világlátásához méltó hitelességgel Bogdán Zsolt színművész a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházának színpadán.
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata látogatott el Marosvásárhelyre és örvendeztette meg az igen szép számban megjelent közönséget múlt hét végén egy emlékezetes pódiumestéllyel: Dsida Jenő verseit és vallomásait Szugyiczky István, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának színművésze szerkesztette, majd rendezte előadássá, a magyar- és világirodalom egyetemes szépségű alkotásait pedig Bogdán Zsolt Uniter- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész, Kovács Éva Poór Lili-díjas és Csutak Réka színművészek adták elő való hittel és alázattal.
Sötét háttér előtt álló, árnyakban gazdag színpad, rajta két szék nézett farkasszemet a nézőtérrel – ennyi fogadta az érdeklődőt az est kezdetén, de a díszletnélküliség az előadás erényévé változott: hagyta szabadon szárnyalni a fantáziát, engedte a mindennapi nívótlanságban céltalanul bóklászó emberi elmét útra kelni a katarzis felé. Az est dramaturgiája látszólag egyszerű volt: versek és Dsida vallomásai, versről, emberiségről, hitről, irodalomról írott elmélkedései követték egymást a színpadon és nézőtéren. Kovács Éva és Csutak Réka, antik kórusként, a színpadon szavalták Dsida halhatatlan költeményeit, míg a költőt megszemélyesítő, alakját színészi játékában is életre keltő Bogdán Zsolt a nézői mikrokozmoszt is belakta: a tér a séta helyévé változott – Dsida természetszeretete a sétában, emberszeretete az előadás interaktivitásában mutatkozott meg. Az egészen korai alkotásoktól az érett férfikor verseiig terjedt a repertoár, a tragikusan fiatalon elhunyt költő megannyi örök érvényű versét hallhatta a közönség a halk zene által csak néhol gazdagított, mégis megdöbbentő erejű előadáson. Amely igen hitelesen közvetítette Dsida költészetének lényegét. Ahogyan Bogdán Zsolt is hasonló hitelességgel idézte meg a szatmári költő alakját – természetességét, kedvességét, életkörülményei és egészségi állapota ellenére is töretlen optimizmusát, szívből fakadó jókedélyét. Alkotásain keresztül újra megérintett humora – többszöri közönségi felnevetésekből sem volt hiány az egyébként sötét színvilágú, néhol szándékoltan recitatív jellegű esten –, nagyszerű természete, hite az emberben, Istenben, Erdélyben. Dsida páratlan intelligenciája, kétségbeesett harca az életért, majd a finom humorba csöppentett, csendes belenyugvása a megváltoztathatatlanba, hite és érdeklődése minden új iránt, a lét örömeinek szeretete, a jóság hitvallása, a mélyre látó szelídség ereje – mindezt hitelesen, élően és megrendítően közvetítette az előadás, méltóan a költő életéhez, hitéhez, hagyatékához.
