A napokban lezajlott kormányátalakítás kapcsán az egyes miniszterek kinevezése körüli politikai csatározás dominálta a címlapokat, ámde az elnöki aláírást megkapó tárcavezetők közt is van olyan, akinek a karrierútja pontos diagnózisa az ország állapotának.
Az ifjúsági és sportminisztérium is új tárcavezetőt kapott a napokban. Első látásra előrelépésnek tűnik, hogy az új miniszter – előző két elődjétől eltérően – legalább sportolt, tehát a szakterületről származik. Azzal még nincs semmi baj, hogy csak harmadosztályú csapatokban rúgta a bőrt, elvégre nem minden spílerben lakozik egy Puskás. De legalább elvégzett egy testnevelői szakot, ami az aktív korukban krőzusi életet élő, de karrierük után életük végéig koplaló focistákhoz képest minőségi különbség. A jóakarathoz sem mindig társul ihlet, hősünk a címzetes tanári vizsgán első nekifutásra 2,75-ös osztályzatot ért el, amiből egy pont hivatalból járt. A kudarc nem szegte kedvét, hatszor is nekiment a vizsgának, ami dicséretes kitartásra vall.
És közben beiratkozott a szocdem párt megyei szervezetébe. Ettől kezdve szárnyalni kezdett a pályája, a címzetes tanári vizsga már a soron következő próbára abszolválva volt, de a következő évben már iskolaigazgatói székig, újabb két év múlva helyettes főtanfelügyelői fotelig is vitte, a két évvel ezelőtti választásokon már a szenátusba is bejutott. A törvényhozói játéktérre azért már nem egy Ronaldóként robbant be, két év alatt egy politikai nyilatkozat, egy interpelláció, és kilenc plénumbeli felszólalás a mérlege. De tudományos téren továbbra is töretlen a fejlődés, az új miniszter dolgozata már készül a fővárosi egyetem testnevelési karának doktori iskolájában.
Vajon hány olyan köztisztséget töltenek be ebben az országban olyan emberek, akiknek a pártkönyv megszerzésétől indult be a papíron irigylésre méltó, olyan szárnyalást felmutató karrierük, amilyenre normális halandóknak tisztességes munkával esélyük sincs? Ahogy az ország kinéz és halad, rengeteg ilyen lehet, csak kevesen jutnak épp annyira szem előtt levő pozíciókba, hogy szakmai pályájuk hátterét kiderítse a sajtó, mint emberünkét, akinek szárnyalását a hírportálok hamarabb felfedték, mint hogy megbízólevelén a tinta megszáradt volna. A különbség a jobb helyek és szép hazánk közt az, hogy míg máshol a pártok a végrehajtói tisztségekbe – melyek feltételezik az adott szakterület ismeretét – a valós életben is megalapozott szakmai sikerekkel rendelkező s így tekintéllyel is bíró embereket kérnek fel, addig nálunk megalkotják a saját káderkeretüket, szakmailag felfújt, s így bármikor kézileg vezé-relhető „szakpolitikusokból”. Így fért bele közel hetven miniszter is az utóbbi két év immár negyedik kormányába.
