2024. july 1., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A replika jogán…

  • 2011-10-17 15:52:33

A Népújság október 4-i számában Nem engedték szószékre a lelkészt címmel jelent meg tudósítás a nyárádszentbenedeki református lelkész és a faluközösség közötti viszályról.

A Népújság október 4-i számában Nem engedték szószékre a lelkészt címmel jelent meg tudósítás a nyárádszentbenedeki református lelkész és a faluközösség közötti viszályról.

1. Nem lett volna szabad idáig fajuljon a helyzet, de amikor csordultig töltenek egy poharat, az is kiloccsan belőle, aminek benne kellett volna maradnia. Pályi Mária tiszteletes asszony a fent említett cikkben így fakad ki a panaszokkal szemben: „Itt öregedtünk meg, és ami tőlünk telhető volt, mindent megtettünk…” Valóban nem szabad elfelejtenünk a pozitívumokat sem, amelyekre pillanatnyilag árnyékot vetnek a rossz emlékek. Ilyenek a tiszteletes asszony gyönyörű kézimunkái a templomban, a 25 éve berendezett gyülekezeti terem, melynek dísze a tiszteletes úr által saját kezűleg faragott szószék, a templomjavítási munkálatok, a nőszövetségi tevékenység, az egyházi kórus, a földgáz bevezetése idején vállalt aktív szerepe a tiszteletes úrnak, és sok más. Mindezek sajnos csak a múlt emlékei, mert az elmúlt évtizedekben a lelkész házaspár egyre távolodott a hívektől, a faluközösségtől.

„Mindent megtettünk…,” mondta a tiszteletes asszony, de ebből a „mindenből” leginkább a közösség iránti SZERETET hiányzott. Az emberek számára egy őszinte, felebaráti szó a lelkész vagy felesége részéről, egy bátorító vagy megbocsátó kézfogás, egy mosoly a mindennapok harcában semmi mással nem pótolható. Ehelyett a nyárádszentbenedeki híveknek, kicsiknek és nagyoknak már évek óta csak szidás, ítélkezés, gúnyos, megalázó vagy lekezelő hangnem jutott, mindig „fentről”, sosem emberközelből. Azzal is csak nőtt a tátongó szakadék a lelkész és a hívek között, hogy az emberekben, a faluközösségben csak a rosszat, a negatívumot volt hajlandó észrevenni és szapulni, a jót valahogy mindig eltakarták a felhők. Ha minden ruhánkat a fonákján viselnénk, biztos egy idő után nagyon esetlenül éreznénk magunkat… E sok „apróság” mellé már csak nyomatékul szolgált az egyházközség anyagi gondjainak kérdése, a ravatalozóterem építésének gátolása stb.

2. A másik súlyos mondata a tiszteletes asszonynak: „Annyi a vigasztalásunk, hogy elődeinkkel ugyanezt tették, mindenkit elüldöztek innen.” Ez a mondat nem csak a faluközösségre nézve volt sértő, hanem az előző lelkészek még élő családtagjai körében is felháborodást váltott ki. Pályi tiszteletes úrék is 37 éve élnek a faluban, és az előző lelkészeket sem üldözte el a falu. De a hitelesség kedvéért, fordított időrendi sorrendben, tömören felidézném az elmúlt évszázad nyárádszentbenedeki lelkészei és a hívek viszonyát.

Kovács Kálmán lelkipásztor itteni lelkészi szolgálata (1952–1974 közötti időszak) után Nyárádszentbenedekről vonult nyugdíjba. Azt követően is többször hívták vissza, hogy egykori presbiterek vagy régi, jó hívek temetésén prédikáljon. Gyermekei ma is szeretettel emlékeznek vissza gyermekkoruk színterére és alkalomadtán vissza is látogatnak a faluba. Tiszteletbeli meghívottakként jelen voltak a Ferenczy Júlia-emléknapon is 2009-ben.

Gruja Farkas 1936–1951 között volt a Nyárádszentbenedeki Református Egyházközség lelkipásztora. A második világháborút követő rendszerváltás után nem számított egyedi esetnek az egyházak és lelkészek ellen irányuló politikai elnyomás, üldöztetés. Ennek áldozataként került börtönbe több alkalommal is Gruja Farkas tiszteletes úr, de a nyárádszentbenedeki hívek közül többen is Kolozsvárra utaztak, hogy mellette tanúskodjanak. Végül, a politikai nyomás következtében, illetve pár családdal kialakult nézeteltérése folytán 1951-ben valóban el kellett költöznie innen. De nem a falu üldözte el, hiszen Olaszteleken, ahol ezt követően szolgálatot vállalt, több alkalommal is meglátogatták a benedeki presbiterek és presbiter asszonyok. Idős özvegyével, Grujáné Barra Katalin tiszteletes asszonnnyal, a 92 éves „Cica nénivel” mai napig tartják a kapcsolatot a falubeliek. Örömmel és szeretettel vett részt tiszteletbeli meghívottként az idősek karácsonyi ajándékestjén 2008-ban és a Ferenczy Júlia-emléknapon 2009-ben.

Dr. Nagy András református lelkipásztor hivatalos adatok szerint az 1924-1936 közötti időszakban szolgált Nyárádszentbenedeken, de nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy haláláig lelkipásztora maradt nyárádszentbenedeki híveinek. Közel sem nyomás hatására ment el, hanem mert lehetőséget kapott arra, hogy egyetemi előadótanári hivatást vállaljon. 1936-tól a Kolozsvári Református Teológia ószövetségi tanszékének professzora volt. A falubelieknek azonban továbbra is tanácsadója, segítő keze, lelki támasza maradt. Több nyárádszentbenedeki családdal lélekben, rendszeres levelezés vagy családi látogatások révén évtizedek múltán is fenntartotta a kapcsolatot. A fiatal házasok, megszületett gyermekek, iskolába vagy katonaságba induló fiatalok jövőjéért imádkozott, a gyászolóknak, szenvedőknek együttérző, vigasztaló szavakat küldött, Isten igéjével bátorította őket. Kincsként őrzött leveleinek egész sora idézi e kapcsolat emlékét. 1945. május 14-én keltezett, Móréh Zsigmond családjának küldött levelében így fogalmaz Nagy András tiszteletes úr: „Egészen megújultunk, amikor váratlanul ismét megéreztük, hogy szentbenedeki kedveseink nem felejtettek el, sőt, talán nem is voltak bizonyosak, hogy élünk, és mégis gondoltak reánk. Úgy érezzük, ez a szeretet már a sírig megtart és azután sem hagy el. (…) De mondják meg az én jó szentbenedeki atyámfiainak, minden jó testvérnek, barátnak, lelki rokonnak, hogy lélekben velük vagyok. Imádságunkból a szentbenedekieket egy nap sem hagyjuk ki. Most, hogy jön a szent Pünkösd ünnepe, találkoznak sokakkal a templomban, tudassák egymás között, hogy mindnyájukat testvéri szívvel köszöntjük!” Fia, Nagy Géza nyugalmazott református lelkész, bár már hatéves korától Kolozsvárra került, mégis Nyárádszentbenedeket érzi szülőfalujának. Innen vitt egy maréknyi földet Debrecenbe, s tiszteletbeli meghívottként emelkedett lélekkel vett részt a Ferenczy Júlia-ünnepségen és a falu történetéről megjelent könyv bemutatóján.

Ady Sámuel 1899-1923 között volt lelkipásztor a falunkban. Mint minden időben és faluban, a hívek egy része italozott, nem látogatták rendszeresen az istentiszteletet és nem keresztyénekhez illően viselkedtek. Ezt a lelkész kemény dorgálással próbálta orvosolni. Ezzel szemben az Erdélyi Református Egyházkerület Marosvásárhelyi Vidéki Gyűjtőlevéltárában panaszlevél maradt fenn a hívek részéről, amelyben a lelkész munkáját kifogásolják (érdekes módon, száz év után a maihoz hasonló panaszokkal…). Ennek ellenére nem került sor komolyabb összetűzésre a falubeliekkel, nem volt elüldözve a lelkész. Itt halt meg, síremlékét ma is gondozzák a nyárádszentbenedeki temetőben, családja évente felkeresi.

…Akkor kik is voltak azok az előző lelkészek, akiket elüldöztek a nyárádszentbenedekiek???…

Az egykor Nyárádszentbenedeken szolgáló lelkészek hozzátartozói és az igazságot keresők nevében: Nám Mária Emese tanítónő

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató