A siker kulcsa

Hálózatokban élünk, hálózatok élnek bennünk. Hálózat a társadalom, amelynek tagjait családi, baráti, munkatársi, ismeretségi kapcsolatok kötik össze. Szavak hálózata a nyelv, amellyel kommunikálunk, és a modern kommunikáció eszköze, az internet is egy óriási hálózattá nőtte ki magát. A hálózatok megtalálhatók a természetben, a gazdasági életben, a szállítás területén, és szervezetünket is behálózzák a különböző rendszerek (idegrendszer, keringési rendszer például), és hálózatként működik „a biokémiai reakciók által összekötött molekulákból felépülő sejt” is. 

Szinte hihetetlennek tűnik számomra, hogy marosvásárhelyi előadása előtt a hálózatkutatás világhírű szaktekintélyével, dr. Barabási Albert-László egyetemi tanárral, akadémikussal a régi városháza tornyának kőlépcsőjén ülünk, ahova a Kultúrpalota minden zugát átható fúvószene elől menekültünk. Nem a legelőkelőbb hely egy Amerikából érkezett jeles vendég fogadására, de a legnagyobb természetességgel veszi tudomásul a helyzetet. Keresem benne a komoly bostoni tudós professzort, de a fekete póló, a világos nadrág és a piros cipő, amit visel, valamint alkata, mozdulatai első pillanatra azt a benyomást keltik, mintha egy aktív sportoló mellett ülnék, akinek 51. évéről deresedő halántéka árulkodik csupán. Pózok nélkül, meglepő természetességgel beszél, és olyan lelkes udvariassággal válaszol a valószínűleg százszor feltett kérdésekre, mintha először hallaná őket. 

– Minek nevezi a legszívesebben magát, fizikaprofesszor, hálózatkutató, feltaláló, akit a Barabási Albert-modell megalkotójaként ismernek világszerte?

– Ez valójában nem tőlem függ, a közönség dönti el, hogy minek akar nevezni. Én vagyok mindaz, ami a felsorolásban elhangzott, de ugyanakkor megmaradtam annak, aki a rám ruházott címek ellenére vagyok. Fizikusnak tanultam, pillanatnyilag a hálózatkutatás professzoraként tanítok, ami megfér együtt egy identitásban.

– Hol és milyen szakot tanult, hol és milyen szakot tanít?

– A csíkszeredai Márton Áron Gimnázium elvégzése után mérnöki fizikát tanultam a Bukaresti Egyetemen, majd a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem elméleti fizika szakán fejeztem be tanulmányaimat. Bostonban doktoráltam, szintén elméleti fizikából. Az életem többi részében fizika tanszékeken dolgoztam, az elmúlt öt évben már hivatalosan is a hálózatelmélet professzora vagyok. Tartok egy kurzust Bostonban a Northeastern Egyetemen, egy másikat a budapesti Közép-európai Egyetemen, és egyetemi tanári állásom van a Harvard Egyetemen. 

– Továbbra is érvényes, hogy amerikai feleségével kétlaki életet élnek, felváltva Bostonban és Budapesten, hogy a gyermekeik magyarul tanuljanak? 

– Öt évig Budapesten, szeptember óta Bostonban járnak iskolába, és nyári táborokba jönnek vissza Magyarországra és Erdélybe. Most éppen egy ilyen táboridőszak végére értünk. 

– A skálafüggetlen, azaz a kiegyenlítetlen kapcsolateloszlású hálók elméletének kidolgozásával új tudomány született, amely megváltoztatta világképünket, ismereteinket a körülöttünk és bennünk lévő bonyolult rendszerekről. Hogyan támadt az ötlete, hogy a hálózatkutatás mellett kötelezze el magát? Azt olvastam valahol, hogy a New York-i utca képe ihlette, vagy ez csak képletesen igaz?

– Részben szó szerint így van, részben nem. Az ötlet valóban New Yorkban született meg, az IBM-nél dolgoztam akkor, és New York City alvárosában, Bronxban laktam. Amikor a hálózatokról kezdtem gondolkodni, a város behálózottsága megerősítette, hogy ez egy nagyon izgalmas kérdés. Hiszen a felhőkarcolók minden irodájába áramot, vizet, internetet és sok egyéb más dolgot kell eljuttatni, és közben nem gondolkozunk azon, hogy ez a hálózat hogyan néz ki, és melyek a belső tulajdonságai. Ott erősödött meg a gondolat, amikor egyik barátommal sétáltunk, és próbáltam megmagyarázni neki, hogy a hálózatok kérdése miért releváns, miért fontos.

– Hogyan jutott el első legnagyobb eredményéig, a skálafüggetlen hálózatok felfedezéséig? 

– Ahogy említettem, New Yorkban a számítógép-tudományba belemélyedve találkoztam a hálózatokkal Erdős Pál és Rényi Alfréd magyar matematikusok munkássága révén, akik a véletlen, skálafüggő hálók elméletét dolgozták ki. Akkoriban teljesen meg voltam győződve, hogy az ő elméletük nagyon jól leírja a valóságot. Négy-öt évnek kellett eltelnie az első gondolattól a felismerésig, hogy a valódi hálózatok nem ilyenek. Ekkor már professzor voltam az indianai Notre Dame Egyetemen, ahol megnyílt a lehetőség számunkra, hogy felmérjük a világháló szerkezetét. A világháló térképe adta meg azokat az adatokat, amelyekből kiderült, hogy ez nem úgy néz ki, mint a véletlen hálók. Vannak bizonyos belső tulajdonságai, amelyek közül az egyik nagyon szembeötlő a skálafüggetlen tulajdonság volt. 

– Megkérem, hogy magyarázza meg a különbséget olvasóinknak!

– Minden háló huzalokból és csomópontokból áll. A modellezés alapján kialakított véletlen vagy skálafüggő hálóknak az a tulajdonságuk, hogy pontosan meg lehet jósolni, hogy egy csoportnak átlagosan hány huzala lesz, tehát ezeknek a huzaloknak a száma hasonló, és ebben a hálóban mindenkinek ugyanannyi kapcsolata van, tehát ez egy demokratikus háló. A természetben nem lehetnek véletlen hálók. A természetben, társadalomban jelen levő belső rendet kell tükröznie a hálók szerkezetének is. Erről a világháló tanulmányozása közben győződtünk meg, ugyanis azt láttuk, hogy van néhány erősen csatolt csomópont, amely több száz huzallal rendelkezik, de a legtöbb csomópontnak csak néhány huzala van. Ebből következik az egyik szembeötlő tulajdonság, a belső inhomogenitás, egyenlőtlenség, ami azt jelenti, hogy rengeteg kis csomópont él együtt néhány nagy csomóponttal. Ez matematikailag is másképpen íródik le, mint egy véletlen skálafüggő háló, amelyben a csomópontoknak hasonló számú huzaluk van. A különbségnek szemmel látható következményei is vannak. 

– Ebből adódik az a tulajdonságuk is, hogy a skálafüggő hálókhoz képest a skálafüggetlen hálók kevésbé sebezhetők?

– Következő lépésként körülbelül két évvel később a marosvásárhelyi Albert 

Rékával tanulmányozni kezdtük a hálók sebezhetőségét, azt, hogy mennyire érzékenyek a csomópontok eltűnésére, kiesésére. Mindenik hálóban ugyanis a csomópontok sebezhetők, és néha természetes folyamatok, néha elromlás miatt eltűnnek. A kutatások eredményeként kiderült, hogy a skálafüggetlen hálóknak van egy nagyon izgalmas belső tulajdonságuk, hogy véletlen hibák nem lövik szét a hálót. Ez nem jellemző a véletlen (skálafüggő) hálókra, amelyeknek van egy küszöbük, amit ha elérnek a hibák, a háló darabokra esik. A skálafüggetlen hálókra a robusztusság jellemző, ami azt jelenti, hogy ha véletlenszerűen támadják, akkor összeszűkülnek, de nem esnek szét, ha azonban a nagy csomópontokat összehangoltan sorra kilövik, akkor ez a háló is szétesik.

– A hálózatoktól hogyan jutott el a sejtkutatásig?

– Mint sok minden, ez is a véletlenen múlott. Akkoriban Chicagóban laktam, és a játszótéren, ahol a gyermekeim magyarul beszélő társakra találtak, az apáról kiderült, hogy budapesti magyar orvosprofesszor. Beszédbe elegyedtünk, és egymás munkájáról érdeklődve megtudtam, hogy sejtbiológiával foglalkozik, én meg elmondtam, hogy a hálózatokkal. Összebarátkoztunk, és azt javasolta, hogy a hálózatokról való gondolkodást át kellene vinni a sejtbiológiára is. Segítségével sikerült megtalálni az első két példát, a metabolikus vagy anyagcserehálót, illetve a fehérje-kölcsönhatási hálót a sejtben, amit az én csoportom az ő segítségével tanulmányozott. Nagy meglepetésünkre kiderült, hogy ezek is skálafüggetlen tulajdonsággal rendelkeznek. Kezdetben ez nem volt nyilvánvaló, és nagyon komoly érvek szóltak amellett, hogy nem ilyen lesz a sejt. A mérés elkészültével mind mi, mind a közösség nagy meglepetéssel fogadta, hogy így néz ki. Ezt követően mélyen beleástuk magunkat a sejtbiológiába.

– Mennyire sikerült feltérképezni a sejt szerkezetét a hálózatok szempontjából?

– A feltérképezést nem mi végezzük, a mi feladatunk az, hogy a „kísérletisek” által elkészítendő térképeket elemezzük, alaptulajdonságait megértsük. Emlékezetem szerint jelenleg ott tartunk, hogy a sejtben levő huzaloknak több mint a fele ismert. De nem az a fontos, hogy mit nem ismerünk még, mert olyan sűrű hálóról van szó, hogy a felének a feltárása is lehetővé tette, hogy a sejt belső szerkezetét nagyon tisztán lássuk, és meg tudjuk határozni, mennyi ismeret szükséges ahhoz, hogy jóslásokba bocsátkozzunk. Ezt a határt már jó néhány évvel ezelőtt elértük, és a térképek egyre pontosabbak lesznek. Ami van, abból már kiderül, hogy milyen lehetséges mechanizmusok vannak a betegségek megjelenésére. Ez ma már annyira aktív kutatási terület, hogy a Harvardon van egy egész intézet, úgynevezett divízió, amelyikben több mint 200 kutató foglalkozik azzal, hogy a hálózatelmélet szempontjából közelítse meg a különböző betegségeket.

– Ön vezeti ezt az intézetet?

– Én intellektuálisan vezetek, de nem adminisztratív úton.

– Van-e már valamilyen gyakorlati vonatkozása a sejt hálózatelméleti szempontból való megközelítésének, gondolok például a rákkutatásra?

– Nagyon sokan foglalkoznak hálózatmegközelítésű rákkutatással, és mi is létrehoztunk egy céget, amely a tudást a gyógyszergyárak kezébe adja. Mi azonban a diagnózissal foglalkozunk, vagyis annak megértésével, hogy egy egyén fog-e pozitívan reagálni egy orvosságra vagy sem. Erre van egy egészen jó eszköztárunk, amit szeretnénk hamarosan piacra dobni. A módszer pedig már jósolt meg olyan lehetséges molekulákat, amelyek bizonyos betegségeket tudnak befolyásolni, amire már adataink, páciensevidenciánk van. Mivel egy orvosságnak a piacra kerülése 15-20 éves folyamat, azt szeretnénk bizonyítani, hogy a hálózatmegközelítési módszer alkalmas arra, hogy új orvosságot fedezzen fel, vagy az egészségügy számára új eszközöket hozzon létre, ami sokkal gyorsabb folyamattá teszi a diagnózist. 

Mivel nem vagyunk gyógyszergyár, a célunk az, hogy megmutassuk, hogy ezek a módszertanok működnek. Például megjósoltuk, hogy egy létező orvosság egy más betegség gyógyítására is alkalmas, mint amire használják. Egy ilyen jóslást úgy lehet tesztelni, hogy olyan egyéneket kell keresni, akik az orvosságot már szedik, de kiderül, hogy eközben a másik betegségük lassabban halad előre, mint azoknak, akiknek hasonló betegségük van, de nem szedték a szóban forgó gyógyszert. Óriási adatbázissal rendelkezünk, 160 millió egyénnek a betegség- és gyógyszereléstörténete a rendelkezésünkre áll. Ezeknek az adatoknak a segítségével találtunk olyan pácienseket, akiken keresztül látni lehetett, hogy igaz az a jóslásunk, miszerint egy bizonyos neurológiai betegségre használt orvosság pozitívan hat a szívbetegségre is.

 – Sikeres könyveket írt, a Behálózva – A hálózatok új tudománya, Villanások – A jövő kiszámítható és következik A képlet – A siker egyetemes törvényei. Mi a titka, hogy olyan mértékben sikerült „behálóznia” a közönséget, hogy az első könyvét már 15 nyelvre fordították le?

– Amikor azt a könyvet írtam, nem is álmodtam arról, hogy ennyi nyelven megjelenik. Engem is meglepett, hogy ilyen óriási az olvasótáborom, ugyanis azt hittem, hogy csak a fiatal kutatóknak írok. A könyv népszerűvé válásának az egyik oka talán az volt, hogy egy nagyon új dologról beszélhettem, a másik, hogy kutatóknak szánva, nem ereszkedtem le az olvasóhoz, ami bizonyos körökben nagyon jól működött. A könyv egy kísérlet arra, hogyan lehet lefordítani a tudomány eredményeit a kutatásra. Egyébként most fejeztem be egy másik könyvet, ami szeptemberben jelenik meg magyarul, és ebben egy egészen más szemponttal próbálkozom. A Behálózva arról szól, hogyan néznek ki a komplex hálók, melyek azok a folyamatok, amelyek meghatározzák a szerkezetüket, és mindenki le kell vonja a következtetést, hogy ez neki mint egyénnek miért számít, és ezt a tudást hogyan tudja felhasználni. Az új könyv címe A képlet – A siker tudománya, ami a szakcikkekben megjelent kutatómunka összefoglalása. A könyv arról szól, hogy ezt a tudást hogyan lehet lebontani az egyén számára, az egyén sikerét hogyan határozza meg a hálózat, melyek a siker törvényszerűségei, amelyek alapján pontosan megjósolható, hogy adott körülmények között ki lesz sikeres és ki nem, mikor számít a háló és mikor nem. 

– Még lennének kérdéseim, de letelt a negyedóra, és át kell adnom kollégáimnak a helyet. Zárszóként csak annyit, hogy várjuk a könyvet, amellyel az olvasó kezébe adja a siker kulcsát, amiért a korábbinál is nagyobb népszerűségre számíthat. Köszönöm a beszélgetést!