Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Egészen biztos vagyok benne, hogy semmi újdonsággal nem szolgálok, ha kijelentem: az ép testben ép lélek összefüggés csak úgy lehetséges, ha rendszeres, alapos, „testre szabott” fizikai munkával tiszteljük meg magunkat. Mielőtt bárki is felsikoltana, hogy ezek szerint bizonyos testi korlátok miatt lehetnek olyan személyek, akik képtelenek ép lélekkel létezni, gyorsan kijelentem: éppen erről szól az a bizonyos „testre szabás”, hogy mindenki saját „korlátai” között végezzen fizikai tevékenységet. A magam részéről most éppen azért írok ilyen sportos témáról, mert igyekszem megmaradni ép lélekkel, és egy időre elszakadni a kimondottan politikai-közéleti forró témáktól. Persze hamar kiderül majd, hogy ez tulajdonképpen lehetetlen, hiszen maga a sport is a közélet része, a közhangulat alakítója, a jellemek fejlődésének igencsak fontos „terepe”.
Magyarországon másfél éve olyan döntések születnek az egészségesebb életmódra történő ösztönzés terén, hogy azt nem lehet nem helyeselni: miután az elmúlt két évtizedben a sportból gyakorlatilag teljesen kivonultak a közpénzek, vagy legalábbis a központból irányított összegek minimálisra csökkentek, mostanság sikerült olyan, az EU által is elfogadott jogszabályi környezetet kialakítani, amely lehetővé teszi az utánpótlás képzésének anyagi támogatását. Ennek fontos része, hogy tisztességgel megfizethető, felkészült szakemberek, pedagógusok foglalkozzanak a fiatal sportolókkal. Az elérhető összegekre pályázni kell, önerőt és hihető távlatokat kell felmutatni, az EU illetékes szakemberei pedig majd árgus szemmel követik, hogy ne valamilyen látszatfoglalkozás, hanem egészséges életre nevelés kapjon anyagi támogatást.
A fent leírt helyzet természetesen az ideális eset. Sajnos, az évek során tapasztaltuk, hogy nagyon sok helyen csupán pénzmosásra vagy egyes személyek zsebének megtömésére használják a pályázatok útján megszerzett pénzt. És nem csak a sport területén, sőt! Hogy mégis merek hinni abban, hogy a magyar sportolók a következő években valamivel nagyobb anyagi biztonságban fognak tevékenykedni, annak oka, hogy az eddig általam megismert programok lassan körvonalazódnak és első eredményeiket itt-ott szemmel is követni lehet. Külön kiemelt figyelemmel követhető, hogy végre az óvodától kezdődően, az iskolákon, főiskolákon át létezik elképzelés arról, hogyan kellene a napi mozgást megszokássá és örömforrássá tenni.
Tisztában van mindenki azzal, hogy az úgynevezett infrastrukturális helyzet messze elmarad a kívánttól, nem is érdemes hasonlítgatni a nyugati demokráciákban megszokottal. Mégis biztató, hogy alapos tervezéssel elindult egy folyamat és végre anyagiak is áramolhatnak a jövő nemzedékek hasznára. Nem is az élsportban majdan elérendő eredmény a legfontosabb célkitűzés ebben a programban, hanem az írásom elején emlegetett ép test.
Miért éppen erről írok most? Rendszeres olvasóim tudják, folyamatosan párhuzamot vonok a magyarországi és romániai történések között, valamennyiünk okulására törekszem felvillantani számomra hasznosnak vélt tapasztalatokat, példákat. Ilyen értelemben feltűnő, hogy miközben Bukarestben, Kolozsváron, Ploieşti-en hatalmas, modern stadionok épültek, addig Magyarországon csak ezután kezdődik meg a debreceni, majd a budapesti stadionok meg-, illetve átépítése, szigorúan olyan feltételekkel, hogy majdani működtetésük ne „vigye”, hanem „hozza” a pénzt. Nem térek ki a bukaresti aréna gyepének botrányára, bár az is kirívó példája annak, hogy miért nem volna szabad a szakmaiságot feladni magán- vagy csoportérdekekért. Inkább azt emelném ki, hogy a bukaresti aréna „mintájául” szolgáló Frankfurt am Mainban néhány évvel ezelőtt épült stadion már figyelmeztető lehetett volna, hogy a fedhető (!), masszív betonszerkezet nem kedvez a gyepnek, csak óriási anyagi ráfordítással és időszakonként így is szükségessé váló gyepcserével lehet élsportra alkalmassá tenni a pályát. Úgy tűnik azonban, hogy a bukaresti illetékeseknek fontosabb volt a grandiózus építményt mint valami trófeát felmutatni, annak átadásakor a népszerűségben megmártózni, mint a közpénzek felelős felhasználása. Igen, közpénzek, hiszen állami és az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) támogatásával épült fel a stadion, ugyanis itt rendezik majd meg 2012 májusában az Európa Liga döntőjét. Most persze folyik az egymásra mutogatás, a bűnbakkeresés, de sajnos, biztosra vehető: az igazi felelősök most is megússzák.
Mindeközben nagyon szimpatikus törekvésnek tartom, hogy a jelenlegi magyarországi állami vezetés élsportolókat igyekszik példaképpé tenni a magyar fiatalok számára. Évekkel ezelőtt írtam már arról, hogy a kétes vagy hamis példaképek milyen romboló hatást fejthetnek ki, ez a mai, információzuhatagos világban különösen megfontolandó. Tapasztalhattam, hogy a mindössze halvány továbbjutási reményekre feljogosító magyar győzelem a svédek ellen milyen lelkesedést váltott ki Magyarország-szerte. Különösen, hogy a győzelem egy csapatsportban, éppen a világszerte legnépszerűbb labdarúgásban született. A sportot kevésbé figyelők számára írom, hogy ez a győzelem az elmúlt két évtizedben (!) az első, amelyet a magyar válogatott valós téttel bíró mérkőzésen kivívott egy nálánál magasabban rangsorolt ellenféllel szemben, és még akkor is nagyon értékes, ha Svédország október hetedikén akár Finnországban, vagy négy napra rá Hollandia ellen nyer és ezzel Magyarország már nem érheti el a pótselejtezős második helyet csoportjában.
A fentiek taglalását az teszi kimondottan aktuálissá, hogy Magyarország és Románia csapatai 2012 őszétől azonos selejtező csoportban küzdenek majd, hogy kijussanak a 2014-es labdarúgó-világbajnokságra (Brazíliában rendezik). Nem jósolgatok, de meggyőződéssel vallom, hogy valós eredmények elérése csak akkor lehetséges, ha a jövőt építő, alaposan megtervezett programok megvalósítása elsőbbséget élvez a mégoly látványos, de meg nem alapozott infrastrukturális fejlesztésekkel szemben.
Persze, azért nagyon várom, hogy október 11-e után, a Magyarország-Finnország mérkőzés másnapján, amint azt a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, Csányi Sándor ígérte, Budapesten megkezdődjék a Puskás Ferenc Stadion (egykori Népstadion) újjáépítése. Függetlenül a selejtező csoportban elért eredménytől.