Stadionavató Bukarestben, legendákkal

Az OFK Belgrád elleni mérkőzéssel felavatták Bukarestben a CSA Steaua új stadionját. A Ghencea úti létesítményt az Európa-bajnokság alkalmából építették újjá, a régi létesítményt ledózerolták. A múlt heti ünnepséget az 1986-ban Bajnokcsapatok Európa-kupáját (a Bajnokok Ligája elődje) nyert együttes több tagja részvételével rendezték. A stadionavatón jelen volt a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, a Nemzeti Sport főszerkesztője, Szöllősi György, aki közösségi oldalán tette közzé az alábbi beszámolót több kép mellett: 

A mosolygós Marius Lăcătuș, a szerb nemzetiségű, a Crvena zvezdával is BEK-győztes Miodrag Belodedici, aztán Tudorel Stoica, Victor Pițurcă (előző este még a román közvetítés szakkommentátora volt az olasz–spanyol Eb-elődöntőn, s ekkor is elrohant a tévébe az angol–dánra), az oláhszentgyörgyi „Gabi” Balint és a többi 86-os legenda szinte mind összegyűlt ma estére Bukarestben, ahol a Steaua 35 évvel ezelőtti BEK-győzelmével együtt az új stadion avatását is ünneplik. A csapat ma másodosztályú és ugyanúgy a hadsereg működteti, mint egykor, igaz, közben perben áll a névért és a jogokoért az FCSB néven ismert, „Gigi” Becali üzletember által tulajdonolt „másik” Steauával, amely ma is a topcsapatok közé tartozik. A hajdani sikeredző, Jenei Imre betegsége miatt nem jött el Nagyváradról, csak a fiatalkori képe mosolyog ránk a falról a BEK-serleggel a kezében, és távollétében méltatta őt Anghel Iordănescu, aki annak idején, már másodedzőként hidegvérrel becseréltette magát a döntőn a Barcelona ellen.

Találkozom Szatmári Lajossal is, aki a román válogatottban Sătmăreanu álnéven gólt is lőtt nekünk Budapesten, s ő játszott az OFK Belgrád elleni első, 1974-es stadionavatón is a Steauában, amelynek 76 évesen ma is alkalmazottja utánpótlásedzőként.

Itt van a 86-os BEK-döntő hőse, a bánsági sváb Helmuth Duckadam, aki a Barca mind a négy tizenegyesét megfogta a sevillai döntőben, s aki örömmel újságolja, hogy hét évig dolgozott határőrtisztként a nagylaki határállomáson.

A csapat egyik legnagyobb sztárját, a Franciaországban élő Bölöni Lászlót szétszedik az újság-írók és a szurkolók, de aztán sikerül egy fotóra összeállítani Anton Weissenbacherrel, a nagybányai illetőségű, évtizedek óta a németországi Trierben élő volt védővel, a csapat másik olyan játékosával, akivel Jenei Imre vezetőedző négyszemközt mindig magyarul beszélt… „Weissi” a sevillai döntőn nem, de az Anderlecht elleni elődöntőn (3-0) játszott, s a River Plate elleni tokiói világkupadöntőn (0-1) is. (…)

Kiadvány is készült az alkalomra az első kelet-európai Európa-kupa-győztes csapat hőseinek rajzos portréjával, egyenként mindenkit egy pódiumra szólítottak a meccs végén, hatalmas ünneplés közepette (15 ezren lehettek a 31 ezres stadionban), újra átadták a kupát a tiszteletkört is sétáló hajdani győzőknek, a nevüket pedig fölvésték az új stadion falára. A 11-es számú játékos nevén minden ékezet a helyén van, és kérésére nem Ladislau, hanem László lett: László Bölöni.

Egyike azoknak, akik – ahogy a l’Équipe címlapja a döntő másnapján fogalmazott –: beléptek a történelembe.

S a történelem – a stadionavató Steaua – OFK Belgrád mérkőzésre készült műsorfüzet szerint – íródik tovább…