Szavak szavatossága
2011-11-15 16:43:52
- Joó Kristóf
Gondolta-e Kányádi, amikor 1972-ben a Fekete-pirosba kétszer is beiktatta azt a bizonyos neologizmust, hogy alig negyven év múlva jószerével szótárazásra szoruló archaizmussá válik?! A magnóra gondolok, amely ott a nevezetes versben, a magnó, amely így meg úgy surrog, „amikor hangtalan másol”, s amit „ha visszajátszol, koporsó és Megváltó-jászol”.
Gondolta-e Kányádi, amikor 1972-ben a Fekete-pirosba kétszer is beiktatta azt a bizonyos neologizmust, hogy alig negyven év múlva jószerével szótárazásra szoruló archaizmussá válik?! A magnóra gondolok, amely ott a nevezetes versben, a magnó, amely így meg úgy surrog, „amikor hangtalan másol”, s amit „ha visszajátszol, koporsó és Megváltó-jászol”.
Ez a szó – a magnó, magnetofon – kiváló példája annak, hogy bizonyos szavak az általuk jelölt valóság-megfelelés elenyésztével egyszerűen fölöslegessé válnak. Hiszen a hangrögzítésben ma már nyoma sincs ennek a technikai eszköznek. Én még – persze iskolás koromban – tejesüvegbe gyűjtött háromlejesekből vettem meg elnyűhetetlen Majakomat, hogy felzárkózzak a magnósok társadalmához, de alig tíz-tizenöt év múlva már csak kazettofont nyűttem, bár a tárcsás magnószalagok a mai napig is egy szekrény alján porosodnak. Az mp3-as és iPhone-os fiatalok kultúrájától a magnó teljesen idegen, s így persze maga a szó is.
Minya Károly (Magyarország) érdekes szószedetet állított össze az új szavakból – az első kötet 2007-ben jelent meg –, s ezt lapozgatva elkerülhetetlennek tűnik a „belegondolás” abba, vajon melyik neologizmus meddig fog élni. Netán egy részük máris agonizál? A feltételezés nem nélkülöz minden alapot! Gondoljunk csak arra, hogy a többé vagy kevésbé meghonosodott angol szavak rövidítésének annyira kedvező korban az alapformákat olykor csak kivételes esetekben használják. Kiváló példa erre a disc-jockey, amelynek szabatos magyar megfelelőjét (lemezgazda, hm!) a kutya sem alkalmazta soha – vagy ha igen, azóta is bánja –, de már az angol alapszót sem hallani, hiszen csak dídzséként fordul elő (nyilván a disc-jockey DJ rövidítésének angolos kiejtéséből).
Vagy elgondolkodhatunk azon is, vajon a Magyarországon „hatályos” közigazgatási sajtónyelvben meddig marad fenn az önhiki. Aki nem tudná: az önhiki az önhibáján kívül(i) kifejezés szóvegyülés útján alkotott rövidülése, amely kétségkívül praktikus – takarékossági – fejlemény ugyan, de erősen kétlem, hogy nagy karrier előtt állna, legfeljebb az adminisztráció tolvajnyelvi kifejezése lehet – ellentétben a mindenki által ismert maszekkel (Kellér Dezső szóalkotásával), amely a magánszektor ugyanilyen módszerű elvonásából keletkezett.
De, hogy ellenpéldát is hozzak, az önhikivel valószínűleg fordított sorsra hivatott az „újabb szavak” sorában található sárdobálás, e valóban erőteljes, kifejező sajtónyelvi szó. Hogy a marosvásárhelyi polgármesterjelölt-állítás mentén – mondjuk – még sok sárdobálásnak lehetünk tanúi, az szinte bizonyos, mint ahogy fölöttébb „életszerű” feltételezés az is, hogy politikai kultúránkból nem fog egy csapásra kiveszni ez a riválislejárató, végső soron a becsületsértés mezejére is bekaszáló eljárás.
És persze számos új szóösszetétel életpályája szintén előreláthatatlan. Kezdetben korosztályra jellemző rétegnyelvi szóként bukkan fel, később konszolidálódik. Ahogy, teszem azt, az összebútorozik esetében látjuk: még nem általánosan ismert kifejezés, de képszerűen – ezért láthatólag sikeresen – fejezi ki azt, hogy két (vagy több) ismerős, társ, élettárs összeköltözik, hosszabb vagy rövidebb időre lakásközösséget vállal.
Térjünk vissza a témára – mondjuk úgy húsz év múlva!
