Sajátos ünnep, fontossága, értelmezése az idők során változott, de közel ezeréves. Eredetileg első magyar királyunk, István szentté avatásának napjaként lett ismert, majd egyházi tartalommal töltötték meg. Mária Terézia 1771-ben országos ünneppé emelte. Igazán „magyar nemzetivé” az 1848–49-es szabadságharc után vált, amikor az elnyomó osztrák hatalom tiltotta méltó megünneplését. Egykor az alkotmány ünnepének keresztelték el, de a változó történelmi korok között is megmaradt magyar nemzeti ünnepnek.
Barabási Endre küküllővári református lelkipásztor, közösségszervező, helytörténész: Nemzeti ünnepünk az össztársadalmi élet összefogását jelenti
– Minden munka, vállalkozás és építés sarkalatos pontja a biztos alap. Tudni kell, hogy mit, hogyan és miért teszek. Ez határozta meg ugyanis első királyunk munkáját, legfőbb megvalósítását, a magyar államalapítást.
A szentté avatott és az Árpád-házi királyok névsorát elindító I. István Istentől kapott küldetéstudattal tudta, hogy mit és hogyan tegyen a magyar nemzet megmaradása és boldogulása érdekében. A stabil állam érdekében megszervezte az adminisztráció mellett az egyházi életet is. Mint bölcs államférfi tudta, hogy a hit, a hitélet elengedhetetlen a boldoguláshoz. Nekem személy szerint az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk az össztársadalmi élet összefogását jelenti. Ahol az egyháznak és a hitéletnek megvan a maga kiemelten fontos szerepe. Amikor a hitéletet nem akarják és nem tudják bezárni a templom falai közé, hanem a maga pozitív és áldott hatásaival átjárja a társadalom minden szegmensét.
Igazán és természetesen nem mellőzik Istent és a (keresztyén/keresztény) hitet az országos és helyi szintű vállalkozásokból és ünneplésekből. Az egyházi szertartás nem csak díszbokréta politikai beszédek és koszorúzások között, hanem egyenrangú, tartalmat és emelkedettséget nyújtó tényező.
Minden évben, elhatározásokat hozva, el kell gondolkozzunk azon, hogy személy szerint mit tehetünk az erdélyi magyarság megmaradása és boldogulása érdekében. Úgy kéne ünnepelni, hogy az aktivizáljon minket. Minél több embert bevonva, a nemzeti és keresztyén/keresztény öntudatunkat erősítse. Közösségépítő és lelkünket is ünneplőbe öltöztető megemlékezéseink és ünnepléseink legyenek.
Ne csak nemzeti fővárosunk és a nagyobb települések, a tömbmagyarság demonstratív ünneplése legyen, hanem a (mély)szórvány fellelkesítő programja is. Legyünk hálásak imádkozó szívvel kiemelkedő államférfiainkért, a sikerekért és győzelmekért is. Ne csak dicső múltunk, hanem virágzó jövőnk is legyen!
Demján László műemlékvédő építész: Szent ünnepnap közeleg a mi kicsiny Erdélyországunkban
– „...tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség...” – osztotta intelmét szent királyunk.
Sok száz év telt el, talán már ezer is, mégis mily élesen húsbavágó ez a fényes elmét dicsérő vezérgondolat...
Mit is adott nekünk ez a népét, nemzetét összefogó, példaképet mutató szent király? Öröksége megtanított megőrizni szabadságunkat, a mi keresztény Európánk gyöngyszemenkénti értékeit és állami szuverenitásunkat máig fenntartani.
Mindez azért is igaz, mivel a több mint negyven emberöltőnyi életciklus óta felvállalva továbbadjuk ezt a küldetést. Nekünk, erdélyi szívvel és magyar vérrel, talán többet is jelent ez a tisztelet az értünk tett szolgálatáért, politikai-békepárti teljesítményéért, hiszen mai téveszthetetlen iránytartásunk és hálánk mutatja az ősi Kárpát-karéjba bújtatott országunk, nemzetünk megtartásának vállalt megőrzését és ezen eszme továbbadását nemzedékeknek.
Milyen érdekes, hogy már millenniumi időrend óta ünnepelhetjük, és a halála utáni 45. évtől, azaz 1083 óta tisztelhetjük szentté avatott nagy királyunk kanonizálása meghirdetésének, oltárra emelésének idejét. Szent királyunk csillaga nem hunyt ki halálával, hiszen ez égi születésének új időpontjává, ünnepnapjává vált. Kegyekben fogant vallásossága folytán előre vázolta mennyei próféciáit, látomásait: „...eljött hát az az áldott nap, melyet halála csakhamar még áldottabbá tett… középen feküdt a király, Isten kedveltje, a lelki szentség kenetét felvette, mi urunk testének, vérének útravalójával felüdített szent lelkét… angyalok kezébe letette, hogy az el nem múló égi boldogság nyugalmára vezessék...”.
Mai Kárpát-medencénk nem felejt,
mintegy 40 település neve – Szentistván, István, Király vagy Szentkirály formában – utal szent királyunk tiszteletére. Ezt a ránk hagyott ezeréves hagyatékot szeretnénk mai keresztény-keresztyénként átmenteni az őseinktől örökölt, örökké fennálló szép magyar haza képében.
Csak rövid hírkiegészítésként az ünnepi hangulat fokozására: a hitük szerint katolikusként számontartott több mint 206 ezer moldvai csángó magyar számára szabad magyar nyelvű rendszeres misét engedélyeztek. Így a Szent István tiszteletére felszentelt pusztinai templomban most már hetente felhangozhat a magyar liturgia és zsoltár, ezzel auraként lebegő diadémként újrakoronázva szent királyunk helyi fafeszületeit és templomi oltárképét.
Imre Zsolt történész, a Marosvásárhelyi Művészeti Főgimnázium tanára: A példa ereje
– 1083. augusztus 20-án I. (Szent) László király (ur. 1077-1095) kezdeményezésére, a Nagyboldogasszony ünnepét követő vasárnapon sor került I. István király (ur. 997-1038) szentté avatásának szertartására Székesfehérváron. Majd néhány évvel később, az 1092-es szabolcsi zsinat során ugyancsak Szent László király rendelte el augusztus 20. ünneplését egész Magyarországon.
Ezt a rövid bevezetőt nemcsak azért jelzem, mert tanárként/történészként úgymond „szakmai ártalom” a történelmi események pontos behelyezése időbe és térbe, hanem azért is, mert fontosnak tartottam kiemelni annak a két királynak a nevét, akik „főszereplői” ennek a történelmi eseménynek, vagyis Szent István és Szent László nevét. Ugyanis mindkét szent királyunk fontos szerepet játszott a magyarság történelmének formálásában.
Szerintem nincs olyan magyar ember, aki Szent István nevét ne ismerné. Ez nem meglepő, hiszen első királyunknak meghatározó szerepe volt a középkori Magyar Királyság megteremtésében. Megkoronázása, állam- és egyházszervező tevékenysége, írott törvényei, gazdasági intézkedései, külpolitikája és a trónutódlással kapcsolatban hozott döntése alapjában meghatározta azt az utat, amelyet a későbbiekben Magyarország megtesz Európában.
István királyhoz hasonlóan Szent László is a 11. századi Magyar Királyság sorsának kiemelt alakítója. Vallásossága, hódításai, szigorú törvényei miatt igazi lovagkirályként tartja számon a történelmi emlékezet.
Szent István kijelölte a magyarság számára a követendő irányt. Az alig egy évszázada a Kárpát-medencébe letelepedett magyarságot végleg ráterelte az európai beilleszkedés útjára, sorsát a nyugati kereszténységhez és a nyugati-európai szokásokhoz kötötte. Tevékenységét a történelem igazolta: az általa létrehozott állam ezer év után is létezik Európában, igaz ugyan, hogy a történelem egy kicsit megtépázta. Nélküle a magyarság és Európa is teljesen másként nézne ki.
Szent László pedig továbblépett azon az úton, amelyet elődje kijelölt, felvállalva örökségét. És István király szentté avatása annál is fontosabb, hogy egy Vazul-leszármazott kezdeményezésére következik be. Ugyanis Szent László annak a Vazulnak az unokája, akit Szent István megcsonkított, hogy ellehetetlenítse trónigényét, és az általa alkalmasabbnak tartott jelöltet juttassa hatalomra. Tehát István király szentté avatásával László király nagyapja ellenségének tevékenységét ismerte el, és ezzel nemcsak bölcs államférfiként, hanem emberként is emlékezetes példát mutatott az utókor számára.
Mert végül is, szerintem, erről szólna ez az ünnep – emberekről, aki példát mutatnak számunkra. Olyan emberekről, akik képesek voltak pillanatnyi politikai érdekeiket, sérelmeiket hátrahagyni, és tudtak cselekedni országuk, nemzetük érdekében. Egy ünnep mindenki számára más jelentéssel bír, mindenki másként éli meg. Így cselekedeteink is különbözőek. És miközben cselekszünk, lebegjen szemünk előtt e két szent királyunk példája, akik tetteikkel nemzetük, közösségük érdekeit szolgálták.
Szabó Eszter rádiós, olvasás-népszerűsítő: A világ mindenki számára otthont kellene jelentsen, legyünk bárhol is...
– Manapság egyre tágabb teret ad számunkra a világ, hogy kiteljesedjünk, megkapjuk a helyünket, rendeltetésünket ebben az életben.
Bár ez a szabadság az évezred első éveiben valószínűleg sokkal kevesebb mellékhatással járt, manapság egyre több felnőtt, sőt, kamasz pánikol, szorong amiatt, mert egyszerűen nem tud kereteket szabni az életének, nincsen ahogyan meghatározza magát.
Ilyenkor pedig az is kérdéssé válik, hogy vajon mennyire fontos az identitás kérdésében az, hogy hol élünk, és milyen nyelven beszélünk. Én magam eléggé alkalmazkodó vagyok, viszont még sosem próbáltam meg máshol élni. Van viszont külföldön élő gyermekkori barátom, és folyamatosan türtőztetnem kell magam, hogy ne kérjem számon, ne nyaggassam, hogy miért nem költözik haza, hogy igazából itt sem olyan rossz az élet.
De mindezt inkább saját magam miatt akarom. Nem gondolom, hogy ott ő kevésbé találna otthonára. A világ tényleg mindenki számára otthont kellene jelentsen, legyünk bárhol. Akkor tudunk elfogadóak lenni, ha azt érezzük, hogy mindannyian ugyanazt szeretnénk jobbá tenni, közösen vagyunk felelősek a bolygóért, és bár mindenki csak a saját mikroközösségében tud eredményeket elérni, ezek hatással vannak egymásra. Viszont amellett, hogy ennek a bolygónak a szülöttje vagyok, magyarnak is születtem. Nem tudok kívülről húsz népdalt, és a hungarikumokat sem tudom álmomból felköltve mind felsorolni, viszont nagyon fontos számomra a nyelv.
Irodalom-népszerűsítőként igazán izgalmas számomra a műfordítói szakma, amely által tanúi lehetünk, ahogy néha briliáns módon születnek újra a világirodalom nagyjai magyarul, ugyanakkor azokat a vitákat is mindig figyelemmel követem, amelyek arról szólnak, hogy mennyire kell egy magyar irodalmi alkotás bekerüljön a nemzetközi kánonba.
Szeretem a gyönyörűen megírt mondatokat, és szeretem azt is, hogy nagyon pontosan ki tudom fejezni magam. Szeretem egyébként a magyarországi és erdélyi magyar közötti kulturális különbségeket is – akár az irodalomban is –, szeretek tanulni a másiktól, és örülök annak, ha én is mutathatok újat.
Nem tartom magunkat teljesen egy fészekből valónak, de hát nem is kell hogy azok legyünk. Ugyanez érvényes a gyerekkori barátra és a sok-sok magyarra a világ körül, akik igyekeznek valamilyenek lenni a saját nemzetiségükben.
A magyarságban, mint sok más nemzetben is, az a jó, hogy nagyon sokszínűek vagyunk. Variációk egy témára – csak merjünk vele játszani. Ugyanakkor pedig a filmeket ugyanazon a magyar hangon nézzük, nem?
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
